Kommunikációs hallgatók Sepsibükszádon

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Kommunikációs hallgatók Sepsibükszádon
Kommunikációs hallgatók Sepsibükszádon
Kommunikációs hallgatók Sepsibükszádon
2023. november 20.

Kétnapos terepgyakorlaton vettek részt a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának II. éves Kommunikáció és PR szakos hallgatói. A Kutatásszervezés tárgy keretén belül, Székely Kinga Katalin oktató vezetésével megvalósult gyakorlat során a hallgatók kipróbálhatták és megtapasztalhatták a különböző társadalomkutatási módszerek alkalmazását.

A terepkutatás célja volt megismerni a lakosság, Sepsibükszádhoz való viszonyulását, illetve vizsgálni a helyi identitás jellegét. A kétnapos munka során lehetőségük volt a lakosság közel 10%-nak kérdőíves lekérdezésére, és tíz olyan meghatározó interjú elkészítésére, amely által még árnyaltabb és alaposabb képet nyerhettek a faluról. A terepgyakorlat egy gyorsjelentéssel és egy kiértékelő beszélgetéssel zárult, ahol részt vett a település vezetősége is.

A munka az adatfelvétellel nem zárult még le, a következő hetekben a hallgatók az adatfeldolgozást is gyakorolni fogják.

Köszönjük a lehetőséget és a támogatást Sepsibükszád Önkormányzatának és a Pro Sepsibükszádért Egyesületnek.

Hírek
2024-04-11
2024-04-10
2024-04-08
2024-04-03



Tagek

Advent a Sapientián
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának munkaközössége az egyetemi hallgatókkal közösen ünnepli az idei adventi időszakot.

Online is lapozható a 2024-es felvételi füzetünk
Nézz bele!

NFI Egyetemi Filmklub - Butaságom története
2023.november 21-én, kedden este 20.00 órától Keleti Márton Butaságom története (1963) című filmvígjátékát nézzük meg.

Közel 4000 magyar középiskolás ismerkedhetett a Sapientiával
A Sapientia EMTE önkéntes hallgatóiból álló csapatok 2023. november 6–10. között 45 településre látogattak el, összesen 85 iskolában tartottak bemutatót.

Szovátán voltak szakmai kiránduláson a Génsebész hallgatók
A szovátai sós tavakat és a Só útja tanösvényt látogatták meg a harmadéves Génsebész szakos hallgatók.

Mérnök-menedzserek a Regionális Turisztikai Konferencián
2023. november 9-10. között került második alkalommal megszervezésre a Regionális Turisztikai Konferencia, amelynek az idei évben a Grand Hotel Bálványos adott otthont.

Szakmai látogatás a Garden Proiekt Kft.-nél
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának harmadéves Génsebészet hallgatói ellátogattak a csíkmadarasi Garden Proiect mikroszaporító laborjába, a Növényi sejttenyésztés tárgy keretén belül, Bálint Emese oktató szervezésében.

Sapientia Podcast: Epigenetika: A gének játéka
Miért léphetnek fel felnőttkorban is az ételallergiák? Tovább örökíthetjük a traumáinkat? Milyen módon befolyásolják génjeinket a környezeti hatások?

Tanulás vidéki térségben: helyi adottságok, globális kihívások
A Magyar Tudományos Akadémia által szervezett „Magyar Tudomány Ünnepe” országos és határon túli programsorozathoz, a 2023-as évre választott mottóhoz kapcsolódva – TUDOMÁNY: VÁLASZOK A GLOBÁLIS KIHÍVÁSOKRA – tudományos konferenciát szervezünk Csíkszeredában.

Erdélyi Magyar Tudomány Napja
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Csíki Fiókegyesülete, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara 2023. november 10-én, pénteken Erdélyi Magyar Tudomány Napjára

A Márton Áron Főgimnáziumba került a XI. Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő fődíja
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának a Társadalomtudományi Tanszéke 2023-ban tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt.

Adománygyűjtés Karunk hallgatójának és családjának
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának egyik hallgatóját és családját érintette a Kovászna megyei Pákéban történt tűzeset, amelynek következtében leégett az otthonuk.

