Erasmus+ hallgatói mobilitás kiegészítő pályázati felhívás bölcsész szakosoknak

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Erasmus+ hallgatói mobilitás kiegészítő pályázati felhívás bölcsész szakosoknak
Erasmus+ hallgatói mobilitás kiegészítő pályázati felhívás bölcsész szakosoknak
Erasmus+ hallgatói mobilitás kiegészítő pályázati felhívás bölcsész szakosoknak

A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara kiegészítő pályázatot hirdet alapképzésben részt vevő Román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom és Világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom szakos hallgatók, valamint Fordító és tolmács mesterképzésben részt vevő hallgatók számára az Európai Unió Erasmus+ Programjának támogatásával rövid vegyes tanulmányi mobilitáson való részvételre vegyes intenzív program (BIP) keretében.

 A pályázat célja

a hallgatók részvételének támogatása a muraszombati Ekonomska sola Murska Sobota, VSS által szervezett vegyes intenzív programban, amelynek címe Sustainable tourism in capitals, towns, regions and countries.

 A részvétel formája: rövid vegyes mobilitás, amely virtuális komponenssel kiegészülő 5 napos fizikai mobilitásból áll, mindkét komponens teljesítése kötelező, azonban ösztöndíj csak a fizikai mobilitás periódusára jár.

A BIP nyelve: angol, a megszerezhető kreditek száma 3 ECTS kredit.

A virtuális komponens (3x120 perces online konzultáció) tervezett időpontjai: 2023. szeptember 06., szeptember 22. és szeptember 29.

A fizikai mobilitás periódusa: 2023. szeptember 11-15., ebbe az utazási napok nem számítanak bele.

A fizikai mobilitás fogadó intézménye: Ekonomska sola Murska Sobota, Visja strokovna sola, település: Muraszombat (Murska Sobota), ország: Szlovénia.

Megpályázható helyek száma: 1 hallgatói hely.

A BIP programja itt érhető el.

 A pályázattal elnyerhető ösztöndíj

 Ÿ A résztvevők a fizikai mobilitás ideje alatt Erasmus+ ösztöndíjban részesülnek a 2021-es KA131 mobilitási projektből. Az ösztöndíj folyósításának pénzneme az euró. Az ösztöndíj megélhetési támogatásból, és esetenként (kiegészítő) utazási támogatásból áll. A kiutazáskor kapott előleg mértéke 80%, a maradék összeg elszámolás után kerül utalásra.

Ÿ Megélhetési támogatás: 70 EUR/nap, azaz 5 napra összesen 350 EUR. Zöld utazás* esetén plusz két napra jár megélhetési támogatás mindazoknak, akik nem jogosultak utazási támogatásra, hanem csak kiegészítő utazási támogatást (zöld utazási top-up) kapnak. Hátrányos helyzetű**, illetve roma származású*** résztvevők további, egyszeri 100 EUR kiegészítő megélhetési támogatásra (megélhetési top-up) jogosultak.

Ÿ Utazási támogatásra jogosultak a hátrányos helyzetű**, illetve roma származású*** hallgatók, a támogatás mértéke egyszeri 275 EUR, zöld utazás* esetén egyszeri 320 EUR.

Ÿ Kiegészítő utazási támogatásra (top-up) jogosultak mindazok, akiknek nem jár utazási támogatás, de zöld utazást* választanak, a top-up mértéke egyszeri 50 EUR, egyéni nyilatkozat alapján.

Az utazás megtörténését minden esetben igazolni kell, akkor is, hogyha a résztvevő nem jogosult kiegészítő utazási támogatásra. További információk az EMTE hallgatói mobilitási szabályzatában.

*Zöld utazás („green travel”): az az utazás, amely az utazás fő részéhez (tehát több, mint feléhez) alacsony károsanyag-kibocsátású közlekedési eszközöket – úgymint buszt, vonatot vagy közös autóhasználatot – vesz igénybe.

**Hátrányos helyzetű hallgató: szociális ösztöndíjban részesülő, vagy a 3392/2017 sz. tanügyminisztériumi rendelet 6. cikkelyének 2. paragrafusában (https://www.edu.ro/sites/default/files/ORDIN%203392-2017.pdf) felsorolt kritériumok szerint szociális ösztöndíjra jogosult hallgató.

***Roma származású hallgató az, aki erről valamely törvényesen bejegyzett romániai roma szervezet által kiállított román nyelvű igazolást tud felmutatni.

