Új trend: a projektszemléletű migráció

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Új trend: a projektszemléletű migráció
2016. február 3.

Dr. Bodó Julianna szociológus, egyetemi oktató január 19-én, kedden a sepsiszentgyörgyi Tein Teahouse-ban a Székelyföldi munkamigráció napjainkban című előadása során egy mindnyájunkat érdeklő és érintő témát járt körbe, kitérve a migrációs jelenség egykori és mai jellemzőire. 

forrás: morfondir.ro

Az előadó kiindulópontként a kilencvenes és a kétezres évek migrációs trendjét vázolta fel egészen napjainkig, majd rávilágított a most kibontakozó, új migrációs irányvonalat körvonalazó „jellemvonásokra”, ezáltal mintegy megrajzolva a Székelyföld migrációs térképét. A migráció kérdéskörének aktualitását és a téma iránti érzékenységet a részt vevő fiatalság kérdéseinek, hozzászólásainak gyakorisága is kellőképpen bizonyította. Az előadás összefoglalóját az alábbiakban olvashatják.

A kávéházi eseménysorozat részét képező, Székelyföldi munkamigráció napjainkban című előadás az elmúlt huszonöt évben, azaz a rendszerváltás óta eltelt időszakban a Székelyföldről munkavállalás céljából külföldre történő migrációt foglalja össze.

– 1994-től napjainkig folyamatosan foglalkoztunk a migrációkutatás témájával, több erre a célra meghirdetett kutatási projektet végeztünk, amelyekbe a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) társadalomtudományok tanszékének oktatói mellett a diákok is bekapcsolódtak. Amikor a kilencvenes években azt tapasztaltuk, hogy a térségből egyre többen döntenek úgy, hogy rövidebb-hosszabb ideig külföldre mennek dolgozni, akkor ezzel párhuzamosan megkezdtük a munkavállalás előzményeinek kutatását, majd a kapott eredményeket összevetettük a mai munkamigrációval, arra keresve a választ, hogy az előzmények milyen hatással vannak a mostani helyzetre. Ennek következtében nagyon fontos eredményre jutottunk, ami egyfajta térségi, társadalomtörténeti, kulturális kontextusba helyezi a külföldi munkavállalást. Az idők folyamán adott társadalmi, politikai helyzetben sokféle munkamigrációra kaptunk példát: fiatal falusi lányok cselédként a nagyvárosban, munkavállalók a Regátban, férfiak nyári szezonban magyarországi építkezésen vagy épp Amerikában. A külföldi munkavállalást a szakma kulturális praxisnak nevezi – fogalmazott dr. Bodó Julianna.

 

Migráció és munkavállalás a kilencvenes években

A munkamigráció főként a kilencvenes évek elejétől kezdődően egy intenzív, dinamikus folyamatként tapasztalható a térségben. A szociológus professzor szerint, ha meg akarnánk rajzolni a kilencvenes évek migránsának általános képét, akkor egy középkorú, negyven év körüli férfit képzelhetnénk magunk elé, aki többnyire szakközépiskolai végzettséggel rendelkezik. A kilencvenes években a munkamigráció másik fő jellemzője, hogy az emberek rövidebb időszakra mentek, a kint tartózkodás jól meghatározott körülmények között zajlott, ahogy a kiutazás célja és szándéka is jól ismert volt. A több száz interjúalany közül egy családapa így fogalmazta meg munkavállalása célját: „már az egész utcának van színes tévéje, az azért mégsem járja, hogy a gyermekemnek a szomszédba kell mennie, hogy lássa, a béka zöld.”

– A kilencvenes évek migránsainak munkavállalását megfigyelve azt állapítottuk meg, hogy a kint töltött idő a legtöbb esetben kizárólag a munkavégzésre összpontosult, a szabadidő eltöltésére vonatkozó kérdésre azt a válasz kaptuk, hogy nincs szabadidő. Mert azt a kevés szabadidőt is munkára fordították, hiszen ezekben az években a kint tartózkodási idő egy jól behatárolt időintervallumra szólt. A cél az volt, hogy minél rövidebb idő alatt minél több pénzt lehessen keresni. Mivel a migránsok figyelme a munkára irányult, ezért kevés emberrel érintkeztek, nem került sor az „új világ” és az ottani környezet megismerésére. A munkavállalók nagyon sok esetben csak az itthonról elkerült munkatársakkal és a munkaadóval voltak személyes kapcsolatban, ebből az következett, hogy a két világ – a kibocsátó és a befogadó – erősen polarizálódott ebben a találkozásban, és érdekes módon a munkamigrációval történő helyváltoztatás során a két világ között lévő különbségek nem feloldódtak, hanem még inkább megerősödtek. Végeredményben a kilencvenes évek vendégmunkásának attitűdje is sokat nyomott a latban, hiszen semmilyen más cél nem vezérelte őt, csupán az, hogy „itthoni világát” (ez esetben a családját) fenntartsa, és ez a tény szintén a határvonalak meghúzását erősítette – hangsúlyozta az előadó.

A rendszerváltás utáni időben Magyarországon sokak számára ismeretlen volt az igaz történelem, a diktatúra által megvezetett emberek tájékozatlansága a találkozásokkor a sűrű románozást hozta magával, a határon túlról érkező vendégmunkások ismételten kellemetlen pillanatokat éltek át a munkahelyen.

– Az erdélyiek eléggé magabiztosan utaztak Magyarországra abban a tudatban, hogy majd csak boldogulnak, hiszen azonos nyelvet beszélnek az ott élőkkel, ami jóval megkönnyíti a kommunikációt a munkavállalás során. Amit a kilencvenes években minden migráns átélt néhányszor, azt szakszóval lerománozásnak nevezünk. A jelenségről többféleképpen számoltak be az érintettek, volt olyan fiatalember, aki azt mesélte el, hogy többször megsiratták. Volt, aki bátrabb volt, és történelemórát tartott az ottaniaknak, hogy miért is élnek Romániában magyarok, de akadt olyan is, aki frappánsan reagált a helyzetre: „amíg minimum alapfokon kellene beszélnem a németet ahhoz, hogy ki tudjam ejteni a nevedet, addig én nem vagyok neked román” – mesélte a szociológus, majd hozzátette: a kétezres évek elején a migráció terén beindult valamiféle változás. A férfiak mellé nagyon keményen felzárkóztak a női munkavállalók, a fiatalok és természetesen az idősebb generáció is.