NFI Egyetemi Filmklub: Szerelem első vérig
2023. november 7-én, kedden este 20:00 órától nézzük meg Szerelem első vérig (Dobray György/Horváth Péter, 1986) című filmet. Az esemény az egyetem Nagy Aulájában lesz.

Érdekes kémiai kísérletek a zöld héten
A Zöld hét keretein belül a Sapientia EMTE Biomérnöki Tanszékének szervezésében a Mártonffy György Általános Iskolában érdekes kémiai kísérletek kíséretében izgalmas és tanulságos utazáson vettek részt a diákok a kémia világában.

INDEHEP program eredményeinek bemutatója Komáromban
Kollégáink részt vettek az INDEHEP ( Innovative Digital Development of Health Pedagogics) projekt keretén belül a Komáromban megszervezésre kerülő műhelymunkán 2023. szeptember 11-15 között, a Selye János Egyetem szervezésében.

NFI Egyetemi Filmklub - Az én XX. századom
2023. október 24-én, kedden este 20:00 órától nézzük meg Az én XXI. századom (Enyedi Ildikó, 1989) című filmet.

Sapientia Podcast: A jövő már itt van - az elektromos autók piaca
Európa szinten itt, Romániában kaphatjuk meg a legmagasbb állami támogatást elektromos autó vásárlás esetén, amelyet ki is használnak a vásárlók. Mennyire zöld választás az elektromos autó, valós félelem a hatótáv para? Ezekről beszélgetünk.

Méz minőségi vizsgálatokat végeztek az Élelmiszertudományi Tanszéken
Az Élelmiszertudományi Tanszék munkatársai dr. Salamon Rozália-Veronika docens vezetésével szeptember hónap folyamán 100 darab mézminta minőségi vizsgálatát végeztek el a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete és a Hargita, Kovászna és Maros megyei Méhész Egyesületek megbízásából.

Megjelent a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram 2023/24-es tanév II. félévére szóló felhívása
https://sapientia.ro/hu/hirek/megjelent-a-makovecz-hallgatoi-osztondijprogram-202324-es-tanev-ii-felevere-szolo-felhivasa

Dr. Ovidiu Muntean egyetemi tanár emlékére
Megdöbbenéssel értesültünk, hogy dr. Ovidiu Muntean egyetemi tanár 2023. október 10-én eltávozott az élők sorából.

Molnár Beáta-díj
A 2023-ban alapított Molnár Beáta-díj célja az őt jellemző szemléletmód és érzékenység jutalmazása, továbbörökítése. Az alapítók célja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem hallgatóinak támogatása az önálló kreatív művészi tevékenységekben és/vagy a tudományos kutatómunkában.

Sapientia Podcast EXTRA: Határ a csillagos ég
Rendkívüli vendégünk volt ebben a Sapientia Podcast részben, hiszen Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós beszélt az életéről és a karrierjéről.

NFI Egyetemi Filmklub - Az unoka
2023. október 10-én, kedden este 20:00 órától nézzük meg Az unoka (Deák Kristóf, 2022) című filmet. Az esemény az egyetem Nagy Aulájában lesz.

Stakeholder Peer-Review Forum
2023. szeptember 28-án került sor Pozsonyban, a Lost Millennials projekt keretében a „Stakeholder Peer-Review Forum” nevű eseményre.

SapiZone - román nyelvű játéktér egyetemisták számára
2023. október 11-én, szerdán kerül sor 18:00 órától az egyetemisták számára szervezett román nyelvű társasjáték estre a Sapientia EMTE csíkszeredai helyszínén.

Sapientia Podcast: Külföldön minden jobb(?)
A negyedik évad első részének vendége dr. Bodó Julianna egyetemi professzor lesz, aki a Szociotükör rovatban a külföldi vendégmunkáról és a migrációs folyatamokról beszél.

Legyél Te is a SAPIS nagykövet csapat tagja Csíkszeredában! 23/24
Hallgatóink nagyon gyakran vesznek részt olyan tevékenységekben, ahol az egyetemről beszélnek, ajánlják a szakokat vagy besegítenek rendezvények szervezésében, ötletekkel gyarapítják a tudásunkat, valamint arcukkal képviselik az intézményt. Légy a csapat tagja és jelentkezz legkésőbb 2023. október 10-ig.

