Lázár Cecília

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar

Budapest, Magyarország

A nevem Lázár Cecília és másodéves Román nyelv és irodalom-angol nyelv és irodalom szakos hallgató vagyok a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán. Még a tavalyi év tavaszán pályáztam erre az ösztöndíjra.

Az Erasmus pályázati felhívásról már korábban is voltak információim ismerősöktől, barátoktól. Tőlük kaptam bíztatást arra, hogy pályázzak erre a lehetőségre, mert nagyon sok új ismeretet és tapasztalatot lehet szerezni, ami mindenképp pozitív hatással van egy diák életére és jó alapként szolgál majd a későbbiekben. A későbbiekben a tanároktól is kaptunk erre vonatkozó információkat és bíztattak arra, hogy pályázzunk, mert egy nagyon jó lehetőség.

Mindenképp jó tapasztalatként élem meg azt, hogy egy teljesen új környezetben, más országban tanulhattam egy teljes fél éven keresztül. Jó volt részese lenni egy más közösségnek, jó volt újat látni, ismerkedni, tanulni és nem utolsó sorban úgy érzem ez alatt az idő alatt fejlődtem több szempontból is. Először szeretném megemlíteni a tárgyi tudást, amit az előadásokon, szemináriumokon sikerült megtanulnom a tanáraimtól. Nagyon tetszett, ahogyan néhány tanár elmagyarázta a tananyagot, más megközelítésben, mint ahogy eddig hallhattam. Másodsorban az angol nyelv használatának a fejlődése is érzékelhető. Sokkal bátrabban beszélek, és sokkal hamarabb jutnak eszembe olyan szavak, amelyek nem az aktív szókincsem részei. Nem utolsó sorban szeretném megemlíteni azt, hogy nagyon jó volt ez a félév arra is, hogy megtanuljam egymagam rendezni a dolgaimat, megoldani a váratlan helyzeteket. Például, ha nem jó irányba szálltam fel a villamosra mihez kezdjek vagy, ha fogalmam sem volt arról, hogy az egyetemen a 113-as terem a D épületben hol található, vagy hogy vennem kellene egy utazási bérletet a tömegközlekedésre, de vajon hol. Visszagondolva ezekre most már csak nevetek rajtuk és pozitív élményként tekintek rájuk, hiszen szükség volt mindezekre, hogy később könnyebben menjen minden.

Emlékszem az első hétre, amikor kezdtünk bejárni az egyetemre, minden és mindenki ismeretlen volt számomra. Akkor még az is gondot jelentett, hogy hogyan jutok el az egyetemre. De ez szerencsére nem tartott sokáig, mert idővel megszoktam és 15-20 percnyi utazással ott is voltam.

Az egyetemi élet nagyon pörgő és rengeteg program van, amin részt lehet venni. Az egyetem épülete pedig több épületből áll, ami egy közös kertben van tele babzsákokkal, padokkal, növényekkel. Ősszel, amikor még jó idő volt és sütött a nap, akkor általában itt töltöttem a szüneteket. Ezek a helyek is jól lehetett ismerkedni, barátkozni és készülni az órákra.

Amit nehéz volt megszoknom az az, hogy minden egyes óra más épületben volt és szinte kivétel nélkül rohanni kellett egyik épületből a másikba. Mivel dupla szakom van, ezért még inkább nehezebb volt ez, mert a román tanszéknek egy épületben vannak a tantermei, de az angol tanszéknek mivel rengeteg a diák, több épületben szétszórtan vannak a tantermek a tanszék fő épületén kívül.

Nagyon szerettem a román tanszéken tartott órákat, mert mivel ez egy kis közösség nagyon családias és közvetlen hangulatban teltek az órák. Nagyon szerettem a tanárokat és azt is, hogy közvetlenek tudtak lenni velünk a kis létszám miatt, mindenkit megtudtak ismerni, tudtak ránk figyelni és abban tudtak erősíteni, amiben jók vagyunk, illetve fejleszteni, ahol szükség volt rá. Sokkal könnyebben tudtam barátokat szerezni, hiszen mindannyian ismertük egymást.

Az anglisztika tanszék mivel sokkal több diákot számlál és sokkal több tanárt, nekem sokkal nehezebben ment az ismerkedés. A nagy létszám miatt minden órán sokan voltunk és minden tantárgy órája más csoporttal volt, tehát sokkal nehezebb volt ismerősöket szerezni. Több időnek kellett eltelnie, hogy megkezdjem ismerni a diáktársaimat.

A tanulás mellet igyekeztem kihasználni a Budapest adta eseményeket, lehetőségeket. Hétvégenként mindig próbáltam valami újat megnézni, felfedezni. Például elsétáltam a Parlament épületéhez, elmentem a Halász-bástyához, a Hősök terére, megnézegettem a hidakat, sokat sétáltam a Margit-szigeten (ott lett is egy kedvenc helyem: a zenélő szökőkút). Igyekeztem találkozni az ottani ismerősökkel, rokonokkal, egyetemi diáktársaimmal. Volt, akivel moziba mentem vagy színházba. Sikerült végre eljutnom a Vígszínházba a Pál utcai fiúk című előadásra, ahová csak nagyon nehezen lehetséges jegyet szerezni. Egyik hétvégén elmentem a Terror házába, ez egy nagyon nagy élmény volt és nagyon tetszett. Nagyon szerettem délutánonként sétálni a Duna-parton. Felfedeztem egy templomot, ahol vasárnap esténként ifjúsági mise volt és ez rendszeres programmá vált a számomra, mert ez picit pótolta az otthoni vasárnapi délutánokat. Ugyanis otthon fuvolázok egy ilyen ifjúsági zenekarban. Sikerült egy este elcsípnem a Szent István bazilikában egy angol nyelvű szentmisét is. Minden percét szerettem a néhány időnként előbukkanó nehézségekkel együtt és nagyon örülök annak, hogy jelentkeztem az ösztöndíjra és lehetőséget kaptam a sok új megismerésére, megtapasztalására.

Összességében azt tudom mondani, hogy egy nagyszerű élmény volt ez nekem, és úgy gondolom, hogy a sok új már most vagy ami még nem, majd a későbbiekben nagy hasznomra lesznek, ahogy a mindennapi életben, úgy a tanulásban és a tanításban is.

Mivel tanárként szeretnék dolgozni a későbbiekben, az egyetem elvégzése után úgy gondolom, hogy ez egy nagyszerű tapasztalat volt az ismeretek bővítésére, tudásszerzésre és az ottani tanárok tanításának módszerei is adtak új ötleteket, terveket, elveket.

Minden diáknak ajánlanám ezt a programot, mert rengeteg élményt, tudást és lehetőséget biztosít. Lehetőséget ad új szemléletek, emberek megismerésére és nem utolsó sorban kapcsolatok teremtésére, barátok szerzésére.