 

Az egykori határátlépések problematikája ma ismeretlen

– A kilencvenes években jó néhány akadályozó tényező nehezítette, kiszámíthatatlanná, problematikussá vagy akár veszélyessé tette a határátlépést. Voltak olyan bizonytalan tényezők is, mint például mikor mit mondhatunk, mit vihetünk magunkkal, mit válaszoljunk, ha megkérdik, van-e ottani rokonunk, legyen-e nálunk pénz stb. Bizony, volt olyan korszak, amikor a határátlépésnél fel kellett mutatni száz márkát. A vendégmunkásokat szállító autóbuszokon például a sofőr kesztyűtartójában mindig ott lapult egy köteg százmárkás, amit a határátkelőhöz közeledve szétosztott az utasok között, majd az ellenőrzést követően összeszedte, hogy a következő utasoknak is legyen „mutogatós” márkájuk. A tartózkodási engedély azokban az időkben csupán harminc napra szólt, így aki ennél tovább szeretett volna maradni, annak újabb pecsétért határig kellett utaznia. Volt, aki ezt nem tette meg kockáztatva, hogy bármikor lebukhat – emlékeztetett a régi időkre az előadó.

 

Világvégi szomszédország

A kilencvenes években a kapcsolattartás, a kommunikáció, az egymásról, a családról való hírszerzés igencsak nehézkes és körülményes volt.

– A telefon nagyon drága, a postával küldött levél pedig túl lassú megoldás volt. Így aki elment, az úgy érezte, hogy teljesen elszakadt az itthoni közegtől, aki pedig itthon maradt, az meg úgy érezte, hogy elszakították a férjétől vagy valamelyik családtagjától. Egy fiatalasszony mesélte, hogy a kilencvenes években úgy érezte, mintha a férje a szomszéd ország helyett a világvégére ment volna. Hetekig nem tudott a férjéről, aztán mikor végre felhívta, csak fogták a telefont és sírtak. Traumatikus volt a hetekig vagy akár a hosszabb ideig tartó, néma csend, amikor csak remélni lehetett, hogy minden rendben van odaát és ideát. Az itthoni közéleti hírekről, a város életéről akkoriban nem sokat tudott az, aki elszakadt a lakóhelyétől, azonban ma ez is sokkal egyszerűbb, csak meg kell nyitni egy internetes honlapot, és ott mindenről tájékozódhatunk – osztotta meg a jelenlévőkkel dr. Bodó Julianna.

 

Fekete-fehér

– A kilencvenes években majdnem mindenki feketén dolgozott, ami azt jelentette, hogy nem volt munkavállalási engedélye. Ez állandó kiszolgáltatottságot jelentett, emiatt bármikor becsaphatták a külföldről érkező munkavállalót, akinek ráadásul rejtőzködnie kellett az ellenőrzések során, és megbetegednie sem volt szabad, hiszen az orvosi ellátás teljes összegét meg kellett volna fizetnie. Ezek a szempontok mind azt mutatják, hogy jobb, ha az adott országban, nem „látszik” az ember, az érintkezési felületet a lehető legkisebbre kell szorítani, hogy ne legyen baj. Napjainkban a feketemunka kifehéredett, manapság már nincsenek ilyen akadályok a munkavállalással kapcsolatban. Nem kell félni, rejtőzködni, az ottani állampolgárokhoz hasonlóan lehet élni – vélekedett a professzor.

 

Transznacionális migráció

Erősödni látszik az úgynevezett kétlakiság, amikor egyazon időben két helyet lakunk be.

– A kétlakiság fogalmát a szakma transznacionális migrációként definiálja. Azt lehetne mondani, hogy a két helység között átjárási lehetőség van. Hogy lehetséges ez? Úgy, hogy a befogadó közeg nem várja el a teljes asszimilálódást, és az otthontól sem kell teljes mértékben elszakadni. Megvannak a kapcsolódási pontok mindkét irányba, természetesen az illető különböző intenzitással és formában kapcsolódik a két világhoz, azonban igenis be lehet rendezkedni egy, „bárhol vagyok, tulajdonképpen egyszerre két helyen vagyok” életformára – magyarázta a szociológus professzor.

A Székelyföldön, ahogy sok más helyen a világban, többen választják ezt az életet, manapság egyre nagyobb rugalmassággal kezelve az ebből adódó utazásokat és „elválásokat”. Beállítják magukat egyfajta „örök vándor üzemmódra”, egy kis időt otthon töltenek, aztán újból útnak erednek, és ott folytatják az életet, a munkát, ahol abbahagyták.

– A kilencvenes évek migránsai közül utóbb sokan vélekednek a következőképpen: „életem azon szakaszát zárójelbe tettem.” A rendszerváltás korának migránsai nem tudták és talán nem is akarták szervesen beiktatni életútjukba a családtól távol töltött időt. Egyféle leszakadt, különálló időszakként kezelték azt. A kétezres évekre e tekintetben is paradigmaváltás történt, hiszen ma a migráns fiatalok és az idősebbek szintén erre az életformára rendezkedtek be. Ma ez elfogadott, bevett szokássá vált, mondhatni ez a normális.