Indítjuk a Sapientia Podcast negyedik évadát
2023. október 4-től kezdődően újra videós beszélgetésekkel készülünk, indul a Sapientia Podcast negyedik évada.

Énmárka építés a gyakorlatban
A fenti címmel szerveztünk nemzetközi Erasmus+ programot (Blended Intensive Program) 2023. szeptember 11-15. között a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán, a Budapesti Gazdasági Egyetem 11 hallgatójával és a Selye János Egyetem 10 hallgatójával, amelybe a Sapientia marketing szakos hallgatói is bekapcsolódtak.

Biomérnök mesterisek szakmai terepnapon a Csomád régióban, előadást hallgató medve társaságában
A Csiszár-fürdő különböző forrásvizeit, népi feredőit vizsgálták az elsőéves Fenntartható biotechnológiák mesterszakos hallgatók, hódvárat és medvés kiállítást is megtekintve.

XI. Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő – pályázati felhívás
Venczel József (1913 – 1972) társadalomkutató születésének évfordulója alkalmából a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának szervezésében tizenegyedik alkalommal hirdetjük meg a romániai magyar középiskolások számára a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt.

A CSILLAGOK ÚTJÁN - csillagászati és űrkutatási találkozó
2023. október 6-án, pénteken FARKAS BERTALAN lesz a vendégünk, aki az első magyar űrhajósként jutott ki a világűrbe, így a magyar a hetedik nemzet, aki oda feljutott.

Sapientia – 10 éve az Erasmus+ Programban! Új Erasmus+ pályázati felhívások
A Sapientia EMTE a következő új Erasmus+ pályázatokat hirdeti a 2023/2024-es tanévre.

Időközi választások - hallgatói képviselők
A hallgatók képviseletét ellátó megüresedett helyekre az egyetem Szenátusa időközi választást írt ki:

Ebben a tanévben is folytatódik az NFI Egyetemi Filmklub
Érdekel a magyar film? Szívesen néznél régebbi filmeket vásznon, felújított képpel és hanggal, valamint új filmeket? Aztán esetleg szívesen beszélgetnél a látottakról meghívottakkal, egyetemi hallgatótársaiddal?

Közel 300 elsőéves kezdte meg a 2023/2024-es tanévet Csíkszeredában
2023. szeptember 18-án, hétfőn tartottuk a hivatalos tanévnyitó ünnepségünket a Sapientia EMTE, Csíkszeredai Karán.

Pszicho-pedagógiai modul tájékoztató elsőéveseknek
A Sapientia EMTE Tanárképző Intézetének csíkszeredai helyszíne a 2023/2024-es tanévben is meghirdeti az I. és II. szintű pszicho-pedagógiai (tanár) képzését.

Pályázati felhívás 21. századi társadalmi kérdésekkel foglalkozó tudományos művek kiadására
A Scientia Kiadó, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kiadója nyílt pályázatot hirdet Erdély közelmúltjával, jelenével és jövőbeni kihívásaival foglalkozó bölcsészet- és társadalomtudományi könyvek megjelentetésére.

Időközi választás kari tanács tagságra
A Humántudományok Tanszéken megüresedett helyre az egyetem Szenátusa időközi választást írt ki.

Tanévnyitó ünnepség 2023/2024
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának hivatalos tanévnyitó ünnepségére 2023. szeptember 18-án, hétfőn 10 órától kerül sor.

Csodaliget a SIC Feszten
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar Biomérnöki Tanszékének mérnöki szakos hallgatói látványos kísérletekkel vettek részt az eseményen.

Óraadói adjunktusi állás: Funkcionális anatómia
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói adjunktusi állás betöltésére a Biomérnöki Tanszéken, a 2023/2024-es egyetemi tanévre.

Meghosszabbítottuk a felvételi időszakunkat
2023. szeptember 11-12. között még nyitva van a felvételi platformunk, így várjuk az alábbi alapképzések egyikére a jelentkezőket.

Őszi felvételi eredmények 2023
Itt közöljük az őszi felvételi eredményeinket!

Óraadói tanársegédi állás: Általános és sejtbiológia/Genetika
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére a Biomérnöki Tanszéken, a 2023/2024-es egyetemi tanévre.

