Bicsak Dávid

Amikor a Sapientia Csíkszeredai Karára jelentkeztem, még nem gondoltam volna, hogy egy egész félévet Spanyolországban fogok tölteni egy tanulmányi mobilitás keretében. Erre a lehetőségre elsősorban a testvérem hívta fel a figyelmem (aki amúgy szaktársam is). Közösen részt vettünk az egyetemen szervezett Erasmus+ Open Doors eseményen, ahol további információkat szerezhettünk erről a lehetőségről és a kérdéseinkre is választ kaphattunk. Ennek következtében úgy döntöttünk, hogy valóban belevágunk és jelentkeztünk is a pályázatra, amelyet végül el is fogadtak. Így kiváltságom volt másodévem első félévét Spanyolországban, Vigóban tölteni, a testvéremmel együtt.

Ekkor még nem tudtam, hogy mennyi papírmunka és egyéb gond vár rám, de a szakkoordinátorom és az Erasmus koordinátor segítségével mindent sikerült elintézni időben. A következő nagyobb akadályt a szálláskeresés jelentette. Sok érdeklődés és keresgélés után, egy weboldalon sikerült több jó ajánlatra bukkanom, de csak sokadik próbálkozásra tudtam visszaigazolást is kapni a hirdetőtől és biztosítanom ottani szállásunkat. Ezután már csak az utat kellett megszervezni és minden készen is állt arra, hogy szeptember 3-án útnak is vágjunk ennek a kalandnak. 

Az út hosszú volt, de mindenképp megérte! Kellett egy-két hét mire megszoktuk az ottani életet, buszjáratokat, órarendet. A Vigói Egyetem eléggé nagy volt, így eleinte nehéz volt megtalálnunk azt az épületet, amelyet onnantól fogva sokszor látogattunk. Amelyet viszont nem tudtam megszokni és negatívumként éltem át, az a város és az egyetem közötti távolság volt. A szállásunktól, busszal, az egyetem körülbelül harminc percnyire volt és nem mindig talált pontosan az órarendemmel, így többször hamarabb kellett odamennem, ha időben elakartam érni az órákra. Egy másik ilyen negatívum az abban a periódusban zajló busz sztrájk volt, ami rengeteg kellemetlenséget okozott, főleg vizsgaalkalmakkor. Más okok miatt is sztrájkoltak ott az emberek, ami tüntetésekhez vezetett. Mivel ilyet még nem volt alkalmam személyesen megtapasztalni, ez is egyfajta látványosság volt a számomra. 

Persze nem ez volt az egyetlen látnivaló Vigóban. Az egyetemen sikerült néhány helyi hallgatóval összebarátkoznunk, akik szívesen megmutatták nekünk a város fontosabb látnivalóit és meséltek azoknak történeteiről is. A látványosság, amelyet itt kiemelnék az a Castelo de Castro lenne, amely egy 1665-ben épült vár. Elképesztő kilátást biztosít a városra és az óceánra is egyaránt, viszont önmagában is különleges élményt nyújt. 

Vigóban töltöttem a karácsonyt és az újévet is. Ebben az időszakban a város teljesen fényekbe borul. Ilyenkor estefelé érdemes egy hosszú sétát tenni a városban és felfedezni, hogy mennyire megváltozik a városkép. Itt volt alkalmam legelőször óriáskerékre ülni, amelynek tetejéről szintén elbűvölő volt a kilátás (innen is köszönöm testvéremnek, amiért meggyőzött, hogy felüljünk rá!). Talán itt érdemes megemlítenem, hogy nem minden helyi lakós örül a káprázatos fényeknek, amint megtudtam. Ennek oka az ebbe belefektetett tömérdek pénz, amelyet egyértelműen fontosabb dolgokra is fel lehetne használni. 

Santiago de Compostela városába is eljutottunk egy helyi barátunk segítségével, aki autóval elvitt oda és végigvezetett annak látnivalóin. Itt egyértelműen kiemelendő a Szent Jakab-katedrális, amelynek nagysága és szépsége aligha önthető szavakba. Itt érdemes megnézni Mateo mester egyik legfontosabb művét is, a Pórtico de la Gloriát, amelyre bár kell egy keveset fizetni, de a látványért garantáltan megéri! 

Ideje magáról az egyetemi adminisztrációról és oktatásról is pár szót ejtenem. Az adminisztrációs részt illetően sajnos adódtak kisebb gondok, amelyek miatt eléggé későn lett az egyetemen hozzáférésem az internethez és az általuk használt online oktatófelülethez (Moovi/Moodle). Ez megnehezítette az órákon való produktív részvételt az elején, viszont egy idő után minden probléma megoldódott. Oktatást illetően, kitűztem célul, hogy rendszeresen részt veszek az órákon, mivel a tanárok többsége anyanyelveként beszélte az angol nyelvet. Nem volt könnyű minden órára alaposan felkészülni, viszont szerintem teljesen megérte, hiszen így egyáltalán nem volt gond a vizsgákkal. Fontos itt megemlítenem, hogy a vizsgák másképp zajlanak ott, mint itthon. Két opció közül lehetett választani: egyszeri értékelés vagy folyamatos értékelés. Az előbbi azt jelenti, hogy nem kötelező bejárnod órákra, elég, ha csak a vizsgára mész be, viszont egyszerre kell megírnod minden tesztet, bemutatnod, szóbelizned, anélkül, hogy tudnád, hogy mire számíts (feltételezvén, hogy nem voltál órákon). Én az utóbbi opciót választottam, amely annyit jelent, hogy a vizsgákat a félév során különböző alkalmakkor írtuk meg (könnyebb, viszont itt az órai részvétel gyakran kötelező, mivel nem mindig tudod, hogy mikor kerül sor egy-egy vizsgára). Sikerült több beszélgetést is kezdeményeznem a tanárokkal és az órákon részt vevő hallgatókkal, amelyek során fejleszteni tudtam angol nyelvtudásom és több érdekes információt is megtudhattam a helyi kultúráról, belpolitikáról, esetleg néhány botrányról helyi termékekkel illetően és az ottani érettségi vizsga működéséről, sok más között.

Továbbá, sikerült ellesnem egy-két oktatási módszert is (talán inkább konfliktuskezelési módszert) azt illetően, hogy hogyan tudja a tanár gyakorlatban megőrizni a figyelmet az osztály részéről. A tanítás legtöbb esetben minőségi szinten zajlott. A tanárok nagyon segítőkészek voltak és akár adminisztrációs kérdésekkel is fordulhattam hozzájuk. Soha nem fogom őket elfelejteni, sajnáltam, hogy búcsút kellett vennem tőlük.

Végül ideje volt hazatérni. Hiányozni fognak az ott szerzett barátok és az ottani élet. Remélem, hogy majd egyszer visszatérhetek oda valamilyen formában, hogy megemlékezhessek az ott töltött időmről!