A fiatalság egy olyan migrációs életformát kezd kialakítani, amelyben nem egyértelmű, hogy egy fiatal mennyi időt tervez külföldön maradni; hányszor vált országot; egyáltalán mikor tér vissza, vagy mikor kívánja befejezni a migrációs létet. Úgy tűnik, hogy ez az úgynevezett projektszemlélet nagyon jól összekapcsolható a migrációs életformával, ami azt jelenti, hogy a mai generáció nagyon jól érzékeli azt, hogy a világban zajló nagyon gyors és roppant dinamikus váltások mellett nem lehet egy hosszú távú, időben hosszan kinyúló terv érdekében cselekedni, mindig az adott szituációhoz kell alkalmazkodni (ahogy a munkában egyik projektről a másikra váltunk át). Ezekből a fiatalokból végül sokan a végső kitelepedést választják, egyrészt megszokják azt az életformát, netán szakmai sikerekben van részük, másrészt nagyobb a kereset, a lehetőség és a hasonlóan kecsegtető és előnyös szempont, mint itthon. A lassan körvonalazódó változás koordinátáit, jellemzőit még nem ismerjük, ahogy azt sem, hogy merre veszi az irányt, de annyi biztos, hogy az itt élők nagyon ragaszkodnak gyökereikhez. A visszatérés mind a kijelentés, mind a gyakorlat szintjén egyértelműen ezt igazolja – hangsúlyozta dr. Bodó Julianna.

Az otthoni kultúra, a társadalmi és erkölcsi normák azt erősítették, hogy minden garast meg kell spórolni, a mai fogyasztói társadalom ezt rendesen átírta. Az emberek nemcsak tervezni, hanem élni akarnak, és nem a távoli jövőben, hanem itt és most!

– A kilencvenes években a külföldön megkeresett pénzt élére tették, ez ma már kissé másként van. „Ha már itt vagyok, látni és élni is szeretnék, nem csupán gyűjtögetni. Törődöm magammal, világot látok, és több pénzt keresek, egyszerűen egy jobb életvitel a cél” – gondolják, és sokan közülük azért nehezményezik a visszatérést, mert azt látják, hogy a külföldön megszerzett szakmai tudás és tapasztalat az itthoni körülmények között nem hasznosítható, nem kompatibilis a hazai munkakörülményekkel– vázolta fel zárógondolatként az örökös dilemmát a csíkszeredai Sapientia oktatója.

 
Rólunk írták
2022-12-28
2022-12-28
2022-12-28
2022-12-28



Tagek

Februártól kezdődik az érettségi felkészítők második modulja
A 2015/2016-os tanév elején elkezdett ingyenes felkészítők második modulja kezdődik el február 20-án. forrás: erdely.ma

Tehetségek a Sapientián - Idén a gyergyószentmiklósi, valamint a csíkszeredai iskolák szerepeltek a legjobban
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának Matematika – Informatika Szakcsoportja 2016. január 30-án, szombaton, hatodik alkalommal szervezte meg a Sapi Tehetségnapot középiskolások számára. forrás: gyindex.ro

Taroltak a tehetségek a csíkszeredai Sapientián II
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának Matematika – Informatika Szakcsoportja 2016. január 30-án, szombaton, hatodik alkalommal szervezte meg a Sapi Tehetségnapot középiskolások számára. forrás: erdely.ma

Taroltak a tehetségek a csíkszeredai Sapientián
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának Matematika – Informatika Szakcsoportja 2016. január 30-án, szombaton, hatodik alkalommal szervezte meg a Sapi Tehetségnapot középiskolások számára. forrás: szekelyfold.ma

Gyergyószentmiklósi sikerek
Taroltak a tehetségek A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának Matematika – Informatika Szakcsoportja 2016. január 30-án, szombaton, hatodik alkalommal szervezte meg a Sapi Tehetségnapot középiskolások számára. forrás: kisujsag.ro

Fordító-tolmács szaktantermet alakítottak ki a csíkszeredai Sapientia egyetemen
Elkészült a csíkszeredai Sapientia egyetem fordító-tolmács szaktanterme, melyet a mesteri szakos hallgatókon kívül a román-angol nyelv és irodalom, illetve az összehasonlító angol nyelv és irodalom alapképzésben tanulók is használnak. Az intézmény vezetősége is büszkén elmondhatja, hogy a hazai magyar tannyelvű felsőfokú oktatásban egyedül a csíkszeredai egyetem rendelkezik ilyen multimédiás laborral. forrás: hargitanepe.eu

Tudományos társaságot hoztak létre Csíkszeredán. Elsősorban gazdasági szakemberek vannak az alapítók között
Csíkszeredában megalakult a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság (SZRTT) azzal a céllal, hogy szakmai fórumot biztosítson a regionális tudományok művelőinek, és kutatásokkal járuljon hozzá Székelyföld fejlesztéséhez - írja a Krónika. forrás: magyarhirlap.hu

Tánczos Levente-József Gyergyószentmiklóson
2016. február 2-án, kedden, 18 órai kezdettel újra Kávéházi előadást tartunk Gyergyószentmiklóson a Marcipán cukrászdában. A következő előadó a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának tanársegédje Tánczos Levente-József lesz, akinek előadás címe A pénzünk 20%-ából megteremthető jövőnk 80%-a. forrás: kisujsag.ro

Székelyföldi tudományos társaságot hoztak létre
Csíkszeredában megalakult a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság (SZRTT) azzal a céllal, hogy szakmai fórumot biztosítson a regionális tudományok művelőinek, és kutatásokkal járuljon hozzá Székelyföld fejlesztéséhez - írja hétfői számában a Krónika című erdélyi magyar napilap. forrás: gyindex.ro

Székelyföldi tudományos társaságot alapítottak
Megalakult Csíkszeredában a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság (SZRTT), amelynek elsődleges célkitűzése szakmai fórumot biztosítani a regionális tudományok művelőinek, illetve hogy kutatásaikkal hozzájáruljanak a Székelyföld fejlesztéséhez – nyilatkozta érdeklődésünkre Geréb László, a társaság nemrég megválasztott elnöke. forrás: kronika.ro