Óraadói tanársegédi állás: Kineziológia
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére a Biomérnöki Tanszéken, a 2023/2024-es egyetemi tanévre.

Óraadói tanársegédi állás: Funkcionális anatómia
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére a Biomérnöki Tanszéken, a 2023/2024-es egyetemi tanévre.

Erasmus+ hallgatói mobilitás kiegészítő pályázati felhívás bölcsész szakosoknak
Rövid vegyes tanulmányi mobilitáson való részvétel vegyes intenzív program (BIP) keretében.

Heal-all - KA2 Strategic Partnerships 2020-2023 projekt záró konferencia
A Heal-all - KA2 Strategic Partnerships 2020-2023 projekt záró konferenciája 2023. augusztus 23-án kerül megrendezésre a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán Nyíregyházán.

A Kárpát-medence ásványvizei - XVII. Nemzetközi Konferencia
2017 után – a koronavírus járvány lecsengésével és a csíkszeredai egyetemi campus felujításának befejeztével – újra a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara ad otthont a Kárpát-medence Ásványvizei – XVII. Nemzetközi Tudományos Konferenciának.

Óraadói tanársegédi álláshirdetés - Élelmiszertudományi Tanszék
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére az Élelmiszertudományi Tanszéken, a 2023/2024-es egyetemi évre

Óraadói adjunktusi álláshirdetés - Élelmiszertudományi Tanszék
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói adjunktusi állás betöltésére az Élelmiszertudományi Tanszéken, a 2023/2024-es egyetemi évre

Álláshirdetés: könyvelői állás
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai kara munkatársat keres könyvelői munkakörbe.

Pályázati kiírás tanársegédi állások betöltésére – 2023/2024-es tanév I. félévétől
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet meghatározott időre szóló tanársegédi állások betöltésére a 2023/2024-es egyetemi év első félévétől.

Óraadói álláshirdetés - Elemi matematika; Alkalmazott informatika
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére a Gazdaságtudományi Tanszéken, a 2023/2024-es egyetemi év I. félévére.

Óraadói álláshirdetés - Multimédia; Bevezetés a közkapcsolatokba
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére a Társadalomtudományi Tanszéken, a 2023/2024-es egyetemi év I. félévére.

Óraadói álláshirdetés - Román nyelv
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére a Humántudományok Tanszéken, a 2023-2024-es egyetemi év első félévére.

Óraadói álláshirdetés - Angol nyelv
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére a Humántudományok Tanszéken, a 2023-2024-es egyetemi évre.

Ott leszünk Tusványoson!
Sapientia-napot tartunk 2023. július 21-én, pénteken az Egyetemi Sátorban.

Heliotermia a Medve-tóban
A Sapientia EMTE Biomérnöki Tanszéke dr. Máthé István vezetésével és együttműködve az ELTE Mikrobiológiai Tanszékével és a Balatoni Limnológiai Kutatóintézettel 2009-től kutatja a Medve-tavat.

Őszi felvételi 2023
2023. augusztus 28. és szeptember 6. között a fennmaradt helyekre hirdet felvételit a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara. Jelentkezni továbbra is az online felületünkön lehet.

Felvételi eredmények 2023

Dr. Hantz András-emlékdíjat osztottunk ki
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának 2022/2023-as mérnökavató ünnepség keretén belül első alkalommal került sor a dr. Hanzt András-emékdíj átadására, amelyet a karon a kiemelkedő teljesítményű hallgatók kaptak.

Díjözön az idei mérnökavató ünnepségen
2023. július 7-én, pénteken avattak mérnökké 44 hallgatót, akik tanulmányaikat sikeresen befejezték a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán.

Pro Meritis Interfacultatis díjat kapott karunk dékánja, dr. Lázár Ede
2023. július 1-én tartották a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának diplomaosztó ünnepségét, ahol más díjazottak mellett, dr. Lázár Ede is átvehette a megtisztelő kitüntetést.

Mérnökök szakmai terepgyakorlaton a Néra-szurdok – Beusnica Nemzeti Parkban
Másod- és harmadéves Turisztikai mérnök-menedzser illetve Génsebész szakos hallgatók az ország legérintetlenebb és legszebb szurdokvölgyében terepgyakorlatoztak dr. Máthé István oktató vezetésével.

