Mérföldkő a felsőfokú szakképzésben – Sapientia Háromszéken

Nemzetpolitikai súlyú esemény

A döntést Németh Zsolt külügyi államtitkár, Kató Béla alapítványi elnök, Dávid László rektor, Tamás Sándor és Antal Árpád helyi önkormányzati ve­zető jelenlétében jelentették be a székhelyül felajánlott volt mezőgaz­dasági szaklíceum épületében. Jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, mind a Székelyföld és népe jövőjét, mind az oktatási lehetőségeket, mind az erdélyi és azon túli magyarság sorsát illetően igazi nemzetpolitikai súlyú eseményről van szó. Romániának sok ilyen önzetlen kül- és belföldi kezdeményezést kívánunk. Remélhetőleg az ajándék értékének fel­ismerése nem késik majd, és az új intézmény fenn­tartásából is ki fogja venni részét az adóinkból élő román állam.
 

Az alábbiakban olvasóink megbízásából néhány olyan konkrét kérdésre kerestük a választ, mely mindjárt a bejelentés másnapján bárkiben, különösen a közvetlen ér­dekeltekben megfogalmazódhatott: Mikor számíthatunk arra, hogy az új tagozat megnyitja kapuit?, Miért esett a bejelentett két fő szakirányra a választás? 

Milyen igények kielégítésére szánták azokat? Hol tart a szervezés? Miért lesz érdemes a székely fiataloknak ide iratkozniuk a régi intézmények helyett? – és így tovább. A válaszadásra felkért két személy, az alapítványi elnök és a város polgármestere érdekfeszítő rész­letekkel szolgált. Mindenekelőtt a szakok kérdését vetettük fel, és az első beiratkozási lehetőségről kérdeztük Kató Béla kuratóriumi elnököt, az Erdélyi Református Egy­ház püspökét, aki közéleti pályáját a nagy érdeklődéssel kísért illyefalvi komplex társadalomépítési tevékenységével kezdte negyedszázaddal korábban.

Hiányszakmák

Kató Béla: Hangsúlyozzuk, hogy az egye­tem új tagozata olyan hiányszakmákat vállal fel, melyeket magyar tannyelven nem oktatnak jó pár évtizede ebben az országban, de melyekre óhatatlan szükség mutatkozik. Az agrár- és erdőgazdálkodás min­denképp ezek közé tartozik. Nincs vagy felszámolták azt korábban. Külön fontosságot ad neki továbbá a helyszín, az a tény, hogy a célba vett forrásokkal a Székelyföld, az erdélyi magyarság rendelkezik, s elérkezett az ideje annak, hogy e szakok oktatását beindítsuk. 

Miért épp Sepsiszentgyörgyön? Azért, mert e fontos város kimaradt a hálózatépítő egyetemi rendszerből, s ha ezek oktatása itt meghonosodik, akkor az kimondott székely igényt elégít ki, hiszen a székelyföldi gazdasági tevékenység jellegének kérdése különös jelentőséggel bír mind ma, mind a jövőben. Kiemelném továbbá, hogy szemben a tizenhárom évvel ezelőtti alapítással, amikor útjára indítottuk a Sapientiát, a város és a megye most kézzelfoghatóan részt vesz a munkában, és alapítóként lép fel. Épületeket, telket nyújt az új tagozatnak, ezeket nem kell hát magyar állami támogatásból megszerezni, hanem az a pénz mindjárt magára az oktatási tevékenységre lesz fordítható.

Jövő ősszel indul

– Elképzelésünk szerint az indulásra jövő év őszén kerül sor, addig gondoskodni kell az ideiglenes akkreditációs folyamatról, a jogosítványok megszerzéséről, ami nem is olyan egyszerű, és nem pusztán tőlünk függ. Egy évet szánunk arra, hogy kellő­képpen felké­szüljünk a tényleges oktatásra. További pontosítás a szakokat illetően: a mezőgazdaság­ban legalább tizenkét szakterület létezik, az erdőgazdálkodásban az akadémiai világban legalább négy, mind a tizenhatot persze nem tudjuk vállalni, ki kell választanunk azt az egy-kettőt, mellyel az első lépést megtehetjük. E választás még nem történt meg, szak­emberek bevonásával ejtjük meg. Hogy mi mindenre lesz szükség, rövidesen eldől. Ami biztosra vehető: eltérően az eddigi egye­temalapítástól, itt nagyon gyakorlati eredményeket szeretnénk elérni, illetve egy ebben a szellemben oktató tagozatot.

Oklevél – gazdasággal együtt

– Akik hozzánk jönnek, és elvégzik ezeket a szakokat, azok földet is kapnának, amit a Sapientia Alapítvány vásárol meg, és azt bérbe adná – nyilván, nagyon jutá­nyosan – azoknak, akik nálunk diplomáznak, és visszamennek a falujukba, ott kezdenek gazdálkodni. Ezek ötven-hatvan-hetven hektáros gazdaságok, egyfajta gyakorló mintagazdaságok is lehetnek. Ezeket bizonyos más hitelekkel megtámogatva ki lehet majd alakítani azt a formát és méretet, mely illik a Székelyföldre, és talál a mi viszonyainkkal. Tehát nem olyan diploma­gyár készül, melynek elvégzése után a fiatalok elmennek külföldre, és nem tudják, ott mihez kezdjenek magukkal, hanem itt a képzés lezárultával olyan konkrét fel­adatok és lehetőségek várják a végzősöket, melyek biztosan nem a kivándorlásra készítik fel az itt tanulókat. 