Székelyföldi tudományos társaságot alapítottak
Megalakult Csíkszeredában a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság (SZRTT), amelynek elsődleges célkitűzése szakmai fórumot biztosítani a regionális tudományok művelőinek, illetve hogy kutatásaikkal hozzájáruljanak a Székelyföld fejlesztéséhez – nyilatkozta érdeklődésünkre Geréb László, a társaság nemrég megválasztott elnöke – adja hírül Fülöp-Székely Botond a kronika.ro-n. forrás: erdely.ma

Székelyföldi tudományos társaságot alapítottak
Megalakult a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság (SZRTT) Csíkszeredában, melynek egyebek mellett célja Székelyföld fejlesztésének támogatása. A szervezet élére Geréb Lászlót, a MÜTF Oktatási Központ korábbi igazgatóját választották. forrás: szekelyhon.ro

Gyergyószentmiklós - "A pénzünk 20%-ából megteremthető jövőnk 80%-a"
Február 2-án, kedden, 18 órai kezdettel újra Kávéházi előadást tartanak Gyergyószentmiklóson a Marcipán cukrászdában. forrás: gyindex.ro

Egy hétköznapi hős napjai
A magát civil aktivistaként megnevező kézdivásárhelyi Ráduly Attila hét éve alapította meg a Zöld Nap Egyesületet. A környezettudatos gondolkodás népszerűsítésére hivatott, több száz eseményt maga mögött tudó szervezet elnökével nemcsak hivatásáról, hanem családjáról is beszélgettünk. forrás: hirmondo.ro

A pénzünk 20%-ából megteremthető jövőnk 80%-a címmel tart előadást Tánczos Levente-József Gyergyószentmiklóson
A következő előadó a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának tanársegédje Tánczos Levente-József lesz, akinek előadás címe A pénzünk 20%-ából megteremthető jövőnk 80%-a. forrás: erdely.ma

Mikrobákkal lehet festeni a Sapientián
A mikrobákkal való festés rejtelmeibe kaphatnak betekintést azok a csíkszeredai XII. osztályosok, akik február 1-ig jelentkeznek a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Biomérnöki Tanszéke interaktív laboraktivitására. A tevékenységet február 16-án, 8 és 17 óra között tartják az egyetemen. forrás: szekelyhon.ro

Fessünk mikrobákkal! – interaktív laboraktivitás a csíkszeredai Sapientián
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara interaktív laboraktivitásra hívja meg a csíkszeredai középiskolák XII. osztályos diákjait. forrás: erdely.ma

Sap!nfó – az egyetem lapja
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának hallgatói 2013-ban indították útjára az általuk írt és szerkesztett diáklapot. A Sap!nfó közel két év alatt 15 számban jelent meg. Az egyetemi diáklapról, a cikkírásról és a munkafolyamatról Iszlai Edit Katalin főszerkesztőt, Csiszár Levente főszerkesztő-helyettest és Iszlai Zoltán korrektort kérdeztük. forrás: morfondir.ro

Nyomtass nekem egy új vesét!
Háromdimenziós nyomtatás: a szervátültetés riválisa lehet. forrás: Gyergyói Hírlap, 2016. január 19., keddi szám

Hagyomány vagy kényszer? - Székelyföldi munkamigráció
Dr. Bodó Julianna, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának professzora a több mint 20 éves munkamigrációra vonatkozó kutatás következtetéseit ismertette azzal a közönséggel, amelyből senki nem jelentkezett arra a felszólításra, hogy „emeljék fel a kezüket, ha sem rokonuk, sem barátjuk nincs a munkamigránsok között”. Gyakorlatilag mindenki érintett. forrás: hirmondo.ro

Zárójelbe tett kivándorlósorsok (Kávéházi beszélgetés a székelyföldi munkamigrációról)
Ismét sokakat érdeklő témáról esett szó a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban. Dr. Bodó Julianna, a csíkszeredai Sapientia egyetem professzora előadása elején leszögezte: nem a ma oly gyakran emlegetett migránsokkal foglalkozik, hanem azokkal a székelyföldiekkel, akik külföldön vállalnak munkát. forrás: www.3szek.ro

Kéz a kézben – Mikes-Sapientia közös programok várhatóak
Együttműködési szerződést írt alá a Mikes Kelemen Elméleti Líceum igazgatója, Már István és dr. Kósa István, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának dékánhelyettese. forrás: erdely.ma

A székelyek és a transznacionális migráció - Bodó Julianna: közeledik az Ők és a Mi világunk
Az elmúlt héten a csíkszeredai Sapientia - EMTE Ezüstakadémiáján tartott előadást a székelyföldi munkamigrációról nagyszámú érdeklődő előtt Bodó Julianna egyetemi tanár. A kutatót, aki immár több évtizede vizsgálja a székelyföldiek külföldi vendégmunkáját, ennek a munkamigrációnak a jellemzőiről, változásairól és várható alakulásáról kérdeztük. forrás: hargitanepe.eu

Kéz a kézben. Mikes-Sapientia közös programok várhatók
Együttműködési szerződést írt alá a Mikes Kelemen Elméleti Líceum igazgatója, Már István és dr. Kósa István, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának dékánhelyettese. forrás: www.hirmondo.ro

Székelyföldi munkamigráció napjainkban címmel tart előadást Dr. Bodó Julianna Sepsiszentgyörgyön II
2016. január 19-én, kedden 18 órai kezdettel újra Kávéházi előadást tartunk Sepsiszentgyörgyön a Tein kávézóban. forrás: sepsimedia.info

Székelyföldi munkamigráció napjainkban címmel tart előadást Dr. Bodó Julianna Sepsiszentgyörgyön
2016. január 19-én, kedden 18 órai kezdettel újra Kávéházi előadást tartunk Sepsiszentgyörgyön a Tein kávézóban. forrás: erdely.ma