Sapientia Podcast: Álommeló: hogyan keressünk és hogyan váltsunk?
Az évnek ez az az időszaka, amikor sok egyetemista államvizsgázik és vágyakozik az álommelóra. Amíg 50 évvel ezelőtt “adták” a munkahelyet, most keresni kell azt és meg is tartani.

Ákovita ezüstérmes élelmiszeripari mérnök végzős hallgatónk alma párlata
Bedő Bernadett végzős élelmiszeripari mérnök szakos hallgatónk diplomadolgozatának termékével nevezett be a III. Ákovita Nemzetközi Párlat- és Pálinkaversenyre.

Indul a felvételi iratkozás, várunk képzéseink egyikére
2023. július 3-18. között iratkozhatsz a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán lévő 14 alapképzés és 5 mesterképzés egyikére.

Bukaresti szakmai kiránduláson vettek részt a szociológus hallgatók
A hétvégén, dr. Telegdy Balázs és dr. Sólyom Andrea oktatók kíséretében szakmai kiránduláson vettek részt a szociológia szakos hallgatók.

Érettségi kvízjátékot hirdetünk középiskolásoknak
2023. június 23-30. között lehet jelentkezni Lilinél, az egyetemi chatbot asszisztensünknél a játékra.

Mérnökavatóra kerül sor
2023. július 7-én, pénteken tartjuk az idei Mérnökavató ünnepségünket, ahol a mérnöki szakos hallgatókat indítjuk el útjukra.

Könyvbemutató: Csíki Közgáz. 20 éves a közgazdasági oktatás a csíkszeredai Sapientián
Szeretettel meghívjuk Önt a 2023. július 5-én, szerdán 17:00 órától kezdődő Csíki Közgáz. 20 éves a közgazdasági oktatás a csíkszeredai Sapientián kötet bemutatójára.

Sapientia Podcast: A mesterséges intelligencia nyomában
Igaz az, hogy a mesterséges intelligencia nagyobb felfedezés, mint maga az internet? Milyen hatással lehet a munkaerőpiacra a jövőben? Hasznosíthatjuk az oktatásban? Valóban rendelkezhet emberi tulajdonságokkal az AI? A Sapientia Podcast Gazdasági rovat mostani részében erről beszélget dr. Bíró Bíborka Eszter házigazda meghívottjaival dr. Kádár Beáta egyetemi adjunktussal, valamint Nagy Lajos marketing szakértővel, volt hallgatónkkal.

Erasmus+ hallgatói mobilitás pályázati felhívás bölcsész szakosok számára

Újabb évfolyam ballagott el
2023. június 9-10-én tartottuk a hagyományossá vált ballagási ünnepséget a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán. A 18 alap- és mesterképzésen 221 egyetemi hallgató ballagott el oktatóik kíséretében.

I. Erdélyi Napórás Tanácskozásra kerül sor
Az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület és a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának közös szervezésében kerül sor az eseményre 2023. június 24-én, szombaton.

Ballagási ünnepség 2023
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán 2023. június 9-10-én 221 végzős egyetemista ballag el.

Sapientia Podcast: Népbetegség? ADHD, depresszió
Koncentráció hiánya, feledékenység, elzárkózás, teljesítmény romlása, türelmetlenség, szorongás, étkezési zavarok, vagyis az ADHD és depresszió néhány tünete.

Újabb Lost Millenials projekttalálkozón vettek részt oktatóink Izlandon
2023 május 31. és június 1. között az egyetemünk képviselői egy újabb nemzetközi találkozón vettek részt, amelyen minden partnerintézmény jelen volt.

Kérdőíves felmérés a női vállalkozók helyzetéről

Átadtuk Maróth Miklós akadémikusnak a Doctor Honoris Causa címet
A cím átadására 2023. május 26-án, pénteken 11 órától került sor az egyetem Csíkszeredai Karának Nagy aulájában.

Doctor Honoris Causa címet adományoz egyetemünk dr. Maróth Miklós klasszika-filológus, orientalista egyetemi tanárnak
Az eseményre a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Nagy aulájában kerül sor 2023. május 26-án, pénteken 11 órától.