 

Összefoglalva:

Résztvevő kategória

Ösztöndíj

Ösztöndíj összetevői

Nem hátrányos helyzetű, nem zöld utazást választó résztvevő

350 EUR

- megélhetési támogatás: 70 EUR x 5 nap

Nem hátrányos helyzetű, zöld utazást választó résztvevő

540 EUR

- megélhetési támogatás: 70 EUR x 5 nap;

- megélhetési támogatás 2 utazási napra: 70 EUR x 2 nap;

- zöld utazási top-up: 50 EUR

Hátrányos helyzetű ill. roma származású, nem zöld utazást választó résztvevő

725 EUR

- megélhetési támogatás: 70 EUR x 5 nap;

- megélhetési top-up:100 EUR

- utazási támogatás: 275 EUR

Hátrányos helyzetű ill. roma származású, zöld utazást választó résztvevő

770 EUR

- megélhetési támogatás: 70 EUR x 5 nap;

- megélhetési top-up:100 EUR

- zöld utazási támogatás: 320 EUR

 

Az Erasmus+ támogatás hozzájárul a mobilitás megvalósításához, de előfordulhat, hogy nem fedezi teljes egészében a kiutazás és a kint tartózkodás költségeit, ezért – esetenként – szükség lehet egyéni vagy más anyagi hozzájárulásra is. Megengedett bármely egyéb, nem Európai Uniós finanszírozási forrásból származó támogatás igénybevétele, és nyertes pályázat esetén nyilatkozni kell arról, hogy a pályázó a mobilitás ideje alatt nem részesül más uniós támogatásban.

Általános pályázati feltételek

 Ÿ Adott képzési ciklusban a hallgató összesített mobilitási időtartama nem haladhatja meg az Erasmus+ ösztöndíj-kalkulátorral számolt 12 hónapot, azaz 360 napot* a megpályázott mobilitás időtartamával együtt (beleértve a zero grantos periódusokat is), ebbe beleszámít a korábban LLP-ben teljesített Erasmus mobilitási idő is.

Ÿ Kizárólag a következő szakokról pályázhatnakhallgatók:

- alapképzés: Román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom; 

- alapképzés: Világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom;

- Fordító és tolmács mesterképzés.

Ÿ A pályázó olyan hallgató lehet, aki:

– aktív hallgatói jogviszonyban van a Sapientia EMTE-vel, vagyis a folyó tanévben beiratkozott, aktív félévre regisztrált a Neptun rendszerben és Tanulmányi szerződést kötött a szakkoordinátorral való egyeztetés szerint;

– legalább egy befejezett félévvel rendelkezik azon a szakon, amelyhez kötődően jelen felhívás keretében pályázik;

– román állampolgár vagy Romániában érvényes letelepedési, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkezik;

– legalább középfokú nyelvtudással rendelkezik angol nyelvből, és ezt igazolni is tudja;

– nyilatkozza, hogy ismeri és elfogadja a Sapientia EMTE Erasmus+ hallgatói mobilitás és BIP szabályzatát, amelyek elérhetők az egyetem honlapján ezen a helyen;

– eleget tesz a kari Erasmus bizottság által meghatározott egyéb pályázati követelményeknek.

Ÿ Nem pályázhat:

– a 2022/23-as tanévben újra beiratkozott hallgató;

– az a hallgató, aki valamely korábbi, azonos ciklusban megvalósított Erasmus+ mobilitása alatt nem teljesítette az előírt kreditszámot vagy más szerződéses kötelezettségét.

Ÿ Aki a megpályázott mobilitás fizikai részével egyidőben más Erasmus+ fizikai mobilitáson is részt vesz, az csak akkor mehet adott BIP-hez kapcsolódó rövid vegyes mobilitásra, hogyha a másik mobilitást a BIP fizikai tevékenységének idejére megszakítja.

Ÿ A kari Erasmus Bizottság pozitív döntése nem jelenti automatikusan az ösztöndíj folyósítását, ahhoz a támogatási szerződés megkötése szükséges. A mobilitás lebonyolítása a támogatási szerződés megkötésének pillanatában a finanszírozást biztosító projektre érvényes hallgatói Erasmus+ szabályzat szerint fog történni.

Ÿ Ha a pályázást követően vagy a támogatási szerződés megkötése után, annak érvényességi idején belül megszűnik a hallgatói jogviszony, akkor a pályázat, illetve a támogatási szerződés érvényét veszíti.

 A pályázat beküldésének módja

 A pályázati űrlap és nyilatkozatok kitöltése és benyújtása, valamint a szükséges kötelező és opcionális iratok csatolása kizárólag a Neptun webes felületén, a kérvény modulon keresztül történik. Ennek használatához segédlet a Neptun belépő felületén a Letölthető dokumentumok között található, címe NEPTUN_Kérvények_HWEB.pdf.

Ÿ A Neptun ETR-be azonosítóval (Neptun kód) történő belépést követően a Sapientia EMTE eljárásaiban feltételezi, hogy az azonosító tulajdonosa járt el, ugyanakkor nem vizsgálja a jelszó kiadásából származó panaszokat, kifogásokat.

