Bajban van a Szent Anna-tó (24.hu)

Média Rólunk írták Bajban van a Szent Anna-tó (24.hu)

2021. február 1.

Az elmúlt tíz évben jelentős romlásnak indult az erdélyi Szent Anna-tó ökológiai állapota, a kristálytiszta víz egyre zöldebb, átláthatósága egyharmadára csökkent. A háttérben minden bizonnyal egy idegenhonos halfaj megjelenése és a turizmus jelentette terhelés áll.

A székelyföldi Csomád vulkán földtörténeti skálán nézve „nemrégiben” produkálta utolsó kitöréseit: mintegy 30–60 ezer évvel ezelőtt, és ezekből maradt vissza Tusnádfürdő közelében két kráter. A korábbi kitörésből származó Mohos-kráter mára feltöltődött, Mohos-tőzegláp néven ismert, a fiatalabb Szent Anna-krátert viszont nyílt vízfelület borítja: a Szent Anna-tó. Ez Közép- és Kelet-Európa egyetlen krátertava, csodálatos természeti környezetben, minden erdélyi kirándulás kötelező eleme – természeti szépségét tekintve teljes joggal.

Baj van

Helyzetéből adódóan nem áll kapcsolatban egyetlen vízfolyással sem, a 20 hektár felületű, legmélyebb pontján 6 méteres tavat a csapadékvíz hozta létre, és táplálja a születése óta. A Szent Anna-tó üledékében több mint 20 ezer év emlékei fekszenek egymásra rétegződve, igazi aranybánya a múltbéli élőlényeket, klimatikus és egyéb viszonyokat, egyszóval az őskörnyezetet kutató tudósok számára. Az elszigetelt élőhelyen pedig mára speciális, egyes elemeiben világszinten is egyedülálló életközösség alakult ki.

A szürkés-kékes, kristálytiszta víz azonban az utóbbi nagyjából tíz évben egyre zöldebbé vált, a laikus számára is jól látható módon valami kezdett „elromlani”. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kutatói magyarországi kollégák bevonásával részletes vizsgálatokat végeztek, az évek során begyűjtött, több tízezer mérési adatot összefoglaló jelentésük tavaly év végén készült el. Ebből pedig kiderült, hogy gond van:

a Szent Anna-tó vízminősége, tágabb értelemben vett ökológiai állapota több erre szolgáló paraméter szerint is a rossz kategóriába sorolható.

Hogy mit jelent ez pontosan, mi vezetett idáig, és hogy miként lehetne a problémát kezelni, arról Dr. Máthé István biológust, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának docensét, a kutatások vezetőjét kérdeztük.

A székelybacilus otthona

A tó eredeti, természetes élővilága – vállaltan laikus kifejezéssel élve – apróságok színes közössége. Mivel egyetlen vízfolyással sincs kapcsolatban, ide zömében azok a vízi élőlények juthatnak el, amelyek képesek a széllel terjedni, vagy állatok (főleg madarak) testén megtapadva utazni.

Az állatokat elsősorban állati jellegű egysejtűek, úgynevezett protozoák, szitakötő-, árvaszúnyog- és egyéb rovarlárvák, illetve a zooplankton csoportba tartozó apró rákocskák képviselik – mint a díszhaleleségként kapható „vízibolhák”. A kétéltűek, mint a békák és gőték a tó igazi „óriásai”. Halak valószínűleg soha nem éltek itt, az 1900-as évek első felében ugyan gazdasági okból megpróbálkoztak közönséges törpeharcsák betelepítésével, de rendre elpusztultak, a ’80-as években végleg eltűntek.

A növények közül különböző lebegő és kövekre tapadó algákat, moszatokat találunk a legnagyobb számban, a kovamoszatok számos fajjal képviseltetik magukat, a tó szélén pedig, ahol erősebb az erózió okozta bemosódás, sás és tőzegmoha telepedett meg. A kovamoszatok közül két faj sehol máshol nem található meg a világon, 25 pedig Romániában számít egyedinek. Ami pedig a bakterológiáját illeti, a Szent Anna-tóban régiós és világszinten is egyedülálló fajegyüttest mutattak ki, és kuriózumok is előkerültek.

