Bicsak Károly

Az egyik oka annak, hogy a Sapientia EMTE csíkszeredai karára jelentkeztem az volt, hogy lehetőséget nyújtott Erasmus-os kiutazásokra. Már ezelőtt is vettem részt két rövidebb programon, és nagyon kellemes élményekkel gazdagodtam, értékes barátságokat kötöttem. Testvéremmel igyekeztünk már első évben megtudakolni merre lehet menni, illetve mikor a legajánlatosabb.

Valószínüleg nem én leszek az első, ha azt mondom, hogy minél messzebbre szerettem volna jutni. Amikor éppen szóltunk az egyik tanárnőnknek a szándékunkról, első kérdése az volt, hogy melyik országra gondoltunk. Erre szinte habozás nélkül rávágtam, kérdezvén: Melyik a legmesszebbi, ahova el lehet menni? Így hát nem sokat elmélkedtünk azon, hogy hová is szeretnénk menni, a döntés megszületett: Spanyolország. Innen is szeretném kifejezni a köszönetem a tanárnőnek, hiszen rengeteget segített és támogatott. Ugyanakkor Bors Hortenziának is, aki minden szükséges papírmunkát időben, remek hatékonysággal végzett. Nélküle nem sikerült volna megvalósítani a tervünket.

Miközben folytak a papírmunkák, igyekeztünk minél több információt megtudni a zökkenőmentes kiutazás érdekében. Ebben voltak óriási segítségünkre az Egyed testvérek (Egyed Tamás és Egyed Péter), ezer hála! Időben nekifogtunk szállást keresni, nem vártuk meg, ameddig kiutaztunk. Más Erasmusosok tapasztalatait meghallgatva rájöttünk majd, hogy milyen jól is tettük. Kifogástalan helyen szálltunk meg a hónapok során, rettentően kedves és barátságos tulajdonosokkal. A tulajok nem tudtak angolul, és mi is csak alig tudtunk néhány szót spanyolul, viszont nagyon türelmesek és segítőkészek voltak, és a román nyelvhez való hasonlóságnak köszönhetően, a legtöbb dolgot egyből megértettük spanyolul is.

Az odaútat repülővel oldottuk meg. Először Kolozsvárról repültünk Portóba, majd onnan busszal mentünk át Spanyolország területére, Vigo-ba. Ügyelni kell, hogy ilyenkor adjanak jegyet (mi végül online vettük meg és akkor volt elektronikusan), mert olyan buszajánlatok is voltak, ahol a sofőr csak a pénzt kérte volna el, viszont nem adott volna semmit sem cserében (leendő kiutazóknak infó, hogy szükség van a jegyre az odaút menetének bizonyításához). Ahogy megérkeztünk a szállásra, még volt pár napunk mielőtt elkezdődött volna az egyetem. Ezalatt igyekeztünk felfedezni a várost, keresni a legmegfelelőbb boltokat, ahol majd rendszeresen bevásárolhatunk, illetve megérteni a buszok müködését, ami elengedhetetlen volt, ha el akartunk jutni a Vigo-i egyetemre. Voltak nehézségek emiatt, mivel éppen busz sztrájk folyt, amely kitartott az ott létünk végéig. Van lehetőség egy külön busz kártyát kérvényezni online, amelyet majd kiszállítanak. Ezt használva, olcsóbb a buszjegy ára, illetve egyszerűbb is a felszállás, nem kell az apróval babrálni. Egyszerűen csak csippantani kell az erre kijelölt helyen.

Az egyetem olyan, mint egy kisváros, teli van épületekkel, amelyek mind hozzá tartoznak.

(Mivel rég épültek, ezért nem a legszebbek, tégla- és betonfalak jellemzik, nem a legszívmelengetőbb környezet. A várostól elizoláltan található erdős részen (emiatt nem érdemes bentlakó lenni). Az ember azt gondolná, hogy az egyetemi titkárásgon tudnak angolul, viszont ez nem így volt, úgyhogy kezdődhetett az activity-zés. Ennek ellenére, minden viszonylag könnyen ment a tantárgyfelvételekkel, kivéve egyet (az egyik tanárnő nem engedte, hogy járjunk az óráira, mondván, hogy csak negyed éves diákok lehetnek azon a szinten, hogy át is tudjanak menni). A tanárok mind jók voltak, nagyon szórakoztatóak. Kiemelendő, hogy a több angol tanár(nő) is igazi, vérbeli angol anyanyelvű volt. Kiváló lehetőség volt arra, hogy ilyen emberektől kapjunk visszajelzést a nyelvi képességeinkről. Élvezet volt bejárni órákra. A rendszer valamennyivel szigorúbb. Több a teszt és kevesebb a vizsgalehetőség, illetve nagyon könnyen pótvizsgára lehet kerülni. Itt azonban csak júniusban van megtartva, szóval egy Erasmusos diák nem engedheti meg magának, hogy bármi is elmaradjon. Az órákra való járást nagyon ösztönzik (pl. nem mondják el, hogy mikor lesz egy teszt. Ha egy teszt elmarad, automatikusan pótvizsgára kerül az ember a hiányzás alapos okának hiányában).