Ÿ Kérjük a pályázat beküldésének folyamatában fokozottan figyelni az alábbiakra:

– csak PDF csatolmány tölthető fel;

– egy adott típusú melléklethez (pl. tudományos tevékenység) szükség esetén több PDF is feltölthető;

– egy azonosítóval egy képzéshez kapcsolódóan csak egy pályázat küldhető be, ezért ha úgy gondolja, hogy a már beküldött pályázata javításra szorul, akkor pályázati határidőn belül kérje meg kari Erasmus+ koordinátorát, hogy küldje vissza javításra a pályázatot;

– a pályázat (kérvény) kitöltését bármikor meg lehet szakítani a Kitöltés felfüggesztése gombbal, a kitöltés ezután bármikor folytatható;

– a pályázatot a Kérvény leadása gomb megnyomásával lehet beküldeni;

– elkészített, de be nem küldött pályázatokat nem fogunk figyelembe venni;

– fontos a benyújtott pályázat (kérvény) státusának napi szintű követése a Neptun felületen, mivel hiányos vagy hibás pályázatok esetén a javításra visszaküldésről szóló határidős üzenetek kizárólag a Neptunban fognak megjelenni;

– a Neptun felületén csak a beküldött pályázatnak a szakkoordinátor általi jóváhagyása, valamint a pályázat befogadása történik meg, az ún. döntés következtében megjelenő Elfogadva státus ezt jelzi; a pályázat tartalmáról szóló pontozás és döntéshozatal a Neptun felületén kívül történik, és a Kari Erasmus Bizottság végzi.

 

A pályázat anyaga (a csatolmányok PDF-ben tölthetők fel):

  • Pályázati űrlap (Fişa candidatului): kizárólag a Neptun webes felületén tölthető ki.
  • Kötelező csatolmány: érvényes személyi igazolvány másolata; nem román állampolgárok esetén szükséges az érvényes tartózkodási/letelepedési engedély másolata is (Certificat de înregistrare).
  • Kötelező csatolmány: Curriculum Vitae – angol nyelven, Europass modell szerint (https://europa.eu/europass/eportfolio/screen/cv-editor?lang=en ).
  • Kötelező csatolmány: Motivációs levél – max. 2000 leütés, angol nyelven.
  • Opcionális csatolmány: kari román nyelvű igazolás a szociális ösztöndíjra való jogosultságról vagy román nyelvű igazolás a roma származásról valamely törvényesen bejegyzett romániai roma szervezettől.
  • Opcionális csatolmány: tudományos és extrakurrikuláris tevékenységekre vonatkozó iratok, igazolások, oklevelek (pl. egyetemi tudományos tevékenység, TDK részvétel, publikációk – ez esetben az első és az utolsó oldalnak, valamint a megjelenés helyéül szolgáló kiadvány címlapjának másolata szükséges –, más szakmai tevékenység, társadalmi tevékenység).

A Neptun csak akkor engedi a pályázat beküldését, hogyha minden kötelező csatolmány fel van töltve! A hiányzó iratok pótlására a javításra visszaküldésről szóló üzenetben megjelölt határidőn belül van lehetőség. A helyek elfoglalása a pályázatra kapott pontszámok csökkenő sorrendjében történik.

A pályázatok beküldésének időszaka: 2023. augusztus 30. szerda déli 12 óra – 2023. szeptember 01. péntek déli 12 óra.

Bírálati szempontrendszer

A pályázatokat a Kari Erasmus Bizottság bírálja el, a pontozási kritériumok ITT érhetők el.

További információk a kari Erasmus+ koordinátortól (Bors Hortenzia, borshortenziauni.sapientia.ro ), illetve a BIP akadémiai kapcsolattartójától (dr. Dégi Zsuzsanna, degizsuzsannauni.sapientia.ro ) igényelhetők.

Csíkszereda, 2023. augusztus 29.

 


* Az Erasmus+ programon belül minden hónap egységesen 30 naposnak számít.

Hírek
2025-04-25
2025-04-22
2025-04-22
2025-04-22



Tagek

Heal-all - KA2 Strategic Partnerships 2020-2023 projekt záró konferencia
A Heal-all - KA2 Strategic Partnerships 2020-2023 projekt záró konferenciája 2023. augusztus 23-án kerül megrendezésre a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán Nyíregyházán.

A Kárpát-medence ásványvizei - XVII. Nemzetközi Konferencia
2017 után – a koronavírus járvány lecsengésével és a csíkszeredai egyetemi campus felujításának befejeztével – újra a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara ad otthont a Kárpát-medence Ásványvizei – XVII. Nemzetközi Tudományos Konferenciának.

