Nőnek lenni itt és most

Média Rólunk írták Nőnek lenni itt és most

2019. március 14.

Könnyebb? Nehezebb? Jobb avagy szebb ma nőnek lenni a 21. században? Ezek a kérdések jártak a fejünkben a nőknek ama napján, amikor mindig egy kicsit fókuszba kerülnek. S hogy milyen ma nőnek lenni? Mindenképp nagyon színes. Van, aki attól nő, hogy nőies, van, aki attól, hogy gyermeke van, van, aki feladatának tekinti, hogy úttörő nő legyen, van, aki hivatásának, hogy anya, s mindeközben van, aki szeret nőnek lenni, s olyan is, akinek nehéz volt megbékélni, hogy nem férfinak született.

Forrás: Liget.ro

Legtöbben rohannak: óvodából irodába, ebédről színpadra, munkából szülői értekezletre, jógáról haza, portörlésről kirándulásra. Bár alanyaink között ott a sokgyerekes, otthon helytálló családanya, a parlamenti képviselő, az orvos, a színésznő, a pedagógus, az újságíró, a vezető, egy dolog biztosan közös bennük: minden nap igyekeznek a feladataik közt lavírozni, s közben önmagukkal is jóban lenni. S ez még attól is független, hogy a nőnek van vagy nincs gyereke.

Sokáig bánta, hogy nőnek született

Jakab Orsolya kétgyermekes anya, közben az Erdély FM rádió főszerkesztője és az Erdélyi Magyar Televízió közéleti műsorvezetője. A nőnek lenni kérdéskörről az jut eszébe, hogy sokáig úgy gondolta: nagyon rossz neki, mert nem férfinak született. Egészen a gyerekei megszületéséig volt a fejében ez a gondolat, aztán kénytelen volt megbékélni vele.

„Úgy tűnt, hogy a férfiaknak sokkal könnyebb. Én eleve mindig is makacs, erélyesebb típus voltam, de a nőkben ezeket a tulajdonságokat sokkal nehezebben fogadja el a társadalom, és sokkal nehezebben is érnek célt. Amikor egy nő makacs, kitartó, céltudatos, azt mondják rá, hogy hisztis, míg a férfiaknál ezek kiemelkedő erények”

„A gyerekek kihozták belőlem azokat az elemi ösztönöket, amiket sosem hittem volna: az oroszlán anya, a féltő anya. Kihozták a lelki oldalamat” – mondja a fiatal nő, aki elismeri, két gyerekkel, munka mellett a mindennapi logisztikát sokszor a legnehezebb megoldani, s a család bizony olyan mellékszerepeket is hoz az ember életébe, amiket nem feltétlenül tenne a női vagy anya szerepbe.

„Minden napot ki kell sakkozni, de alapjáratban kell legyen egyensúly a családban, a nőben. Ha én egy kicsit kibillenek az egyensúlyomból, rossz passzban vagyok, azt a családi egyensúly is megérzi” – fogalmaz az édesanya, aki más anyákhoz hasonlóan gyakran érzi, hogy a 24 óra nem elég, mindenre több idő kellene, de alapvetően olyan természete van, hogy a ha csak hét perce van, akkor azt igyekszik maximálisan kihasználni.

Az Erdély FM főszerkesztője úgy érzi, így teljes az élete, hogy nő is lehet, anya is, és közben a munkájában is igyekszik kiteljesedni. „Sajnos nagyon szeretem, amit csinálok. Néha kicsit lelkiismeret-furdalásom is van, hogy annyira szeretem, hogy kénytelen vagyok a családommal töltött időből is áldozni a munkára. Az esti szépirodalom helyett sokszor inkább elemzéseket olvasok, és belenézek még egyszer a híradóba. Akarom tudni, hogy mi történik, néha megszállottan” – vallja be Orsolya, aki immár tíz éve az Erdély FM-nél dolgozik, s az utóbbi időkben vezeti is a rádió csapatát, s immár egy éve az Erdély tévében is műsort vezet. Közéletit, mert mindig is ez érdekelte.

Az anyaságban találta meg hivatását

Soós Adél Orsolya sokak szerint azért különleges nő, mert a hatodik gyerekét várja, márpedig ez nem túl gyakori a 21. században.