Vala­milyen mér­tékben a LAM Alapít­vány tapasztalatait is fel kívánjuk használni az új tagozat működ­tetésében, ami azt jelenti, hogy a kellő gyakorlattal szoros kapcsolatba hozzuk a célokat, világosan megmutatva őket annak, aki ebbe beszáll. Aki tehát végez, visszamehet a maga vidékére, és ott kap segítséget gazdál­kodásához. Az egyetem, nyilván, a régió innovációs és „know-how” központja is kell hogy legyen. A végzősök szoros kap­csolatban maradnak az intézménnyel, ők lesznek a maguk környezetében a tovább­adói annak, amit megtanultak és gyakorolnak.

Kató Béla elnök még kitért arra, a Bethlen Gábor-i kollégiumalapítási forma áll példaképként előttük, a fejedelem annak idején külföldről is tudott szakembereket hozni, akik az enyedi skólát bejáratták, első szakaszban nyilván mi is rászorulunk a külföldi szakemberekre, hiszen itthon még nincs elég. E professzorok, tanárok pár év alatt felnevelik majd az utánpótlást, mely átveheti a munkát. „Elsőre persze nem kell tömegoktatásra gondolni, ismerve az érett­ségizők számát, az ifjúság orientációját, nem számítunk tehát arra, hogy százak fognak felhívásunkra megindulni. De ha erőivel jól sáfárkodik a tagozat, az egész régió felnőttképzését is átfoghatja majd a középfoktól fel az egész társadalom tudásszintjének emeléséig, s ezzel a lehetőséggel élni kell” – szögezte le Kató Béla.

Vonzó ajánlat

A befogadás tekintetében a helyi önkormányzatok igazán jelesre vizsgáztak ez eset­ben, de ennél többről van szó – mint kiviláglik Antal Árpád polgármester alábbi szavaiból.

– Tulajdonképpen mi kezdeményeztük, lobbiztunk annak érdekében, hogy a Sa­pientia Sepsiszentgyörgyön is indítson szakokat. Nem véletlenül ragaszkodtunk a mező-, erdő- és vadgazdálkodási szakirányhoz, ugyanis az elmúlt másfél év­tizedben sok erdő és nagy mezőgazdasági területek kerültek vissza természetes és jogi személyekhez, de azt még nem mondhatjuk el, hogy a székelyföldi valóban korszerű és versenyképes gazdálkodás lenne. Meg­győző­désünk, hogy a régiónak erőssége lehetne a mező- és erdő­gazdálkodás. A versenyképesség akkor érhető el, ha megfelelő szakképzésre épül. Én mindig is állítottam: nekünk Ma­gyarországról nem annyira pénzre van szükségünk, hanem elsősorban tudásra. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy materiális értelemben is vonzó ajánlatot tehessünk a Sapientiának, mert nem azt szeretnénk, hogy a magyar adófizetők pénzén épületeket kelljen vásá­rolni, hanem első­sorban a magyar­országi szaktudást, képzettséget szeretnénk behozni és átadni a székely fiataloknak. Meg­győződésem, hogy hosszabb távon tervezhető jövőt jelent egy jól kidolgozott mező- és erdő­gazdálkodási képzettség, az itt maradáshoz is hozzájárul. Nem utolsósorban érdekünk, hogy a székely falvakba visszatérjenek fiataljaink, illetve, hogy akik ott élnek, ott kezdjenek el gaz­dálkodni. Ha ezt okosan építjük fel, magas életszínvona­lat fogunk tudni biz­tosítani a falusiaknak, a városiakéhoz fog­hatót.

– Azt hiszem, jól kiegészíti egymást a két helyi egyetemi tagozat szakkínálata. Korábban a tisztviselői utánpótlás biztosításából indultak ki, bár utóbb, szerencsés módon, a közgazdasági-környezetvédelmi szak­irány került talán túlsúlyba.
– Semmiképp sem akartunk olyan helyzetet teremteni, hogy a Sapientia a Babeş–Bolyai kihelyezett tagozatával versenyezzen, ezeknek valóban ki kell egészíteniük egymást. Tovább­fejlesztésre is gondoltunk, de erről még korai beszélni. Hozzá szeretném viszont tenni: nekünk nagyon jó minőségű az ivóvizünk a Székelyföldön. Ha versenyképes lesz a mezőgazdaságunk is, emelkedik az élelemtermelés szintje, s akkor, ha bárki asztalára „székelyföldi termék” márkanevet viselő élelmiszer kerül, az egyúttal minőséget is fog jelenteni. Szerintem a következő évek legnagyobb gazdasági kihívása az, hogy ezt elérjük.

B. Kovács András
Háromszék