Mainstream téma a 3D-s szervnyomtatás – előadás Gyergyószentmiklóson
2016. január 12-én, kedden 18 órától Dr. Bálint Emese, a Sapientia EMTE egyetemi adjunktusa tart kávéházi előadást A 3D-s szervek nyomtatása: megoldás a szervátültetésre? címmel. forrás: erdely.ma

Dr. Bálint Emese Gyergyószentmiklóson - A 3D-s szervek nyomtatása: megoldás a szervátültetésre?
2016. január 12-én, kedden 18 órától Dr. Bálint Emese, a Sapientia EMTE egyetemi adjunktusa tart kávéházi előadást A 3D-s szervek nyomtatása: megoldás a szervátültetésre? címmel. forrás: gyindex.ro

Szívesen ül padba az idősebb korosztály
Változatlanul nagy érdeklődés övezi az idősek részéről a csíkszeredai Sapientia egyetem első alkalommal meghirdetett Ezüst Akadémia Oktatási programját. forrás: hargitanepe.eu

Karácsonyoznak a csíkszeredai Sapientián
Három napig karácsonyi hangulat uralkodott a csíkszeredai Sapientián. Egyrészt a PR és közkapcsolatok szak hagyománya nyomán, mely ma este zárul. Másrészt az csíki egyetemi lelkészség csapatának hagyományos karácsonyi műsora révén. forrás: maszol.ro

Karácsonyi ünnepség a Sapientián
Idén is megünnepelték az Úr Jézus eljövetelének közelségét a Sapientia EMTE hallgatói és oktatói szerdán este a Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség szervezésében az egyetem előterében. forrás: szekelyhon.ro

A vonalkód szünetei
A nemrég lezajlott pulz­Art kortárs összművészeti fesztivál szervezőinek jóvoltából Tóth Krisztina József Attila- és Artisjus-díjas, a Magyar Köztársaság Babérkoszorújával kitüntetett budapesti költővel, íróval, műfordítóval is találkozhatott Sepsiszentgyörgy olvasóközönsége. A vendéggel dr. Pieldner Judit irodalomkritikus beszélgetett a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termét megtöltő hallgatóság jelenlétében. forrás: hirmondo.ro

Karácsonyi hangulat a Sapientián
Harmadik alkalommal szervezik meg a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának harmadéves Kommunikáció és PR szakos hallgatói a PR Karácsony elnevezésű rendezvénysorozatot december 14–17. között, nem csak az egyetemisták számára. forrás: szekelyhon.ro

Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál
A távozni induló lélek, a maradó test élet-halál kapujában állásának pillanatát ragadja meg Balázs Lajosnak a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál néhány hete megjelent, Menj ki én lelkem a testemből című kötete. forrás: székelyhon.ro

Marosvásárhelyiek taroltak a Gúzsba kötve táncolni fordítóversenyen
Hetedszerre szervezte meg középiskolásoknak szóló, nagysikerű műfordító-versenyét Csíkszeredában a Sapientia EMTE. A szombati döntőre bejutók között a marosvásárhelyi diákok taroltak. forrás: maszol.ro

Folytatódik a felújítás a csíkszeredai Sapientián (II)
Számos külső és belső felújítást végeztek idén a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületén, a renoválásokat jövőre is folytatnák. forrás: kronika.ro

Folytatják a Sapientia felújítását
Az idei esztendő a felújításokról szólt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületén, ám a renoválásokt nem sikerült befejezni. Jövőben további munkálatokat terveznek. forrás: szekelyhon.ro

A pénzünk 20%-ából megteremthető jövőnk 80%-a – Tánczos Levente-József Sepsiszentgyörgyön
2015. december 15-én, kedden 18 órai kezdettel újra Kávéházi előadást tartunk Sepsiszentgyörgyön a Tein kávézóban. forrás: erdely.ma

Folytatódik a felújítás a csíkszeredai Sapientián
Számos külső és belső felújítást végeztek idén a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületén, a renoválásokat jövőre is folytatnák. forrás: kronika.ro

Balázs Lajossal a kávéházban
forrás: Gyergyói Hírlap

Rituális szimbólumok a székely-magyar jelképkultúrában
2015. december 2-án, szerdán 18 órai kezdettel újra ingyenes Kávéházi előadást tartanak Gyergyószentmiklóson a Marcipán Cukrászdában. forrás: kisujsag.ro

Kávéházi előadások Balázs Lajossal
forrás: A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ hírlevele

A születés létkérdései a Szerelempatak partján
BALÁZS LAJOS tanár úr neve bizonyára ismerősen cseng az Erdélyi Riport olvasói számára, hiszen szerzőként és interjúalanyként is szerepelt már lapunkban. A székely paraszti kultúra sorsfordulóinak kutatója, az Amikor az ember nincs es ezen a világon - Paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs Csíkszentdomokoson című könyvének bizonyos fejezetei szolgáltak alapul a Szerelempatak című dokumentumfilmhez. Most a PKE Nyelvmentor programjának előadójaként járt Nagyváradon. Az elhangzottakat Tasnádi-Sáhy Péter összegezte. forrás: erdelyiriport.ro

Tarolt a gimi csapata
November 20–22. között szervezték meg a Pénzidomár pénzügyi és gazdasági vetélkedőt középiskolások számára a Sapientián. A 16 résztvevő csapat közül a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium Nash Equilibrium csapata első helyen végzett a versenyen. forrás: varosunkudvarhely.ro

Meghódították a Marsot a sapientiások
A Sapientia egyetem csíkszeredai Karának gólyabálját szerdán este tartották a Szakszervezetek Művelődési Házában. A négy fős „legénységek” a Mars-expedíción mérték össze ügyességüket. forrás: szekelyhon.ro

Csíki kollégiumok: sok diák, elenyésző számú személyzet
Hozzávetőlegesen 300 lejbe kerül egy hónapra a kollégiumi ellátás – szállással és étkezéssel – a csíki bentlakásokban lakó diákoknak, egyetemistáknak. A kollégiumi árak nem változtak jelentősen az elmúlt években – tudtuk meg a diákotthonok illetékeseitől. forrás: szekelyhon.ro