Legelőször nyilván az óceánpartot céloztuk meg (2.-3. ábrák). Fürödni már sajnos nem lehetett benne, mivel elkezdődött az esős, csapadékos időszak. A következő attrakció, amelyet nem lehetett kihagyni a Castelo do Castro, ahonnan belátni az egész várost (4. ábra). Kell egy kis strapabírás amíg feljut az ember a tetejére, de a végeredmény megéri. Nincs olyan minőségű fotó, amely tudná helyettesíteni a látványt. Közben igyekeztünk barátkozni más Erasmusos diákokokkal és helyiekkel egyaránt. Néhányan fel is ajánlották, hogy körbe mutatnak a városban. Nem kérettük magunkat, bele is vágtunk (5. ábra). Miközben a városban sétáltunk, minden apró látványosságot bemutattak, meséltek a város és Spanyolország történelméről, illetve spanyolul is tanítgattak. Meglepő módon, amikor a legnagyobb szükség volt rá (pl. ha gyógszert kellett vásárolnom vagy valaki segítséget kért csakúgy az utcán), mindig olyan emberekbe ütköztem, akik folyékonyan beszéltek angolul. Az emberek többsége nagyon kedves és nyitott. Olyanra is volt példa, hogy idegenek felajánlották, hogy fotót készítenek nekünk anélkül, hogy mi kértük volna meg őket erre.

Ahogy telt az idő és sikeresen lezártunk minden tantárgyat, eljöttek az ünnepek. A helyiek szerint Vigo-ban nagyon nagy jelentőség van tulajdonítva ennek az időszaknak. A város évente milliókat költ arra, hogy alaposan fel legyen díszítve szebbnél szebb fényekkel (6.-7. ábrák) A város ezzel vonzza be a legtöbb turistát. A díszítések ámulatbaejtők voltak, az utcákon hangszórókat szereltek be, amiken ünnepekre hangoló zenék szóltak. Sikerült rávennem testvéremet (tehát bele rángattam, ha akarta, ha nem), hogy legyen elég bátor és üljünk fel az óriáskerékre, amelyet ideiglenesen felállítottak (8. ábra). Neki ez volt a legelső alkalma, hogy kipróbálta. Szilveszter éjszakáján az emberek összegyűltek a város központjában és ott várták az újévet. A lakástulajdonosok ajándékkal leptek meg bennünket. Igazán hangulatos volt. A helyiek ennek kevésbé örültek, szerintük más problémákra kellene fordítani az erre költött pénzt. Ezt a tüntetések sokasága is mutatja (9. ábra). Egy másik jó barátunk felajánlotta, hogy el visz bennünket Santiago-ba, egy közeli városba, hogy megnézzük az ottani katedrálist (Santiago de Compostella), ahol állítólag Szent Jakab maradványai is találhatóak (10.-11. ábrák). Sajnos nem volt szabad mindenhol fényképet készíteni. Egyúttal az egész várost is megnéztük. Barátunk nagyon informatív volt és sok mindent osztott meg velünk. Olyan volt, mintha ingyen kaptunk volna egy idegenvezetőt. Rendkívül kalandos tapasztalat volt. Az odaúton majdnem lerobbantunk az autópályán, éppen hogy sikerült elgurulni egy közeli  benzinkúthoz, ahol barátunk egy óra alatt megszakértette a problémát, így haladhattunk tovább (12. ábra).  A visszaúton már szerencsére nem volt gond. A katedrális lélegzetelállító volt, kívülről és belülről egyaránt.

Miután mindent megnéztünk, amit szerettünk volna, elkezdtünk készülni a hazaútra. Ebben is nagy segítségünkre volt a már említett barátunk, aki önszántából felajánlotta, hogy elvisz a repülőtérre. Velünk maradt mindaddig, ameddig átmehettünk a biztonsági ellenőrzésen. Vigo-ból Madridba repültünk, majd onnan közvetlenül Kolozsvárra.

Összeségében egy nagyon értékes élményben volt részünk. Megvoltak a nehézségei és kihívásai, de ez része minden jó kalandnak. Ajánlom mindenkinek, hogy merjen belevágni. Sok különböző emberrel találkozhattam, és nagyban bővűlt a világnézetem.