„Úgy gondolom, hogy valamilyen szinten kilógunk az átlagos családi skatulyából. Ha felvonul a család valahol – ez általában nyaralás, kirándulás alkalmával történik –, szinte annyira keltünk feltűnést, mint a Rejtő-regényben a százötven marcona legény, aki a kikötő óvárosán át követte a méregzöld estélyi ruhás lányt. Egy román határőr kérdezte meg nemrég, látván a nagy családunkat, hogy nekünk nincs tévénk? S mondtuk, hogy valóban nincs”

– meséli nevetve Orsi, aki áldottnak, kiváltságosnak érzi magát a nagy családja miatt. „Számomra a gyerekvállalás természetes, a szív hangját követtem, nem a társadalmi normákat, amikor jöttek a gyerekek. Minden új gyerek egy új csoda, egy új kihívás, és mindig tanulok valami újat tőlük, általuk” – vallja. Úgy is érzi, hogy a nőiség lényege és beteljesedése az anyaság, de szerinte nehezebb ma egy nő számára meghozni a döntést, hogy anya akar lenni, felismerni, hogy az anyaság kiteljesedés, és nem veszteség.

Orsolya amúgy román-angol szakot végzett egyetemen, azután női tudományokból szerzett mesteri diplomát, s azóta kétévente érkeznek családjukba a gyerekek , úgyhogy elég régóta otthon van már. Mindezt úgy is be tudta vállalni, hogy otthon karrierközpontú nevelést kapott, ami sokáig meg is határozta a céljait. „Nem mesevilágban éltem, ahol a királyfi jön fehér lovon és ezzel megvan a hepiend. Arra neveltek, hogy nőként megálljak a saját lábamon, és ne függjek senkitől. Ennek ellenére viszonylag hamar férjhez mentem, aztán jöttek a gyerekek. És lassan az anyaságban találtam önmagamra és a hivatásomra” – summáz a fiatalasszony. Úgy véli, a 21. század nagy kihívása a tradicionális értékek megtartása és a hagyományos értelemben vett család megmaradása mint társadalmi alappillér. Ebben pedig nagy szerepük van a nőknek. „Én ezért vállaltam azt, hogy otthon maradok a gyerekekkel, mert tudom és látom, hogy szükséges abban az első néhány kritikus évben, hogy egy érzelmi biztonságot és stabilitást kapjanak a gyerekek ahhoz, hogy lelkileg egészséges felnőttekké tudjanak válni, akiknek gyökerei vannak, és nem sodorja el őket az első szél. A kisebbik lányom ezt három-négy évesen úgy fogalmazta meg, hogy az anyukát otthon mindig megtalálod.”

Úttörő nőnek lenni a 21. században

Csép Andrea Éva örül, hogy éppen ma, a 21. században lehet nő, ugyanis úgy gondolja, sok szempontból kitaposták már a nők útját, de valamilyen téren ő is úttörő lehet. Jelenleg például a román parlament képviselőházában a 19 százalékot kitevő nő képviselő közé tartozik. „Ma is van úttörő szerepünk, hiszen a 21. században is vannak olyan területek, amelyeket még a nők nem fedeztek fel, és nem töltik be, beszélhetünk itt például olyan szakmákról, amelyeket még mindig férfiak végeznek, de akár arról is, hogy a közéletben is úttörőnek kell lenniük a nőknek” – vallja Csép Éva Andrea, aki manapság is érzi időnként hátrányát a nemiségének. Például nem tud eljárni a férfi kollégákkal focimeccset nézni, vagy nem tud órákon keresztül a kocsmában üldögélni és megbeszélni a problémáinkat, mert olyankor már más feladatai vannak, de így bizonyos beszélgetésekről, előkészítő fázisokról lemaradhat. Elismeri, azt is tapasztalta már, hogy nehezebben fogadják el, ha egy nő például gazdaságpolitikáról beszél.

„A munkában nem az a fontos amúgy, hogy nő vagy férfi vagy, hanem szakértő kell legyél. S amikor leülünk egy asztalhoz dolgozni, akkor én nem dekorációs elem vagyok az asztalnál, hanem a kolléga, akinek lehet, egy kicsit többet kell bizonyítani, mint egy férfinak” – fejti ki a képviselő asszony, aki közben háromgyerekes édesanya is. Kérdésünkre elárulja, mindig bosszantja, amikor azt kérdezik egy nőtől, hogyan tudja összeegyeztetni a családot a munkával, azért, mert egy férfinál soha nem kérdés ez, márpedig ő úgy gondolja, hogy az erősebbik nemnek is pont úgy szüksége van rá, hogy összeegyeztesse a családot és a munkát, mert a nő és a férfi együtt vállalt valamit, amiből mindenki saját erején és idején belül veszi ki a részét.