A legkisebbeknek is - Magyar Tudomány Napja Erdélyben
Virtuális rendszerek a társadalomtudományokban és az üzleti világban címmel szervezett konferenciát az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a hétvégén. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben eseménysorozatnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) adott otthont. forrás: hirmondo.ro

Székelyudvarhelyiek nyerték a Pénzidomár-versenyt a Sapientián
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium csapata nyerte meg a november 22-i csíkszeredai döntőt, az erdélyi középiskolásoknak negyedik éve megrendezett Pénzidomár vetélkedőn. A Sapientia EMTE pénzügyi és gazdasági vetélkedőjének első öt csapata jelentős nyereményekkel gazdagodott. forrás: maszol.ro

Négyen a döntőben
Közel negyven csapat nevezett be középiskolásoknak szánt Pénzidomár pénzügyi és gazdasági vetélkedőre, közülük négy jutott tovább a döntőbe. forrás: hargitanepe.eu

Újabb pénzidomárok mérettetek meg a hétvégén a Sapientián
2015. november 20-22. között került megszervezésre a Pénzidomár pénzügyi és gazdasági vetélkedő középiskolások számára. Immár múltja van a rendezvénynek, hiszen az idei a negyedik alkalom, hogy sikerült csapatokat toborozni és egy színvonalas versenyre meghívni. forrás: erdely.ma

Udvarhelyi „pénzidomárok” lettek a legjobbak
Székelyudvarhelyi csapat nyerte a Csíkszeredában már negyedik alkalommal megrendezett Pénzidomár gazdasági és pénzügyi vetélkedő döntőjét. forrás: szekelyhon.ro

Románnyelv-tanulás: hiányzik a sikerélmény
„Gyakran találkozunk olyanokkal, akik érettségi vizsgán jól teljesítettek, de ha románul kell kérni, két tojás megvásárlása már nehézséget jelent. Sok esetben az iskola nem tud megfelelő gyakorlási keretet biztosítani a román nyelv magas szintű, minőségi elsajátítására, ezért van növekvőben az iskolán kívüli, kiegészítő foglalkozások kínálata” – interjú Tódor Erika Mária csíkszeredai egyetemi oktatóval. forrás: kronika.ro

Rituális szimbólumok a székely-magyar jelképkultúrában – Dr. Balázs Lajos előadása Gyergyószentmiklóson
2015. december 2-án, szerdán 18 órai kezdettel újra Kávéházi előadást tartunk Gyergyószentmiklóson a Marcipán Cukrászdában. forrás: erdely.ma

Kávéházi előadások Gyergyószentmiklóson: Rituális szimbólumok a székely-magyar jelképkultúrában
2015. december 2-án, szerdán 18 órai kezdettel újra ingyenes Kávéházi előadást tartanak Gyergyószentmiklóson a Marcipán Cukrászdában. forrás: gyindex.ro

Életet menthet a 3D-s szervnyomtatás - II
A sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban kedd este tartott előadás résztvevői számára egyértelművé vált: az emberi szervek nyomtatásának tudományos-fantasztikus filmbe illő ötlete egyáltalán nem tűnik kivitelezhetetlennek. forrás: erdely.ma

Új baktériumfajokkal növelhető a szennyvíztisztítás hatékonysága
Több, mint kétszáz különböző baktériumot, köztük kéttucatnyi új, eddig a tudomány számára ismeretlen fajt, illetve több, szennyeződésbontó mikrobát is izoláltak természetes és szennyezett élőhelyekről a Sapientia - EMTE kutatói és diákjai egy 2013 óta zajló kutatás során. forrás: hargitanepe.eu

Új baktériumfajokat tenyésztettek ki a Sapientián
Mintegy húsz új baktériumfajt sikerült kitenyészteni a Sapientia EMTE csíkszeredai karának biomérnöki tanszékén indult kutatási projekt keretében. forrás: kronika.ro

Új baktériumfajokat fedeztek fel a Sapientián
Nagymértékben növelheti a szennyvíztisztítás hatékonyságát, ha sikerrel jár a Sapientia egyetem Biomérnöki Tanszékének több éve zajló kutatási projektje. Az egyelőre tesztelési fázisban lévő projektben már húsz új baktériumfajt sikerült kitenyészteni, amelyek közel egyharmada alkalmas lehet a szennyvízben található, sok esetben akár az ivóvízben is fellelhető mikro-szennyeződések eltávolítására. forrás: szekelyhon.ro

Specii noi de bacterii cu proprietăţi depoluante, izolate de cercetători din Miercurea Ciuc - FOTO
Specii noi de bacterii cu proprietăţi depoluante au fost izolate de cercetători din Miercurea Ciuc, care le-au testat şi spun că este o premieră mondială, urmând să le utilizeze pentru reducerea poluării mediului, ca alternativă la metodele chimice, transmite corespondentul MEDIAFAX. sursă: mediafax.ro

Nyomtatott szervekkel élhetünk
A Colectiv klubbeli tragédia folytán szomorú időszerűsége van a kérdésnek, lehet-e szerveket nyomtatni 3D-s nyomtatóval, mit old meg ez? A kérdést dr. Bálint Emese, a csíkszeredai Sapientia EMTE adjunktusa ( kis fotó) boncolgatta kedden este a Teinben. forrás: hirmondo.ro

Harghita: Specii noi de bacterii cu proprietăți depoluante, izolate în premieră mondială de cercetători de la Universitatea Sapientia
Cercetătorii de la Universitatea Sapientia Miercurea Ciuc au reușit să izoleze și să testeze, în premieră mondială, specii noi de bacterii care pot fi folosite la depoluarea mediului înconjurător, concluziile studiilor realizate în ultimii doi ani fiind făcute publice, vineri, în cadrul unei conferințe științifice. sursă: Agerpres