Óraadói tanársegédi álláshirdetés - Élelmiszertudományi Tanszék
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére az Élelmiszertudományi Tanszéken, a 2023/2024-es egyetemi évre

Óraadói adjunktusi álláshirdetés - Élelmiszertudományi Tanszék
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói adjunktusi állás betöltésére az Élelmiszertudományi Tanszéken, a 2023/2024-es egyetemi évre

Álláshirdetés: könyvelői állás
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai kara munkatársat keres könyvelői munkakörbe.

Pályázati kiírás tanársegédi állások betöltésére – 2023/2024-es tanév I. félévétől
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet meghatározott időre szóló tanársegédi állások betöltésére a 2023/2024-es egyetemi év első félévétől.

Óraadói álláshirdetés - Elemi matematika; Alkalmazott informatika
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére a Gazdaságtudományi Tanszéken, a 2023/2024-es egyetemi év I. félévére.

Óraadói álláshirdetés - Multimédia; Bevezetés a közkapcsolatokba
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére a Társadalomtudományi Tanszéken, a 2023/2024-es egyetemi év I. félévére.

Óraadói álláshirdetés - Román nyelv
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére a Humántudományok Tanszéken, a 2023-2024-es egyetemi év első félévére.

Óraadói álláshirdetés - Angol nyelv
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére a Humántudományok Tanszéken, a 2023-2024-es egyetemi évre.

Ott leszünk Tusványoson!
Sapientia-napot tartunk 2023. július 21-én, pénteken az Egyetemi Sátorban.

Heliotermia a Medve-tóban
A Sapientia EMTE Biomérnöki Tanszéke dr. Máthé István vezetésével és együttműködve az ELTE Mikrobiológiai Tanszékével és a Balatoni Limnológiai Kutatóintézettel 2009-től kutatja a Medve-tavat.

Őszi felvételi 2023
2023. augusztus 28. és szeptember 6. között a fennmaradt helyekre hirdet felvételit a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara. Jelentkezni továbbra is az online felületünkön lehet.

Felvételi eredmények 2024

Dr. Hantz András-emlékdíjat osztottunk ki
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának 2022/2023-as mérnökavató ünnepség keretén belül első alkalommal került sor a dr. Hanzt András-emékdíj átadására, amelyet a karon a kiemelkedő teljesítményű hallgatók kaptak.

Díjözön az idei mérnökavató ünnepségen
2023. július 7-én, pénteken avattak mérnökké 44 hallgatót, akik tanulmányaikat sikeresen befejezték a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán.

Pro Meritis Interfacultatis díjat kapott karunk dékánja, dr. Lázár Ede
2023. július 1-én tartották a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának diplomaosztó ünnepségét, ahol más díjazottak mellett, dr. Lázár Ede is átvehette a megtisztelő kitüntetést.

Mérnökök szakmai terepgyakorlaton a Néra-szurdok – Beusnica Nemzeti Parkban
Másod- és harmadéves Turisztikai mérnök-menedzser illetve Génsebész szakos hallgatók az ország legérintetlenebb és legszebb szurdokvölgyében terepgyakorlatoztak dr. Máthé István oktató vezetésével.

Sapientia Podcast: Álommeló: hogyan keressünk és hogyan váltsunk?
Az évnek ez az az időszaka, amikor sok egyetemista államvizsgázik és vágyakozik az álommelóra. Amíg 50 évvel ezelőtt “adták” a munkahelyet, most keresni kell azt és meg is tartani.

Ákovita ezüstérmes élelmiszeripari mérnök végzős hallgatónk alma párlata
Bedő Bernadett végzős élelmiszeripari mérnök szakos hallgatónk diplomadolgozatának termékével nevezett be a III. Ákovita Nemzetközi Párlat- és Pálinkaversenyre.

Indul a felvételi iratkozás, várunk képzéseink egyikére
2023. július 3-18. között iratkozhatsz a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán lévő 14 alapképzés és 5 mesterképzés egyikére.

Bukaresti szakmai kiránduláson vettek részt a szociológus hallgatók
A hétvégén, dr. Telegdy Balázs és dr. Sólyom Andrea oktatók kíséretében szakmai kiránduláson vettek részt a szociológia szakos hallgatók.

Érettségi kvízjátékot hirdetünk középiskolásoknak
2023. június 23-30. között lehet jelentkezni Lilinél, az egyetemi chatbot asszisztensünknél a játékra.

Mérnökavatóra kerül sor
2023. július 7-én, pénteken tartjuk az idei Mérnökavató ünnepségünket, ahol a mérnöki szakos hallgatókat indítjuk el útjukra.

Könyvbemutató: Csíki Közgáz. 20 éves a közgazdasági oktatás a csíkszeredai Sapientián
Szeretettel meghívjuk Önt a 2023. július 5-én, szerdán 17:00 órától kezdődő Csíki Közgáz. 20 éves a közgazdasági oktatás a csíkszeredai Sapientián kötet bemutatójára.