„Azért az nem igaz, amikor azt mondják, hogy meg lehet felelni mindenhol tökéletesen, az egyik mindig a másik rovására megy. Ha kimondottan jól teljesítek szakmailag, akkor azt a család megszenvedi, mert rájuk kevesebb idő jut, s olyan helyzetekben, amikor a családot helyezem előtérbe, akkor más területen nem fogok tudni úgy teljesíteni” – fogalmazza meg a politikus, aki úgy érzi, nála az a szerencsés helyzet áll fenn, hogy a bukaresti parlamentben akkor kezdett el dolgozni, amikor a gyerekek már nem voltak kicsik. Gyerekei már a leszakadás fázisában vannak, a 17 éves fiúk és a 20 éves lánya ugyanis inkább már azt akarja bebizonyítani, hogy milyen önálló.

Élete lényege a család

Molnár Orsolya amellett, hogy háziorvos, szakorvos, iskolaorvosként is dolgozik és nem utolsó sorban négy gyermek édesanyja. Szavaiban ott a szeretet, a család iránti elkötelezettség, de ugyanakkor a vívódás is, vajon elég jó anya-e. „Harmincéves koromig az életet nehéznek éltetem meg. Tudtam, ahhoz, hogy elérjek valamit, hatalmas munkát kell belefektessek. Ez egy ideje változott, próbálok elengedni dolgokat, és hagyni, hogy sodorjon magával az ár. Tényleg nem tudok tökéletes anya lenni, mert sok mindent vállaltam. Nem tudok velük leülni délután tanulni, nem tudok értük menni az iskolába, ez – ha úgy vesszük – előny is, mert önállóak lesznek, de hátrány is, mert sokszor megkapom, hogy anya, te megint nem voltál ott. De ez is helyrebillen, mert este hozzám tudnak bújni, reggel én viszem el óvodába, ha baj van, ott vagyok. Arra törekszem, hogy minőségi időt töltsünk együtt” – mondja.

Nehéz a munkát és a családi életet összeegyeztetni – ismeri el, és itt nem csak a saját, hanem a férje, Molnár Szabolcs prímás, munkájára is utal. „Házasságunk első tíz éve úgy nézett ki, hogy amikor én szabad voltam, ő akkor muzsikált vagy turnézott. Azt is megéltem, hogy milyen egyedül maradni a gyermekekkel, ami elég nehéz volt. De végtelenül hálás vagyok, mert mindig mellettem állt, amíg tanultam, képeztem magam, ő volt a gyermekekkel, támogatott céljaim elérésében” – magyarázza.

Beszélgetésünk során kiderül, fontos, hogy egy nőnek, anyának a mindennapi teendők mellett saját magára is jusson ideje. „Volt egy pont, amikor a lelkemmel is kezdtem foglalkozni, mert addig csináltam, amit kellett, jöttek a feladatok. Amikor a feladatok végére kezdtem érni, felépítettük a házat, megvoltak a szakvizsgák, megvoltak a gyerekek, azt vettem észre, hogy én nem vagyok sehol. Elvesztem. Kezdtem spirituális könyveket olvasni, akkor jött be a jóga és a pilates az életembe, lépésről lépésre kiszedtem magam a mélységből és kezdtem hálás lenni. Mihelyt az elvárást átfordítottam hálába, azt kezdtem érezni, hogy a helyemen vagyok. Életem lényege a család” – mondja könnyekig hatódva Molnár Orsolya.

