Iepure Rudolf, Általános közgazdaság szak, II. év

Óbudai Egyetem, Keleti Károly Gazdasági Kar, Budapest

Magyarország

Húsz évesen az emberben mindenféle affinitások vannak jelen. Egy időben akarunk szórakozni, saját lábunkon megállni, jól teljesíteni az egyetemen, hasznos tagja lenni a társadalomnak és a családnak. Mindez szép és jó, a bökkenő annyi hogy ezek a tervek egymásnak ellentmondók.  Nálunk Erdélyben erre még rá jön a magyarságunk megtartásának igénye is, amely néha igen nagy lelki erőt igénylő feladat. Számunkra, mint minden határon túli magyar számára, egy nagyon jól eső érzés, amikor Magyarország szívébe, Budapestre, utazhatunk.

Személy szerint rettentően megörültem, hogy találkoztam az Erasmus+ ösztöndíj program pályázatával. Ez külföldön való tanulásra ad lehetőséget minden egyetemistának. Gondoltam magamban hamar meg kell ragadni a lehetőséget. Milyen jókat fogok majd bulizni, mennyi embert fogok megismerni, hány meg hány helyre el fogok utazni. Legörgetve a feltételekig kissé megtorpantam, látva az elvárásokat. Hogy fogom én így a fenti tevékenységeket véghezvinni, ha folyton tanulnom kell? Sebaj, majd csak lesz valahogy. Jelentkeztem. Sikeres pályázatom révén felvételt nyertem egy félév erejéig a budapesti Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karára. Meglepődve tapasztaltam, hogy megkaptam az egyetem és szabadidő programok közötti egyensúlyt.

Eleinte eléggé megszenvedtem a tömegközlekedéssel, pontosabban annak a „sötét” oldalával. Az első néhány napban folyamatosan eltévedtem. Ezt követően egy jó ideig az idő szempontjából kevésbé hatékony útvonalon közlekedtem, mivel csak azt ismertem. Szerencsémre két hét után sikerült annyira feltalálnom magam, hogy időben és távolságban is hatékony útvonalon tudtam eljutni a tartózkodási helyemtől a kitűzött cél helyszínig.

A februári hónapot elneveztem a „papírmunkák havának”, mivel ezeregy papírnak kellett utánajárni és elrendezni az elvárásoknak megfelelően. Az időm jelentős részét az új egyetemmel, a várossal és a kollégiummal való ismerkedés kötötte le. Ennek fő oka az volt, mint tudjuk és tapasztaljuk, februárban hideg van még. Az ember nem szívesen tartózkodik kint és sétálgat a mínusz fokokban. Ha a hideggel nem is lenne bajunk, akkor a sűrű hóesés és a folytonos zord idő sokat elvenne a város látványosságainak varázsából.

Megérkezett a március és vele a tavasz is. Minden másként nézett ki. Ahogyan utaztam az egyetemre teljesen új világ bontakozott ki a villamos ablakaiból kinézve. Ekkor már nagyjából megismerkedtem emberekkel és kialakult az ottani baráti köröm. Már egyáltalán nem éreztem magam idegennek. A tavaszi jó idő beköszöntével több program is meg volt szervezve Budapesten.

Őszintén nem tudtam melyikre menjek, mert mindegyik izgalmas újdonságokat kínált a résztvevők számára. Ezen programok egyike egy festő tanfolyamon való részvétel volt. Tudom, most nagyon furcsán hangzik ez. Egyik ismerősöm mondta, hogy ki lett előre fizetve számára, de nem tud elmenni és menjek már el helyette. Mondtam magamban, hogy miért ne? Kicsit nem éreztem átgondoltnak a döntést, mivel annyi közöm van a művészetek alkotói folyamatához, mint a koaláknak a román jogrendszer megalkotásához. Odaérve meglepődtem, amikor láttam, hogy csak nők lesznek ott. No de büszke magyar férfi lévén hősiesen elvégeztem a feladatot és a mester utasításai alapján megfestettem életem első (több mint valószínűleg egyben utolsó) képét is. Mint tudjuk: ”Ajándék lónak ne nézd a fogát”.

Március vége felé találkoztam a TDK-val és úgy határoztam részt veszek majd ott rajta. Majdnem kifutva a leadási határidőből utolsó nap beadtam a jelentkezésem. Gondoltam mit veszíthetek vele?

Az április és májusi hónapot egyszerre szeretném elmesélni dióhéjban, mivel olyannyira nagy volt a pörgés, hogy nem tudom elhatárolni melyik esemény mikor történt. A felsorolást a tanulmányokkal kapcsolatos dolgokkal kezdeném, mint a TDK-n való részvétel, egyetemi állásbörze megtekintése.

Az egyetem mellett rengeteg programon vettem részt, amelyek közül kiemelném a StartUp Safari-t, a színházi előadásokat a Nemzeti Színházban, az INPUT Program-ban dolgozó mentorral való kooperációt, néhány mozis filmpremieren való részvételt, XIII. kerület 80. születésnapi ünnepségét (ahol gyors és homályos közös fotó készült Koós Jánossal és feleségével), dunavarsányi városnapokat. Végül de nem utolsó sorban az Infótárs Egyesület heti találkozóin, A programokon kívül még fiúként említésre méltónak tartom a sok autó különlegességet is amivel az ember Budapesten találkozhat.

Az Infótárs Egyesület tagjaival 2017 októberében ismerkedtem meg az általuk megszervezett tábor keretein belül Balatonfüreden. Ottlétem alatt az egyesület minden tagja jó fej volt velem és bármikor fordulhattam hozzájuk tanácsért. Továbbá maguk közé fogadtak. Amennyire időm engedte részt vettem a programokon is, amelyek mind érdekesek voltak és mindegyiken valami plusz ismerettel lettem gazdagabb. Munkájuk mellett még egyik informatikával kapcsolatos házi feladatom megoldására is időt szántak. Remélem, hogy egy nap majd valahogyan viszonozni tudom feléjük a sok szeretetet és tanácsot, amivel hozzájárultak a kellemesebb ottlétemhez.

Mindenkinek azt tanácsolom, hogy merjen belevágni az új dolgokba. Esetemben is önmagam próbáltam gátolni az ösztöndíj programban való részvételben. Ha sikerrel járt volna az aggódó énem, akkor most nem lenne mögöttem egy sikeres külföldi félév és megannyi élmény. Végszónak azt mondanám, hogy merjünk álmodni, tegyünk az álmainkért és aknázzuk ki a környezetünk adta lehetőségeket, mert mindenképp nyerünk vele.

2018.06.21.