Sapientia Podcast: A mesterséges intelligencia nyomában
Igaz az, hogy a mesterséges intelligencia nagyobb felfedezés, mint maga az internet? Milyen hatással lehet a munkaerőpiacra a jövőben? Hasznosíthatjuk az oktatásban? Valóban rendelkezhet emberi tulajdonságokkal az AI? A Sapientia Podcast Gazdasági rovat mostani részében erről beszélget dr. Bíró Bíborka Eszter házigazda meghívottjaival dr. Kádár Beáta egyetemi adjunktussal, valamint Nagy Lajos marketing szakértővel, volt hallgatónkkal.

Erasmus+ hallgatói mobilitás pályázati felhívás bölcsész szakosok számára

Újabb évfolyam ballagott el
2023. június 9-10-én tartottuk a hagyományossá vált ballagási ünnepséget a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán. A 18 alap- és mesterképzésen 221 egyetemi hallgató ballagott el oktatóik kíséretében.

I. Erdélyi Napórás Tanácskozásra kerül sor
Az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület és a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának közös szervezésében kerül sor az eseményre 2023. június 24-én, szombaton.

Ballagási ünnepség 2023
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán 2023. június 9-10-én 221 végzős egyetemista ballag el.

Sapientia Podcast: Népbetegség? ADHD, depresszió
Koncentráció hiánya, feledékenység, elzárkózás, teljesítmény romlása, türelmetlenség, szorongás, étkezési zavarok, vagyis az ADHD és depresszió néhány tünete.

Újabb Lost Millenials projekttalálkozón vettek részt oktatóink Izlandon
2023 május 31. és június 1. között az egyetemünk képviselői egy újabb nemzetközi találkozón vettek részt, amelyen minden partnerintézmény jelen volt.

Kérdőíves felmérés a női vállalkozók helyzetéről

Átadtuk Maróth Miklós akadémikusnak a Doctor Honoris Causa címet
A cím átadására 2023. május 26-án, pénteken 11 órától került sor az egyetem Csíkszeredai Karának Nagy aulájában.

Doctor Honoris Causa címet adományoz egyetemünk dr. Maróth Miklós klasszika-filológus, orientalista egyetemi tanárnak
Az eseményre a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Nagy aulájában kerül sor 2023. május 26-án, pénteken 11 órától.

Könyvbemutató: A Kárpátok legfiatalabb tűzhányója, a Csomád
2023. május 31-én, szerdán délután 18 órától kerül sor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Nagy aulájában a Karátson Dávid főszerkesztésében megjelent könyv bemutatójára.

Bronzérmet szerzett judóban Czont Attila oktatónk
2023. május 6-án szervezték meg Győrben a XXIV. Nyílt Masters Judo Magyar Bajnokságot.

FO-TO workshopon vettek részt a bölcsész hallgatók
2023. május 12-14. között tartották a szakmai programot.

„Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” díjat kapott dr. Tódor Imre
A Kulturális és Innovációs Minisztérium a Nemzeti Tehetség Program keretében a kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó tevékenysége elismeréseként.

Szakmai látogatáson voltak az Élelmiszeripari mérnök szakosok
Az Élelmiszertudományi Tanszék szervezésében a végzős Élelmiszermérnök hallgatók néhány Fenntartható biotechnológus mesterszakos hallgatóval együtt szakmai üzemlátogatáson vett részt 2023. május 15-én a gyergyóremetei Bayer Strada még építés alatt álló egységiben.

XXVI. Agrártudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia
A XXVI. Agrártudományi ETDK-nak a Sapientia EMTE, Marosvásárhelyi Kar, Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központja (Sepsiszentgyörgy, Csíki utca, 50 szám) ad otthont.

Sapientia Podcast: Fordítsunk magyarról magyarra Nádasdy Ádámmal
Dr. Pap Levente, a Bölcsész sarok házigazdája ezúttal Nádasdy Ádám nyelvész, műfordítóval beszélgetett a magyar nyelv szépségeiről.

Génsebészek a Bayer Strada gyárainál
A kirándulás során a hallgatók a gyergyóremetei Bayer Strada készülőben lévő gyárait látogatták meg.

Biomérnök hallgatók szakmai látogatása a Green Farmon
2023. május 10-én a csíkszentkirályi húsmarha farmot tekintették meg hallgatóink.

NFI Egyetemi Filmklub - Külön falka
Elérkeztünk a félév utolsó filmklubjához és egyúttal a kortárs magyar filmhez.

Beszámoló a XX. Csíkszeredai Kari TDK-ról
2023. május 9-én a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán került megszervezésre a jubileumi, XX. Kari TDK, amelyen 37 hallgató mutatta be kutatási eredményeit.