A gyerekekben látja a boldogságot

Borcsa Tímea egy igazán nőies szakma elkötelezettje, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola tanítónője. Pozitív beállítottságú, derűs fiatal nő, aki úgy érzi, egy nőnek mindennapos feladatait ellátni régen sem volt könnyű, és ma sem az. Hozzáállás kérdése – szögezi le. „Meg kell találni a mindennapokban azt, ami feltölt és energiát ad. Mindennek a pozitív oldalát kell nézni. Az biztos, hogy reggel hattól késő estig nincs megállás, de én szeretem az életemet, a munkámat, a gyerekeimet. Valamikor gyermekkoromban megfogalmaztam azt magamnak, hogy igyekszem minden nap egy kicsivel jobbnak lenni. Mindig arra törekedtem, hogy lássam az élet jó oldalát. Persze vannak buktatók, de rengeteg az öröm is” – mondja derűsen. A zsúfolt mindennapokban sokszor kevés idő jut a párkapcsolatra, ők tudatosan figyelnek arra, hogy időnként csak magukban legyenek a férjével. Persze ehhez elengedhetetlen a nagyszülők segítsége. Hogy számára mi ad feltöltődést? „Villanások vannak. Amikor jövünk reggel iskolába és eléneklek egy Rúzsa Magdi-dalt, az az öt perc az enyém. Vagy amikor a gyerekszobába szőnyeget horgolok, vagy egy ebéd megfőzése, a reggeli kávé elkortyolgatása a magam csendjében, egy step vagy egy aerobik óra, egy új ruha vásárlása, ezek mind az enyémek, amiből töltekezni tudok. Ma már a gyerekeimben látom a boldogságot, amikor megölelnek, rám néznek, amikor huncutkodnak”.

A fiatal tanítónő számára fontos a nőiesség. Elsősorban magáért, és ezt édesanyjától hozta, de fontos az is, hogy kis tanítványai milyennek látják. „Lényeges, hogy én is jól érezzem magam s nekik is a tanítás, a nevelés mellett egy mintát adjak. Látom, minden gesztust megfigyelnek, lereagálnak. Hatalmas a felelősség” – jegyzi meg.

Szeretet veszi körül, érzi. Szeretik otthon és büszkék rá, sok szeretett kap az iskolában, és ő is szeretettel végzi a munkáját, ma sem választana más szakmát. „Nők vagyunk, ezt éljük meg nap mint nap más-más szerepekben. Fontos, hogy megtaláljuk a helyünket és értékeljenek” – mondja határozottan.

„Örülök, hogy nőnek születtem”

Színes, derűs, nőies, sikeres. Ő Mara Gyöngyvér, a Sapientia EMTE rektorhelyettese, az egyetem oktatója, aki március 8-án Székelyudvarhelyen a Sikeres nők témában vesz részt egy kerekasztal-beszélgetésen.

„Az, hogy vezetővé váltam, társadalmilag sikert, elismerést jelent, és valóban, az, hogy bizalmat kaptam, sikerként könyvelhető el. Oktatóként az a legnagyobb sikerem, ha diákjaim szép eredményeket érnek el, kutatóként az a siker, ha valami olyant írok, nyilatkozok, amire felfigyelnek, amit idéznek. Vezetőként pedig nyilván az a siker, ha az ember hozzá tud tenni egy csapat munkájához valamit” – jegyzi meg a téma kapcsán.

Határozottan úgy érzi, nőként vezető beosztásban lenni erősíti a csapatot. „Nem kívánok férfiasan viselkedni a vezetésben. Attól színesebb a vezetőcsapat, ha van női látásmód, hiszen azért mi egy kicsit empatikusabbak vagyunk, másként közelítünk meg dolgokat, talán azt is mondhatnám, hogy az érzelmi intelligenciánk egy kicsit magasabb, mint a férfiaké. Nyilván a nőiességet megélem a mindennapjaimban is, mert nagyon szeretek öltözködni. Örülök, hogy nőnek születtem” – mondja.

Gyöngyvér, bár mint megjegyzi, nincs gyereke, azért neki is „zsonglőrködnie” kell a szabadidejével, a magánéletre és a munkára fordított idő egyensúlyba tartásával. Nevetve jegyzi meg, bizony nála sincs minden naprakész a háztartásban, neki is akad vasalni-valója, és próbál a családra, barátokra, a párjára is kellő időt fordítani. „Ha gyerek is van, nyilván az plusz feladat, de anélkül is, ha az ember hazamegy, háztartása van, és akad tennivaló. Fontos, hogy az időnket hogyan osztjuk be. Manapság már nagyon ritka eset, hogy munkám van este vagy hétvégén, próbáltam ezt kiszorítani az életemből, persze ez sem volt mindig így, meg kellett tanulni. Az ember visszajelzést is kap a környezetéből, erre oda kell figyelni, és tudatosan kell figyelni arra is, hogy tudjál minden téren annyit adni, amire szüksége van”.

