Klárik Anna-Helga, Kommunikáció és Közkapcsolatok MSc. II

Károli Gáspár Református Egyetem – Budapest

Ha bárhová mehetnél, hova mennél?

            Erre a kérdésre egy évvel ezelőtt nagyon konkrét, egyértelmű és határozott választ adtam. Irány Budapest! Egy éve elkezdődött a nagy kaland, amely rengeteg megpróbáltatással járt. A tavaszi félév felfordulása és a szakmai gyakorlat pörgése után folytattam tanulmányaimat a Károli Gáspár Református Egyetemen.

            A KRE családias hangulatát is megbolygatta a vírus. Belépéskor lázmérés, fertőtlenítés természetesen a maszk kötelező. A félév első periódusában bejárhattam az egyetemre, megismerhettem a tanárokat, láthattam a maszkok mögött megbúvó szaktársak tekintetét. Nem volt egyszerű mutatvány maszkban másfél órát kibírni egy tanteremben, de ezerszer jobb volt ez is, mint a laptop előtt bambulni a nap legnagyobb részében. Újra egyetemistának érezhettem magam: időben megérkezni órára, megtalálni a termet, elfoglalni egy tetszőleges helyet, tábla, vetítő, tanár, szaktársak. Minden egy pillanatig olyan volt, mintha a világon majdnem minden rendben lenne, csak sajnos a maszk miatt a mosolyomat nem láthatták és a szemeimet is homály fedte a szemüveg alatt (ismerős?). Bár csak kis ideig járhattam be az egyetemre, még is annak a pár hétnek megvolt a varázsa. Ebben a félévben főként elméleti tárgyak palettájából válogattam, de bekerült gyakorlati tárgy is a repertoárba. Utólag visszagondolva örülök, hogy a többség elméleti mellett tettem le a voksom, mert sajnos a gyakorlati tárgyak teljesítése ebben a pandémia időszakban sokkal nehezebbnek bizonyult. Két gyakorlat orientált tárgyam volt, az egyik a videóvágás rejtelmeibe kalauzolt volna, míg a másik a filmforgatás során használt eszközök, mint kamera, mikrofon, fények, hátterek rejtelmeibe engedett volna mélyebb betekintést. Az első hetekben a médiateremben tanulmányozhattuk az eszközöket, így valamelyest sikerült elmélyülni benne, egy rövid filmajánlót, egy szinopszist is felvettünk. Azonban az új rendeletek érelmében a felfüggesztett kontaktórák okán, úgy döntöttem, hogy ezt a tárgyat elengedem és így csak az első filmszösszeneteket készítettem el. Úgy gondolom, hogy ezek a videó és filmkészítéssel foglalkozó órák hasznosak lehetnek bárki számára, a tanárok türelmesek és lelkesek, az egyetem által biztosított eszközök profik, így minden adott a szakma ezen részében való elmélyüléséhez. Az online térben való oktatás előnyei közt azt tudom kiemelni, hogy ennek köszönhetően részt tudtam venni a Sapis órákon is. Így nem maradtam le semmiről, teljes értékű tagja tudtam lenni 700 km távolságból is a csoportnak.

            Bárcsak most az következhetne, hogy részt vettem rengeteg koncerten, színházi előadáson, utaztam… De ahogy az elmúlt öt hónapban készült képeket nézem és próbálok visszaemlékezni minden fontos pillanatra, arra kell rájönnöm, hogy nemsok említésre méltó dolog történt velem, ami egy élménybeszámolóban helyt állna. A szeptember magával hozta a hideg őszi napokat, így már csak ritkán látogattam el a Margit-szigetre függőágyazni. Az időm legnagyobb része a laptop előtt ülve telt el, alig láttam Budapest varázslatos arcát. A szigorítások okán maradtak az otthoni kreatív tevékenységek, mint agyagozás, festés meg mindenféle sütemény/pite és torta sütés. Meglátogattam az Arc valamint a 100 szóban Budapest nevezetű kiállításokat. Képzéseken vettem részt, kerekasztal beszélgetéseken és konferenciákon, mindezt persze online. Egy idő után nagyon lehúzó lett az online tér, így erőt vettem magamon és minden napra valami felfedezni valót próbáltam kitűzni célul. A Kolodko szobrok felkutatása már rég terveim közt szerepelt, mindig nagy lelkesedéssel álltam neki, de sosem értem a végére. Most is van néhány, amelyre már nem maradt időm, de a kis szobrok sikeresen kimozdítottak a képernyő elől. Kimentem a városba, keresgéltem a szobrokat és közben céltalanul felfedeztem Budapest egy olyan arcát, amit eddig nem is láttam. A pandémia okán bonyolult lett volna az ünnepekre hazamenni, így arra az elhatározásra jutottam, hogy egyedül fogom tölteni a karácsonyt és az azt követő periódust. Teljesen más volt így megélni a szeretet ünnepét, de a jó öreg Harry Potter filmek elrepítettek a varázslók világába.

            „Mindig csak a pillanatra emlékszünk, soha nem a napokra” – hangzik el az egyik filmben, amit a minap láttam. Ez az egész év számomra úgy röppent el, mintha csak egy pillanat lett volna. Rengeteg bizonytalan helyzettel találtam szembe magam, sokszor feladtam volna, legtöbbször nem tudtam mit csinálok és a miértekre sem tudtam mindig válaszolni. Egy pillanat volt csupán, telis-tele új élményekkel, rengeteg tapasztalattal. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy ha tudom mi vár rám ebben az évben, hogyan alakulnak az Erasmus mobilitásaim száz százalékban azt mondanám, hogy „csapjunk bele”, de egy pillanatát sem bánom most.

            Ha bárhova mehetnél, hova mennél? Most épp a vonaton ülök és ismét nagyon határozott, konkrét és egyértelmű a válaszom: haza. A kalandozások ideje lejárt, itt az idő az álomvilágból felébredni és a valóságba csöppenve szembenézni a mesterképzés utolsó félévével.

Köszönettel tartozom Tenzinek, aki minden buktatón segített átkelni, valamint barátaimnak, akik mindvégig támogattak és bár távolról és online körülmények között, de mindvégig velem voltak és együtt élhettük át az elmúlt hónapokat.

2021.02.23.