Vendégelőadók tartanak angol nyelvű workshopot
2023. május 16-án, kedden 16:00 órától két meghívott előadót várunk az Egyetemi könyvtárba.

Arany János-érmet kapott dr. Szép Sándor
2023. május 9-én vette át egyetemünk professor emeritusa a Magyar Tudományos Akadémia díját.

Barna Imre Ferenc: A diffúziós egyenletek analitikus megoldásai
2023. május 16-án, kedden vendégünk lesz a Wigner Fizikai Kutatóközpont fizikusa, aki a diffúziós egyenletekről tart előadást az egyetem 18-as termében.

Tudományos Diákköri Konferenciát szervezünk (2023)
2023. május 9-én, kedden kerül sor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán az idei Tudományos Diákköri Konferenciára.

Pályázati felhívás: Sapientia Maximus Hallgatói Díj 2023
A Sapientia EMTE Tehetséggondozási és Tudományos Diákköri Tanácsa pályázatot hirdet a SAPIENTIA MAXIMUS HALLGATÓI DÍJRA, a legkiemelkedőbb hallgatói tudományos munka elismeréseként. A díj oklevélből és pénzjutalomból áll, annak átadására a kari évzáró ünnepségek alkalmával kerül sor.

Sapientia Podcast: Az egészség nem csak brokkolievés
Miként fejleszthetjük a lelki állóképességünket, hogyan válasszunk megfelelő sportágat és milyen testi és lelki nehézségek elé állíthat minket a sportolás és hogyan lépjünk túl ezeken?

Sikeresen zárult a tizenegyedik alkalommal megszervezett Laborkukac Diákvetélkedő
2023. április 28-án, pénteken a második fordulóba továbbjutott 28 háromfős diákcsapat az egyetem laboratóriumaiban végezte el a számukra meghatározott kötelező kísérleteket, amelyet délután a középiskolás csapatok által előkészített látványos kísérletek követtek az egyetem Nagy Aulájában.

Az alapkutatástól az alkalmazott terápiákig - éves doktorandusz fórum
2023. május 5-én, pénteken tartjuk az idei éves doktorandsuzfórumot, ahol megismerkedhetünk a kutatási témákkal, szakmai betekintést nyerhetünk a fiatal kutatók munkáiba.

Elektronikus kereskedelem és fenntarthatóság - workshop
2023. május 10-én, szerdán 16:00-18:00 óra között izgalmas meghívottakkal beszélgetünk az elektronikus keresekedelem és fenntarthatóság témaköréről. Az esemény a Challenges in the Carpathian Basin - nemzetközi gazdasági konferencia része.

Lehetőség van az oklevelek átvételére a Csíkszeredai Karon
Átvehetők az oklevelek a Csíkszeredai Karon, 2023. május 17.-én, szerdán 12:00-19:00 óra között, illetve 18.-án, csütörtökön 9:00-12:00 óra között a 12-es teremben, a 2022-ben, illetve a korábban államvizsgázott hallgatók számára is.

NFI Egyetemi Filmklub - Bizalom
2023. május 2-án, kedden este 20.00 órától Szabó István Bizalom (1979) című filmjét nézzük meg.

OTDK siker a Biológia szekcióban
2023. április 24-26. között került megszervezésre az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán a 36. OTDK Biológia szekciója, ahol hallgatóink is képviselték az egyetemet.

Egyetemi állásbörzét szervezünk
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara és a Hallgatói Önkormányzata egyetemi állásbörzét szervez 2023. május 4-én 10:00–14:30 óra között.

Világrendváltás – útmutató a 21. századhoz
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem meghívására tart előadássorozatot Erdély nagyobb városaiban dr. Robert C. Castel Izraelben élő biztonságpolitikai szakértő.

Szakmai kirándulás a Petrynél és a Appia Drone Technél
2023. április 25-én, kedden a marosvásárhelyi Petry húsfeldolgozó üzemet valamint a Appia Drone Tech drónokat értékesítő vállalatot látogatták meg hallgatóink.

Tanulmányúton a humánerőforrás szakos hallgatók
2023. április 21-én a Coats Romania SRL multinacionális vállalat székelyudvarhelyi kirendeltségéhez látogattak el a HR szakos hallgatóink, majd a marosvásárhelyi M&Co.Training céget ismerték meg.

Természetvédelmi tematikájú szakmai kiránduláson voltak a génsebész hallgatók
2023. április 24-én a III. éves Génsebész szakos hallgatók a Természetes élőhelyek védelme tárgy keretében az Eco Bear Cave látogatóközpontban jártak, dr. Mara Gyöngyvér egyetemi tanár vezetésével.