Előadássorozat a csíkszeredai Sapientián
Tudománynépszerűsítő előadássorozatot tartanak pénteken a Sapientián, ugyanakkor az egyetem oktatóinak kutatási projektjeit is ismertetik. forrás: székelyhon.ro

Életet menthet a 3D-s szervnyomtatás
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai kara olyan rendezvénysorozatot indított útnak, amelynek célja ismeretterjesztés és szórakoztatás Székelyföld városaiban közérdeklődésre számot tartó témákban. Dr. Bálint Emese adjunktus vitaindító előadása témájának – az emberi szervek háromdimenziós reprodukálása nyomtatás útján – számos etikai, vallási vetülete van, ugyanakkor reményt jelenthet szervi problémákkal küszködő betegek számára. forras: 3szek.ro

Bűnügyi versenyt tartottak a Sapientián
Negyedik alkalommal szervezte meg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a CSI Sapientia elnevezésű, középiskolásoknak szóló bűnügyi versenyét. forrás: szekelyhon.ro

CentriFUGA Kortárs Zenei Műhely koncertje Csíkszeredában a Sapientián
Az ingyenes koncertnek a csíkszeredai Sapientia EMTE Nagy Aulája ad otthont november 9-én 19 órától. forrás: erdely.ma

Ingyenes érettségi felkészítők matematikából is a csíkszeredai Sapientián
Örömmel jelentjük be, hogy 2015. november 13-tól matematika érettségi felkészítőket is tartunk. Az első modul keretén belül péntek délutánonként 16 órától kerül sor az ingyenes felkészítőkre. forrás: erdely.ma

Túljelentkezés volt a Sapientia csíkszeredai kara által meghirdetett Ezüst Akadémián
Az ötven éven felülieknek meghirdetett oktatási programban 170 helyet kínáltak, amelyekre 250-en iratkoztak fel, ezért határidő előtt lezárták a jelentkezést. forrás: erdelyfm.ro

Nagy az érdeklődés az időseknek szóló oktatási program iránt
Akkora volt az érdeklődés a Sapientia Egyetem ötven éven felülieknek szóló oktatási programjára, hogy idő előtt le kellett zárni a jelentkezést: az előzetesen meghirdetett 170 helyre rekord rövid idő alatt több mint 250-en iratkoztak fel Csíkszeredából és környékéről. A Székelyföldön újszerű rendezvény hivatalos megnyitóját szerda délután tartották. forrás: szekelyhon.ro

Fordítói verseny a Sapientián
Gúzsba kötve táncolni címmel hetedik alkalommal hirdeti meg fordítói versenyét középiskolásoknak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai humántudományok tanszéke. forrás: szekelyhon.ro

Felnőttképzéssel modernizálja Székelyföldet a Sapientia
Túljelentkezés miatt a jelentkezési határidő előtt lezárta a regisztrációt a felnőttképzési programjára a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai kara. Az Ezüst Akadémia felnőttoktatási program népszerűségét jelzi, hogy többen is feliratkoztak a pótlistára – derült ki a program ünnepélyes megnyitóján. forrás: maszol.ro

Ingyenes érettségi felkészítő középiskolásoknak Csíkszeredában
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai helyszíne idén is útjára indítja az Érettségi felkészítő programsorozatát. Sikeresnek ítéltük meg ezt kezdeményezést, hiszen az elmúlt években több száz diák jelentkezett és vett részt a felkészítőkön, az ők visszajelzéseikből megtudtuk, hogy ezek a plusz foglalkozások sokat segítettek a sikeres érettségi vizsga megszerzésében. Sokan a közösségi oldalon létrehozott csoporton keresztül fejezték ki köszönetüket. forrás: erdely.ma

VII. „Gúzsba kötve táncolni”
Fordítói verseny középiskolásoknak A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Humántudományok Tanszéke idén hetedik alkalommal hirdeti meg fordítói versenyét a középiskolák 11–12. osztályos tanulói számára négy kategóriában. forrás: www.kisujsag.ro

„Gúzsba kötve táncolni” fordítói versenyt hirdet középiskolásoknak a csíki Sapientia
Az I., II. vagy III. helyezettek, ha a Sapientia EMTE Humántudományok Tanszéke által meghirdetett szakokra kívánnak jelentkezni, a felvételi jegy egyik komponensét majd kiválthatják 10-es jeggyel. forrás: maszol.ro

Átadták a 2015-ös Székelyföldi Orbán Balázs-díjat Csíkszeredában
A VI. Székelyföld Napok keretében idén is átadták a Székelyföldi Orbán Balázs-díjat, amelyet Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa 2011-ben hozott létre közösen, és azoknak a személyeknek adományozzák, akik sokat tesznek a közös székelyföldi ügyekért, valamint elévülhetetlen érdemeket szereztek az egységes Székelyföld-kép kialakításában, a térség sajátos hagyományaira alapozott modernizációjában. forrás: erdely.ma

Ötven év fölöttiek számára indít képzést a Sapientia csíkszeredai kara Ezüst Akadémia Oktatási Program néven
forras: erdelyfm.ro

Az ötven év fölöttieket várja a Sapientia
Ötven év fölöttieknek szervez ingyenes előadássorozatot a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.

