Portik-Lukács Linda-Dóra

Világ- és összehasonlító irodalom - Angol nyelv és irodalom szak, II. év
Vigo, Spanyolország

Életem egyik legjobb döntésének tudható be az, hogy kicsit félve és hezitálva, de nekivágtam ennek a kalandnak, amiről meg voltam bizonyosodva, hogy meg fog változtatni. Már kiskorom óta kíváncsi voltam a világra, s az egyetem előtt is volt rá lehetőségem, hogy utazzak és dolgozzak idegen földeken. Amikor az ember utazik, nem is kérdés, hogy minél és egyre többet akar látni és tudni, fejlődni azáltal, hogy emberekkel és ez által teljesen új nézetekkel találkozik.

Amikor hallottam az ERASMUS MOBILITÁS programról, már első évben tudtam, hogy menni fogok, és alig vártam, hogy eljöjjön a nagy pillanat, amikor végre jelentkezhetek. Nagy vágyam volt az, hogy külföldön tanulhassak.  Mielőtt jelentkeztem, már akkor tudtam, hogy álmaim országába szeretnék menni: Spanyolországba. Szerencsére be is jutottam. Amikor kiderült, hogy megnyertem az ösztöndíjat, jó érzés töltött el, de nem voltam annyira elragadtatva, mivel tudtam, hogy még volt egy fél év, amíg indul a járat Spanyolországba, és nem is tudtam felfogni még akkor, hogy ez tényleg meg fog történni.

Rengeteg papírt el kellett intézni indulás előtt, de néhány apróbb gondot leszámítva sikerült pontra tenni mindent.  Stresszesen indultam el, sokszor nem tudtam, hogy hol áll a fejem, mivel épp hogy sikerült a vizsgaidőszakot lezárni az itthoni egyetemen, már másnap indult is a gép.

Amikor megérkeztem, megnyugodtam. Azt éreztem, hogy otthon vagyok.  Az ESN (Erasmus Mobility Network) segítségével felvettem a kapcsolatot egy segítőkész fiúval, aki várt a vigó-i vonatmegállóba, és már a kiutazásom előtt több hasznos információval ellátott, tájékoztatott a tömegközlekedésről, segített lakást keresni. Úgy gondolom, hogy mindenkinek szüksége van erre, hisz picit megnyugtatott a tény, hogy valaki vár, és amikor tud, tanácsot ad, ha elakadok.  Megmutatott pár helyet, és nem is kérdés, hogy a város hívogató dala magával ragadott. De nem is a város, ami levett leginkább a lábamról, hanem a tengerpart elbűvölő ereje, ami magához láncolt. Érdekes az élet, hisz mindig is arra vágytam, hogy a tengerpart mellett lakhassak. Nem gondoltam volna, hogy a harmincas éveim előtt ez be fog következni, és ettől volt még szuperebb, amikor véletlenszerűen lakást találtunk ott.  Sétálni a tengerparton, megnézni a naplementét minden este – több volt ez, mind egy álom. Ez igazán egyszerűnek hangozhat, mégis utánozhatatlan az az érzés, amit kaptam én ettől a helytől.

Az utcák nagyrészt tele voltak emberekkel, mindig volt valami mozgás, és szórakozás. Az emberekről alkotott véleményem kétvégletű – vagy nagyon barátságosak, vagy fel húznak egy falat és nem is lehet sokat tenni azért, hogy közelebb kerülj hozzájuk.  De leginkább jó érzés tölt el, mert sok olyan emberrel találkoztam, akik bearanyozták az életemet. Rengeteget nevettem, hisz a spanyolt én nem beszélem, és a spanyoloknak édes kevés tudásuk van angolból. De megértettük egymást, főleg amikor bulizásról volt szó. Nem tagadom, nagyokat buliztunk és jókat táncoltunk. Megtanultam pár spanyol slágert, s emellett a bacchata táncot is.

Ha már buli, nem felejtem el megemlíteni a tanulást sem. Bár bevallom, néha nehéz volt koncentrálni arra, hogy rendszeresen bejárjak az egyetemre, amikor a figyelmemet a környezet bódító hangulata folyamatosan befolyásolta. Ráadásul három órát kellett buszozni el és vissza az otthonomtól, így nagyon fárasztó volt. Az egyetem teljesen másképp működik, mint nálunk. Nekem jobban tetszett a spanyol oktatási rendszer, mivel a tananyag másképp és hatékonyabb módszerek segítségével volt leadva. A vizsgajegy általában két, vagy több tesztből állt, és különböző témákból. Tehát, ha egy témát lezártunk, zárthelyi dolgozatot írtunk belőle és véglegesen le lett zárva, nem foglalkoztunk vele többet, így jobban tudtam koncentrálni az adott tananyagra és nagyobb lendülettel tudtam felkészülni a következő fejezetre. Ezért szerettem azt a rendszert, mert frissen készültünk belőle, s így jobban megmaradt a tananyag.

A tanárok hozzáállása laza és barátságos volt, bármiben elakadtam bátran fordulhattam hozzájuk. Sokkal nagyobb szigorúsággal, mégis jó kedvvel adták le az anyagot. Rájöttem, hogy nagyon sok mindent nem tudok és rengeteget kell fejlődnöm. Többször előfordult, hogy nem mertem órán megszólalni, s annál nagyobb teljesítmény volt, ha igen. Nagyon tetszett, hogy a tanárok bátran javítottak ki, ha valamit rosszul mondtam, valamint minden beküldött esszét aprólékosan kommentáltak, mivel sok esszét írtam angolul, amihez nem voltam szokva azelőtt. Minden hétre volt esszé, vagy egyéb feladat, amelyek elég nehezek voltak. Először persze nehéz volt megcsinálni őket, s aztán kihívásként tekintettem rájuk. Úgy érzem, sokat fejlődtem így a nyelvből és az akadémikus angol szókincsem is bővült. Néhány módszert sikerült „ellesni”, amit fel tudok használni a tanári pályámon a későbbiekben.

A tömegközlekedés nagyszerű volt és flexibilis. Bárhonnan és bármikor el tudtam jutni egyik pontból a másikba.

Csodálatos helyekre kirándultam, szebbnél szebb túraösvények, városok és tengerpartokat sikerült meglátogatnom ottlétem alatt. Gyönyörű hely Spanyolország. A képek sem tükrözik azt a boldogságot és élményt, amivel több lettem. Úgy érzem, hogy ott megtaláltam önmagam valamelyik részét. A személyiség fejlődéshez és az emberi kapcsolatokhoz való hozzáállásom határozottan megváltozott és javult. Sikerült ráeszmélni a hiányosságaimra és erősségeimre, s rájönni, hogy nincs olyan probléma, amiből ne lehetne kilábalni. Nagyon hiányzik, már most Spanyolország – a szabadság és jókedv földje.