Elérhető a Laborkukac diákvetélkedő részletes programja

OTDK siker a Közgazdaságtudományi szekcióban
Két hallgatónkat is díjazták 2023. április 20–22. között a Selye János Egyetemen, Komáromban megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencián a Közgazdaságtudományi szekcióban.

Sikeresen zárult a Diskurzus, kultúra, reprezentáció III. szakmai konferencia
2023. április 21-22-én került sor a Diskurzus, kultúra, reprezentáció III. című, háromnyelvű nemzetközi konferenciára Csíkszeredában.

HR Szakmai Napok harmadik kiadása
2022. május 3-4. között a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Társadalomtudományi Tanszéke HR szakmai napokat szervez, hogy egy kis bepillantást nyerjünk a szakma titkaiba.

Könyvbemutatóval egybekötött beszélgetés
Szeretettel meghívjuk a 2023. április 28-án, pénteken 17 órától tartandó beszélgetésre, ahol a Fordító-tolmács mesterképzés, fordítói műhelyének újabb publikációi kerülnek bemutatásra.

Sapientia Podcast: Traumákról, stresszbetegségekről, függőségekről őszintén Máté Gáborral
Ebben a beszélgetésben Máté Gáborral habozás nélkül a húrok közé csapunk, hiszen olyan fontos témákról hallhatunk, mint a csecsemőkori traumák, stresszbetegségek, függőségek és arról is, hogy hogyan is állunk mi itt Székelyföldön ezekkel?

Barátokkal a tudományról - Ferencesek a 20. században
2023. április 27-én, csütörtökön, 16 órától újabb előadásra kerül sor a Barátokkal a tudományról sorozatunknak köszönhetően. Ez alkalommal fr. Urbán Erik OFM szerzetes és Jonica Xénia levéltáros lesz a vendégünk.

TANÁROK AKADÉMIÁJA – Demeter-Karászi Zsuzsanna és Kocsis Zsófia: Az oktatói eredményesség és felsőoktatás-pedagógiai kihívások összefüggései az oktatói jólléttel
Áprilisi előadásunkat rendhagyó módon szervezzük meg: a Csíkszeredában élők személyesen beülhetnek kérdezni, a többiek pedig szokásos módon online csatlakozhatnak az eseményhez.

NFI Egyetemi Filmklub – Szindbád
2023. április 18-án, kedden este 19.00 (!) órától Huszárik Zoltán Szindbád (1971) című filmjét nézzük meg.

OTDK siker a Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekcióban 2023
2023. április 11-13. között került megszervezésre a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójára, Pécsen.

OTDK sikerek a Humántudományi szekcióban 2023
2023. április 12-14. között került sor a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humántudományi szekciójára a Károli Gáspár Református Egyetemen, Budapesten.

Dr. Fenyvesi Kristóf lesz a Laborkukac diákvetélkedő fővédnöke
A XI. Laborkukac diákvetélkedő második fordulójába 28 háromfős csapat jutott tovább, amelyre 2023. április 28-án kerül sor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának laboratóriumában.

OTDK sikerek az Agrártudományi szekcióban
2023. április 4-6. között a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Kampuszán zajlott a 36. OTDK Agrártudományi szekciója.

Roma nap a Sapientián
2023. április 4-én került először megrendezésre a sapientiás Roma Nap, melynek célja az volt, hogy az április 8-án tartott Nemzetközi Roma Nap alkalmából a Csíkszeredában élő roma fiatalok egy csoportja bemutassa a közel féléves munkájuk eredményét.

Közös szavalással ünnepeljük a magyar költészet napját
A magyar költészet napját már 59 éve József Attila születésnapjával kötjük össze.

Lezajlott az első SapiZone játékest
Érdekes játékokkal, nyelvtudásszintnek megfelelő román nyelvgyakorlási helyzetekkel, sok kacagással és apróbb, meglepetés díjak kiosztásával zajlott a SapiZone játéktér első rendezvénye április 3-án.

1350 középiskolás lett egy napra sapientiás Csíkszeredában
Nyílt napokat szerveztünk 2023 márciusában, így 6 alkalommal 19 település 33 iskolájából 1350 résztvevőnek tudtuk megmutatni a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karát.

Sapientia Podcast: Mit (nem) olvasunk?
A Sapientia Podcast legújabb részében a Bölcsész sarok házigazdája dr. Pap Levente arra volt kíváncsi, hogy mit is olvasunk vagy éppen mit nem olvasunk, ezért dr. Tomonicska Ingrid egyetemi adjunktussal beszélgettek olvasási szokásainkról, a műfordításról és irodalomról.

Laborkukac diákvetélkedő I. forduló eredményei 2023
A verseny döntőjére 2023. április 28-án kerül sor.