A jóga, a masszázs, az olvasás az, ami feltölti, amit próbál a mindennapokba becsempészni. Szívesen veszi akár a nőnapi figyelmességet, de egyébként is jól esik, ha figyelnek rá, értékeli azokat a férfiak részéről érkező gesztusokat, amelyekből azt érzi, tisztelik. Ami a nők szakmai, magánéleti megítélését illeti, Mara Gyöngyvér úgy látja, nincs ok aggodalomra. „A tudományos vagy oktatói pályán a nők is ugyanolyan értékelésben részesülnek, mint a férfiak, nem érzem hogy különbség lenne egy nő és egy férfi között. Ha tágabb környezeteben gondolkodok, ott is azt látom, hogy a családban is értékelik őket. Megvannak tipikusan a női szerepek, de gyakran látom azt hogy, ha szükség van, a nő kap segítséget otthon. Nehézséget egy nőnek manapság talán a gyesről való visszatérés jelent, az, amíg újra megtalálja helyét a közösségben. Ezen a téren még van javítanivaló” – mondja.

Minden a logisztikán múlik

Minden a logisztikán múlik – állítja Barabás Blanka újságíró, a Nőileg magazin felelős szerkesztője akkor, amikor arról kérdezzük, hogy mennyire nehéz ma egy nőnek otthon is helyt állni, a munkahelyen is bizonyítani, és mindebbe még az „énidőt” is beszorítani.

„Ha valami fontos, arra szakítok időt. Ha fodrászhoz, manikűröshöz szeretnék menni, vagy a barátnőimmel tölteném a péntek estét, akkor megoldjuk. Ha a férjemnek is van programja, akkor mérlegeljük, melyik fontosabb. Ehhez viszont kell egy olyan társ is, aki mindebben segít. Akkor lennék igazán önző, ha azt mondanám, hogy nekem a heti kétszeri sportolás kell például. Az ilyen jellegű programok szoktak tolódni a fontossági sorrend függvényében. Sok esetben csomó mindent háttérbe tolok, mert egyéb program van. Néha vannak durcizások a programok miatt, de ezen túl tudunk lépni, a férjemnek is vannak kötelező programjai, nekem is olyanok, amelyek járnak egy nőnek. Többnyire a barátaim is így vannak, lehet, hogy jól mentünk férjhez” – jegyzi meg kacagva.

Mint mondja, a gyereknevelésben első számú segítsége a férje, de az anyósa és az édesapja is besegít, ha szükség van rá. Kisfiuk, Marci négy és fél éves.

Az ún. énidővel kapcsolatban rámutat, szüksége van olyan időszakokra, amikor csak magában van – olvas, filmet néz, vagy egyet sétál egyedül – de ezt elég nehéz összehozni. „Ez ritka, persze, beszélünk róla, hogy milyen jó lenne, hogyan lehetne kikapcsolódni, a gondolataimmal lenni. Amióta megszületett a fiúnk, ez elég nehéz. Régebb volt, hogy délutánonként órákon keresztül olvastam, most is nagyon szeretném, de ez most már ritkábban jön össze, lopva, amikor este mindenki lefekszik, bekapcsolom a telefonomon az elemlámpát és olvasok, amíg belealszom.”

Hangsúlyozza, az biztos, hogy sok elvárás irányul a nők felé, az ideális az lenne, hogy a nő otthon főzzön, takarítson, a gyerekkel is legyen, a férjével is legyen, ne vigye haza a munkahelyi problémákat stb. Ő viszont beosztja ezeket, ebből is, abból is csipegetve. „Nem szoktam minden nap főzni, szerencsés helyzetben vagyunk, mert van ebédünk, emiatt csak hétvégeken főzök, vagy esténként összedobok valamit. A takarításnál van probléma, régebb, amíg édesanyám élt, nagyon sokat segített. Most ha látom, hogy poros itt-ott, gyorsan letörlöm és futok tovább. Nem tervezem be, hogy például szombaton végezzek egy nagytakarítást, azt az időt inkább arra fordítom, hogy a családdal együtt kiránduljunk.”