Ötven év fölöttieknek indít képzést Csíkban a Sapientia
Október 13-tól 23-ig lehet bejelentkezni a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara által a 2015/2016-os tanévben elindítandó Ezüst Akadémia Oktatási Programra, melyet 50 év fölöttieknek szervez a tanintézmény tudományt népszerűsítő témákkal. forrás: maszol.ro

Ezüstakadémiát indít a Sapientia
Oktatási program keretében tudományt népszerűsítő előadásokon vehetnek részt az 50 év fölötti korosztály képviselői a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karán. forrás: kronika.ro

Egyetemi előadások ötven év fölöttieknek
Oktatási program keretében tudományt népszerűsítő előadásokon vehetnek részt az 50 év fölötti korosztály képviselői Csíkszeredában. A november 4-től kezdődő előadássorozatra keddtől lehet regisztrálni. forrás: szekelyhon.ro

Tizenöt éves évfordulót ült a Sapientia EMTE
Tizenötödik évfordulóját ünnepelte a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szombaton Csíkszeredában. A rendezvényen díjazták az oktatókat, majd az ünnepség után állófogadáson és egyetemi játékdélutánon vehettek rész a jelenlévők. forrás: kronika.ro

Székedi Ferenc: Sapientia – 15
Fennállásának tizenötödik évfordulóját ünnnepelte szombaton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredában. Az egyetem szenátusa három esztendővel ezelőtt döntött úgy, hogy minden esztendő október 3-án, a másfél évtizeddel ezelőtti tanévnyitó napján, különböző Sapientia helyszíneken tartja meg az Egyetem Napját. forrás: maszol.ro

Az egyetem napját ünnepelték a Sapientián
Fennállásának tizenötödik évfordulóját ünnepelte a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szombaton Csíkszeredában. Díjazták az oktatókat, és többek között egyetemi játékdélutánon vehettek rész a jelenlevők és a meghívott vendégek. forrás: szekelyhon.ro

A Sapientia Tudományegyetem napját ünnepelték Csíkszeredában
Tizenöt évvel ezelőtt, 2001. október 3-án tartotta első tanévnyitó ünnepségét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Az intézményi akkreditációt követően, 2012. tavaszán a Szenátus elhatározta, hogy az első tanévnyitó évfordulóját az Egyetem Napjává nyilvánítja. E pillanat ünneplésének idén a csíkszeredai intézmény adott otthont a Sapientia EMTE csíkszeredai karának nagy aulájában. forrás: maszol.ro

A Sapientia EMTE napját ünnepelték Csíkszeredában – AUDIÓ
A Sapientia tanévnyitójának 15 éves évfordulóját Csíkszeredában ünnepelték az Egyetem Napja keretében október 3-án, szombaton. forrás: erdely.ma

„Itthon van szükség a megszerzett tudásra” – Sapientia-tanévnyitó Csíkban
Az itthonmaradás fontosságát hangsúlyozták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karának hétfői tanévnyitó rendezvényén. forrás: kronika.ro

Tanévnyitó a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen - Ma este műsorban
Az M1 magyar csatorna Ma este című műsorában jelent meg egy rövid riport rólunk. forrás: mediaklikk.hu

Tizenötödik tanévnyitó a Sapientián
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának tizenötödik tanévnyitó ünnepségét tartották hétfőn a Segítő Mária Katolikus Gimnázium dísztermében. forrás: szekelyhon.ro

Tizenötödik tanévnyitó a csíkszeredai Sapientián – AUDIÓ
forrás: erdely.ma

A szülőföldnek tettek eskütételt a Sapientia csíkszeredai évnyitóján
Tizenötödik tanévét nyitotta meg Csíkszeredában a Sapientia szeptember 21-én. Az idei ünnepélyes tanévnyitón a „Szülőföld” volt a felszólalások egyik visszatérő kulcsszava. forrás: maszol.ro

Megvásárolhatók az egyetem régi bútorai
Pénteken zárul le a Sapientia csíkszeredai bentlakásszobái régi bútorzatának értékesítése: a berendezésből civil szervezeteknek is adományoztak, illetve kedvezményes áron juthattak hozzá az oktatási intézmény munkatársai, majd később az érdeklődők is.

Sörfőzde a Sapientiának
forrás: hargitanepe.eu

Megduplázták a kreditek árát a Sapientián
Megdrágult az egyetemi tanulmányi pont mérésére szolgáló kredit a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. forrás: maszol.ro

Továbbadták az átvett díjat
A Csíki Sör Manufaktúrával közösen a Sapientia EMTE nyerte el a Magyar Termék Nagydíj Régiók Különdíját. A szeptember 3-ai magyarországi díjátadón az egyetemet dr. Salamon Rozália Veronika egyetemi docens képviselte. forrás: szekelyhon.ro

Tanévkezdésre készülnek a hallgatók
forrás: hargitanepe.eu

Sörpénzt kap a Sapientia
Támogatási rendszer bevezetését tervezi a Csíki Sör Manufaktúra, jelentette be csütörtökön Lénárd András, a gyár vezetője. forrás: krónika.ro

Megkétszereződött kreditár a Sapientián
A korábbi 15 helyett 30 lej lett a kreditpontok értéke a Sapientia egyetemen. Egy másodéves hallgató szerint váratlan volt a százszázalékos drágítás. forrás: szekelyhon.ro

Felelevenített „hőskorszak” a csíkszeredai Sapientián
Ösztöndíjat hozna létre a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) a végzős hallgatók támogatása érdekében – hangzott el többek közt a csíkszeredai felsőoktatási intézményben pénteken megszervezett ünnepségen, melynek keretében a 10 évvel ezelőtt végzett hallgatókat köszöntötték. forrás: krónika.ro

Egyetemi pótfelvételi: még maradtak értékes tandíjmentes helyek
Lezárult a pótérettségi, az egyetemek pedig őszi felvételit hirdettek, a feliratkozások jelenleg is zajlanak. forrás: maszol.ro

Az Aktuális műsor vendégei voltunk

A Sapientia EMTE első végzősei találkoztak
Az első csíkszeredai „sapientiások” 10 éves találkozóját tartották pénteken az erdélyi magyar tudományegyetemen. A Sapientia EMTE csíkszeredai karán induló legelső évfolyam négy szakának hallgatói ugyanis 2005-ben végeztek. forrás: szekelyhon.ro

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszeredai Kar

Csíkszereda, Hargita megye, Szabadság tér, 1. szám, 530104

Tel.: +40-266-314-657, fax: +40-266-372-099
E-mail: csikszeredauni.sapientia.ro 

btz webdesign