Dr. Felföldi Tamás mikrobiológus (ELTE) vezetésével három, a tudomány számára mindeddig ismeretlen baktériumfajt is sikerült izolálnunk és leírnunk a tóból, amelyek közül kettő, a Sicullibacilus lacustris és a Sapientia aquatica egyben új baktériumnemzetséget is képviselnek

– mondja a 24.hu-nak Máthé István. Elmés elnevezések, hevenyészett fordítással előbbi „székelybacilust” jelent, utóbbi pedig utalás az erdélyi magyar egyetemre, ahol izolálták a baktériumot.

Borult az egyensúly

Mindebből már jól látszik, milyen komoly természeti érték került veszélybe a tó vízminőségének gyors romlásával. Nézzük most ennek a részleteit oly módon, ahogy a kutatók is folytatták a nyomozásukat egészen a „bűnös” azonosításáig. Nyilván senki nem fog csodálkozni, hogy a csattanót itt is az emberi tevékenység adja.

Dr. Vörös Lajos, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet professzorának vezetésével 2012-ben elkezdődött komolyabb algológiai vizsgálatok változást mutattak ki az algák körében. Az 1940-es évekből ismert kevés adat alapján a tavat egy barnás színű, páncélos ostoros alga, a Parvodinium (Peridinium) inconspicuum dominálta, amikor nyáron felszaporodik, az algák biomasszájának akár 99 százalékát is adhatja.

Az utóbbi években azonban egy zöldalga faj (Cosmocladium) elkezdte kiszorítani az addigi egyeduralkodót, a változás 2016-ban vált kézzelfoghatóvá: a víz kékesszürkéből zöld színűre váltott, addigi teljes, hat méteres átláthatósága (szó szerint a legmélyebb ponton is le lehetett látni a fenékig) két méterre csökkent.

A Cosmocladium alga mellé 2020-ra már egy újabb zöldalga faj is csatlakozott, a korábbi stabil egyensúly felborult.

Rossz és a legrosszabb

Egy tó vízminőségének megállapításakor az egyik legfontosabb mutató a vízben élő fotoszintetizáló szervezeteknek (leggyakrabban algáknak) a produkciója, azaz termőképessége, ez alapján négy kategóriába sorolható – oligotróf, mezotróf, eutróf és hipertróf –, ahol az első a jó, az utolsó pedig a nagyon rossz állapotot jelzi.

A 2010 előtt megjelent szakirodalmak a Szent Anna-tavat a vízminősége alapján az első, legfeljebb a második („közepes termőképességű”) kategóriába sorolták, mostanra viszont az éves átlag klorofill-tartalom és az úgynevezett Secchi-mélység, azaz átlátszóság szempontjából eutróf („bőventermő”), a maximális klorofill-tartalom tekintetében viszont időnként már hipertróf („túltermő”).

Fontos mérőszám a nitrogén- és foszfortartalom is, e két elem fontos növényi tápanyag, műtrágyák legfőbb összetevője. Az utóbbi évtizedekben a foszforterhelés minden bizonnyal nőtt, e paraméter alapján mezotróf állapotú a tó, ám van itt egy kis csavar:

Még ez a jelentősebb foszfortartalom sem indokolja az algák ilyen mértékű elszaporodását: tömegük öt-hétszerese annak, mint amit a vízben lévő összes foszfortartalom alapján várnánk

– magyarázza a szakember.

Egy tóban az algák elszaporodása a tápanyag dúsulásán túl a zooplankton mennyiségével is szoros összefüggésben áll. Az apró gerinctelen állatok (elsősorban kisrákok, kerekesférgek) algát fogyasztanak, és amikor a fotoszintetizáló szervezetek száma megugrik, a zooplankton is feldúsul. A kutatás kimutatta, hogy az algafogyasztó zooplankton gyakorlatilag hiányzik a Szent Anna-tó nyílt vízteréből, ami pedig egy hal, az ezüstkárász erőteljes elszaporodásának lehet a következménye.

Ki kell irtani a halakat

Feltehetően szándékos betelepítés következtében jelent meg a Szent Anna-tóban a 2010-es évek legelején. Kelet-Ázsiában az Amur-folyó vízgyűjtő területén őshonos ezüstkárász ma már Európa vadvizeiben is gyakori, agresszívan terjeszkedik, kiszorítja vetélytársait, és nagyon tág a táplálékspektruma.