A női dolgokról

Bartalis Gabriella, a Csíki Játékszín színésznője három, egy 18, egy 15 és egy 8 éves gyereket nevel a férjével. Mint mondja, vannak nagyon jól szervezhető, könnyedebb időszakaik, és nagyon feszült, sűrű periódusok, ennek függvényében könnyebb vagy nehezebb összeegyeztetni a családi és a színházi életet. „Az egyik legnagyobb problémám, hogy valahogy úgy alakult ki ez a székelyföldi társadalom – bár lehet, hogy nem csak Székelyföldön –, hogy az otthoni munka, a házvezetés a nő feladata. A munkaidő után egy nő ha hazamegy, akkor nem pihen és készül a következő napra, hanem otthon is el kell végezze a teendőit. A legkellemetlenebbül csengő mondat számomra az, hogy segítenek nekem otthon.

,,És valóban, segítenek, kisebb-nagyobb biztatással, de az lenne az ideális, ha nem segítene nekem senki, hanem közös feladat lenne az otthon rendbetartása és a mindennapi betevő előkészítése. De ez nem így van, hanem, hogy az én dolgom és nekem segítenek. És ha segítettek, akkor az ember hálás lesz. Néha érzem ezt a mérhetetlen nagy hálát, hogy milyen kedves családom van, hogy segítenek nekem, és máskor felteszem a kérdést, hogy miért is kellene nekem ezért hálásnak lenni? Nem az lenne a normális, hogy ezért ne kelljen hálát érezzek?”

A színésznő és családanya hangsúlyozza, fontosnak tartja, hogy időközönként el tud vonulni, és van ideje magára. „Nem vagyok egy mérhetetlenül önfeláldozó hőstípus, aki mindent csak a családért tesz meg. Ha én nem vagyok jól és nem vagyok egyensúlyban önmagammal, akkor nem is tudom szolgálni ezt a feladatot. Az egyik fontos kikapcsolódás számomra a sport, meg is értette a családom, támogatnak ebben. Másfelől pedig az szokott történni, hogy amikor nagyon vágyom már egy kis magányra, csendre, akkor valahogy úgy alakul az életem, hogy egyszer csak megkapom. Például elutazik a család három napra, és én egyedül vagyok. Ez nem túl gyakori, de időszakosan van ilyen feltöltődési lehetőségem. Meg lopok magamnak, belopok egy-egy kis olvasást, meditálást, mikor mi fér bele. Van, amikor összekötöm, nagyon jókat tudok főzni, mosni, takarítani úgy, hogy közben előadásokat hallgatok vagy hangoskönyvet. És nem is tudom eldönteni, hogy most énidő volt vagy szolgálati idő, összemosódik a kettő.”

A Bartalis család nagy gondot fordít arra, hogy minden nap otthon, együtt ebédeljenek, és mindig legalább kétfogásos főtt ételt. Ez egyfajta fórum is, ilyenkor találkoznak, nagyon ritka esetben hagyják ki a közös étkezést. Gabriella úgy véli, ahhoz képest, amikor a nőknek csak az volt a feladatuk, hogy elvégezzék otthon a házimunkát, most sokkal több feladat hárul rájuk. De hogy mennyire nehéz ez, többnyire tőlük függ. Egyrészt, hogy milyen szerepet vállalnak magunkra, hogy áldozatként érzik-e magukat, vagy úgy tekintenek saját magukra, mint egész emberre. „A saját felelősségünk, hogy ezt hogyan éljük meg. Mert olyan egyszerű lenne, hogy mindig a környezetemet hibáztassam, hogy milyen rossz ez a világ, és hogy így van felépítve ez a rendszer. De ebben én is benne vagyok, ebből én is vállaltam dolgokat. És ha ezt csinálom, akkor legalább az én részemet én kell megváltoztassam. Addig nincs, amiért ujjal mutogassak a környezetemre, hogy mit csináltatok belőlem. Amikor nagyon nehéz, akkor igyekszem megtalálni benne az én részemet. Ez nem azt jelenti, hogy közben nem repülnek súlyos, hangos szavak otthon. Nem hiszem, hogy a mi életünk rendkívülibb lenne, mint a másé, mindenkinél megvannak ezek a lefutandó körök.”

Időközönként családi gyűléseket is tartanak, amikor mindenki elmondja a gondjait, kéréseit. Gabika is, amikor egy szerepre készül, akkor jelzi, hogy zsúfoltabb hét következik, ezért több odafigyelést kér. Hozzáteszi, a kommunikáció nagyon fontos, ettől tud működni nagyon sok dolog.