Székelyudvarhelyi győzelemmel ért véget a Pénzmágus csíkszeredai regionális döntője
2023. március 25-én, szombaton volt az idei Pénzmágus gazdasági vetélkedő csíkszeredai regionális döntője, melynek helyszíne a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara volt.

NFI Egyetemi Filmklub: Sodrásban
2023. március 28-án, kedden este 20:00 órától Gaál István Sodrásban (1964) című filmjét nézzük meg.

Nádasdy Ádám: „Ördög és pokol” – Bánk Bán mai szemmel
2023. április 20-án, csütörtökön 19 órai kezdettel vendégünk lesz Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító, aki a Bánk bán újrafordításáról fog előadást tartani.

Diskurzus, kultúra, reprezentáció III. című nemzetközi konferenciát szervezünk
Ez alkalommal 3 rangos plenáris előadót hívtunk meg, 17 szekcióban 64 előadás fog elhangzani. A konferencia nyelvei: magyar, román, angol.

SapiZone - román nyelvű játéktér Csíkszeredában
Egyetemünk oktatói és hallgatói közösen készülnek egy román nyelvű társasjáték estre 11-12. osztályos középiskolás diákoknak, melynek célja, hogy a román nyelvet játékos, szabadabb környezetben tudják gyakorolni.

Volt hallgatónk fordításában jelent meg Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae című műve
Goga Enikő, egykori fordító és tolmács mesterszakos hallgatónk munkájának köszönhetően az olvasóközönség mostmár román nyelven is elérheti Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae című művét.

Élelmiszeripari mérnök szakosokat díjaztak a Gastropan kiállításon
XIV. alkalommal szervezték meg Brassóban 2023. március 17-19. között a Gastropan szakmai kiállítást, ahol hallgatóinkat is díjazták.

Sapientia Podcast: IQOS, Elf Bar, snüssz: mit mond a tüdőgyógyász?
Újabb hullám söpör végig a fiatalok körében: a füstmentes dohányzás, de vajon mi is ez, mennyire káros és miért lett ennyire népszerű?

Mentorált középiskolásokat díjaztak a Regionális Környezetvédelmi Diákkonferencián
Lestyán Hanna és Dénes Roland a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola XII. osztályos diákjai III. díjat érdemeltek ki a Kolozsvári Református Kollégiumban megszervezett XII. Regionális Környezetvédelmi Diákkonferencián.

Fordítói versenyen méretettek meg a középiskolások
2023 tavaszán tizennegyedik alkalommal szerveztük meg és bonyolítottuk le a középiskolák 11-12. osztálya számára meghirdetett „Gúzsba kötve táncolni” fordítói versenyünket, melynek döntőjére március 18-én került sor.

Középiskolások célkeresztjében a Szent Anna-tó
2023. március 16-án, csütörtökön dr. Máthé István oktatónk Élet a romló vizeinkben – Miért baj az algásodás és mit tehetünk ellene? témájú, filmvetítéssel egybekötött interakív szakmai beszélgetésen vett részt, a Leaders for All Egyesület meghívására.

Dr. Biró A. Zoltán székfoglaló előadása az MTA-n
2023. március 24-én, pénteken 11 órai kezdettel kerül sor dr. Biró A. Zoltán, egyetemi professzor széfoglaló előadására Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházának nagytermében.

Erasmus+ hallgatói mobilitás pályázati felhívás gazdasági szakosok számára
Rövid vegyes tanulmányi mobilitáson való részvétel vegyes intenzív program (BIP) keretében

Sok érdeklődő az Erasmus+ Open Doors eseményen
2023. március 7-én, kedden szerveztük meg azt a beszélgetést, ahol az egyetemisták egy kis bepillantást kaphattak az Erasmus+ programba.

Diákjaink bekapcsolódtak a ProjectBag Egyesület TREES projektjébe
A pedagógia szakmódszertanos diákok a TREES applikációban található információk terepi ellenőrzésében, az adatbázis aktualizásában vállaltak szerepet.

Sapientia Podcast: Nők a közéletben
Mi ezzel a beszélgetéssel kívánunk boldog nőnapot!

XI. Laborkukac Diákvetélkedőre várjuk a jelentkezőket
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának keretein belül működő Biomérnöki- és Élelmiszertudományi Tanszékek tizenegyedik alkalommal hirdetik meg a Laborkukac Diákvetélkedőt a romániai magyar általános- és középiskolások számára.

EUSecure Téli Egyetemen a sapientiások
Egyetemünk tíz hallgatója és három oktatója vett részt az EUSecure Téli Egyetemen a görögországi Piraeusban.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszeredai Kar

Csíkszereda, Hargita megye, Szabadság tér, 1. szám, 530104

Tel.: +40-266-314-657, fax: +40-266-372-099
E-mail: csikszeredauni.sapientia.ro 

btz webdesign