Félelmetes belegondolni, hogy – laikus megfogalmazással – valaki egy mozdulattal berakja egy idegenhonos faj néhány egyedét egy több száz vagy ezer éve működő, egyedülálló ökológiai rendszerbe, és az tíz év alatt az összeomlás szélére kerül.

De ez csak az egyik ok. A másik a többlet nitrogén- és foszforterhelés, ami pedig a turizmus számlájára írható, az utóbbi évtizedekben ugyanis látványosan megnőtt a turisztikai forgalom a tó körül. Évente körülbelül 120 ezer látogató keresi fel a területet, piknikezők, fürdőzők, az ételmaradékaik, szemetük, vizeletük és székletük pedig jelentős terhelésnek számít egy ilyen zárt, viszonylag kis közösségre. A megoldást, vagyis a tó megmentését erről az oldalról könnyebb kezelni.

Az algák elszaporodásának következtében 2018 tavaszán a vízügyi hatóság betiltotta a fürdőzést, a következő évtől már piknikezni sem szabad a parton, és az autókat sem engedik már le a kráterbe. Aki szeretné a tavat meglátogatni, annak másfél kilométert kell gyalogolni a parkolótól, és ugyanennyit vissza – a mozgásukban korlátozottakat igénylés alapján kisbusz szállítja a helyszínre. Máthé István kiemeli, a Szent Anna-tó és környékének gondnokságát ellátó tulajdonos, a lázárfalvi közbirtokosság ezzel is azt akarja elérni, hogy felelős turizmus honosodjon meg a tó körül, és minimálisra csökkenjen az emberi terhelés.

Nem lehet kizárni a klímaváltozás hatásait sem, de erre nézve nincsenek még kellően részletes mérések. Az viszont körvonalazódik, hogy a tengerszint felett 950 méterrel fekvő tó vize télen egyre később fagy, és hamarabb indul a tavaszi olvadás is.

Az ökológiai egyensúly visszaállítása érdekében tehát a legfontosabb feladat most az ezüstkárász kiirtása a Szent Anna-tóból. De legalábbis az állomány drasztikus csökkentése.

Lehalászás és feltöltődés

Ezt persze könnyebb mondani, mint megvalósítani, hiszen az igazán hatékony eszközök durvák, más élőlényekben is kárt okozhatnak. Az ökológusok ezért idén tavasztól, Imecs István halbiológus vezetésével több halászati módszert fognak kipróbálni, köztük olyan hagyományos, folyamatos halfogást lehetővé tevő eszközöket, mint a varsa vagy a vejsze, illetve időnként a modernebb kopoltyúhálózást is tervezik bevetni. Amelyik beválik, azt fogják véglegesíteni, elég valószínű, hogy a jövőben folyamatos beavatkozásra lesz szükség, mert az ezüstkárászt szinte lehetetlen teljesen kipusztítani.

Máthé István érdekességként említi az elektromos halászati technikát, amikor a vízben elektromos áramot generálnak, ám ez esetünkben csak a halak zavarására, hálóba terelésére lehet alkalmas. A Szent Anna-tóban olyan alacsony a vízben oldott ásványi anyagok szintje, hogy alig vezeti az elektromosságot, a tó vize a világ leglágyabb vizei közé tartozik.

A szakemberek reményei szerint a halak megritkításával nőni fog az algafogyasztó zooplankton mennyisége, és ezáltal csökken az algáké, de nincs bevált recept, hiszen nincs még egy ugyanilyen adottságokkal, élővilággal rendelkező tó a világon. A javulás hosszú folyamat lesz, kimutatható változásokra akár 5–10 évet is várhatunk, és még így sem lehet biztosra menni.

Hosszabb távon pedig további problémákkal is foglalkozni kellene: felmérni az erózió, azaz a felszíni (talaj)bemosódások mértékét, a már kialakult eróziós árkok szerepét, igyekezni ezeket megszüntetni, korlátozni az emberi behatást a krátertó természetes feltöltődésében. A Szent Anna-tóban történő üledékképződés sebességét vizsgálva Begy Róbert Csaba és munkatársai 2011-ben megállapították, hogy ha a jelenlegi tendencia megmarad, akkor a Szent Anna-tó szabad vízfelülete 300 év múlva eltűnik, a kráter olyanná válik, mint amilyennek most az „ikertestvérét”, a Mohos-tőzeglápot látjuk.