Könyvbemutató: A Kárpátok legfiatalabb tűzhányója, a Csomád
2023. május 31-én, szerdán délután 18 órától kerül sor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Nagy aulájában a Karátson Dávid főszerkesztésében megjelent könyv bemutatójára.

Bronzérmet szerzett judóban Czont Attila oktatónk
2023. május 6-án szervezték meg Győrben a XXIV. Nyílt Masters Judo Magyar Bajnokságot.

FO-TO workshopon vettek részt a bölcsész hallgatók
2023. május 12-14. között tartották a szakmai programot.

„Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” díjat kapott dr. Tódor Imre
A Kulturális és Innovációs Minisztérium a Nemzeti Tehetség Program keretében a kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó tevékenysége elismeréseként.

Szakmai látogatáson voltak az Élelmiszeripari mérnök szakosok
Az Élelmiszertudományi Tanszék szervezésében a végzős Élelmiszermérnök hallgatók néhány Fenntartható biotechnológus mesterszakos hallgatóval együtt szakmai üzemlátogatáson vett részt 2023. május 15-én a gyergyóremetei Bayer Strada még építés alatt álló egységiben.

XXVI. Agrártudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia
A XXVI. Agrártudományi ETDK-nak a Sapientia EMTE, Marosvásárhelyi Kar, Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központja (Sepsiszentgyörgy, Csíki utca, 50 szám) ad otthont.

Sapientia Podcast: Fordítsunk magyarról magyarra Nádasdy Ádámmal
Dr. Pap Levente, a Bölcsész sarok házigazdája ezúttal Nádasdy Ádám nyelvész, műfordítóval beszélgetett a magyar nyelv szépségeiről.

Génsebészek a Bayer Strada gyárainál
A kirándulás során a hallgatók a gyergyóremetei Bayer Strada készülőben lévő gyárait látogatták meg.

Biomérnök hallgatók szakmai látogatása a Green Farmon
2023. május 10-én a csíkszentkirályi húsmarha farmot tekintették meg hallgatóink.

NFI Egyetemi Filmklub - Külön falka
Elérkeztünk a félév utolsó filmklubjához és egyúttal a kortárs magyar filmhez.

Beszámoló a XX. Csíkszeredai Kari TDK-ról
2023. május 9-én a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán került megszervezésre a jubileumi, XX. Kari TDK, amelyen 37 hallgató mutatta be kutatási eredményeit.

Vendégelőadók tartanak angol nyelvű workshopot
2023. május 16-án, kedden 16:00 órától két meghívott előadót várunk az Egyetemi könyvtárba.

Arany János-érmet kapott dr. Szép Sándor
2023. május 9-én vette át egyetemünk professor emeritusa a Magyar Tudományos Akadémia díját.

Barna Imre Ferenc: A diffúziós egyenletek analitikus megoldásai
2023. május 16-án, kedden vendégünk lesz a Wigner Fizikai Kutatóközpont fizikusa, aki a diffúziós egyenletekről tart előadást az egyetem 18-as termében.

Tudományos Diákköri Konferenciát szervezünk (2023)
2023. május 9-én, kedden kerül sor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán az idei Tudományos Diákköri Konferenciára.

Pályázati felhívás: Sapientia Maximus Hallgatói Díj 2023
A Sapientia EMTE Tehetséggondozási és Tudományos Diákköri Tanácsa pályázatot hirdet a SAPIENTIA MAXIMUS HALLGATÓI DÍJRA, a legkiemelkedőbb hallgatói tudományos munka elismeréseként. A díj oklevélből és pénzjutalomból áll, annak átadására a kari évzáró ünnepségek alkalmával kerül sor.

Sapientia Podcast: Az egészség nem csak brokkolievés
Miként fejleszthetjük a lelki állóképességünket, hogyan válasszunk megfelelő sportágat és milyen testi és lelki nehézségek elé állíthat minket a sportolás és hogyan lépjünk túl ezeken?

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszeredai Kar

Csíkszereda, Hargita megye, Szabadság tér, 1. szám, 530104

Tel.: +40-266-314-657, fax: +40-266-372-099
E-mail: csikszeredauni.sapientia.ro 

btz webdesign