Budai-Bedo Helga, Gazgasági informatika II. év

Selye János Egyetem, Komárom

Szlovákia

Már az egyetemre való jelentkezés előtt is tudtam, hogy én majd akarok „Erasmusozni”. Mivel imádok utazni, elég hamar értesültem erről a programról és tudtam, hogy nekem való. Mikor jelentkeztem az volt a fő célom, hogy egy olyan országba menjek, ahol még nem voltam ezelőtt, így esett a választásom Szlovákiára, azon belül meg a komáromi (komárnoi) Selye János Egyetemre.  Őszintén, az elején nagyon féltem, hogy jól döntöttem-e, hiszen egy nagyjából Csíkszereda méretű városról van szó, és valahogy éreztem, hogy nem nagyon lesz rajtam kívül más Erasmusos diák. Sajnos ez az előérzetem igaznak bizonyult. Én voltam az egyedüli Erasmusos diák; ez picit rontott az egésznek a hangulatán, mert általában a nemzetközi barátok határozzák meg a legjobban ezt az egész élményt (az elolvasott/elmondott tapasztalatokból kiindulva). De igazából felvoltam erre készülve, szóval elfogadtam és megpróbáltam a helyiekkel ismerkedni. Na de vissza egy picit az elejére. Az oda útkor megálltam Budapesten egy napra, mert nem értem volna el a bejelentkezési időt, de ennek így kellett legyen, mivel életem egyik legjobb (Saiid) koncertjére csöppentem be véletlenül.

Másnap reggel indultam tovább Komáromba. Nem igazán tudtam, hogy hogyan jutok át a szlovák felére (mivel a vonat csak a magyarországi Komáromig megy). Elfogadva a kihívást, egy órányi keresgélés után találtam egy buszt, amely átvitt oda. A sofőr nagyon kedves volt, elmagyarázta hogyan és merre kell menjek, hogy megtaláljam a kollégiumot. 

Be is költöztem, megismertem a lakótársaim és a hétvégét pakolászással és városnézéssel töltöttem.  Egy dolog, amit elég nehéz volt megszokni az az, hogy a bentlakás a város szélén volt, nagyjából 4km-re a központtól. Mivel másfél évig bentlakásos voltam a Sapin, elkényelmesedtem és megszoktam, hogy az épületben vannak az órák, így az elején nehézségeket okozott, hogy egy órával hamarabb induljak el, hogy sétáljak be az egyetemig 40 perc alatt, vagy zötyögjek be városi busszal 30 perc alatt. Leginkább az időmet sajnáltam. Szerencsére két hét múlva megjött a felmentő sereg és megérkezett a rollerem, ami nélkül már ritkán indultam el. Egyszerűen és sokkal hamarabb odaértem mindenhova.  Csatlakozott hozzám városnézéskor és órákon is. Évnyitó nem volt, sem eligazító, mert második félév volt, (sőt, két hétig nem is tudták állítólag, hogy ott vagyok) így tehát elveszve vándoroltam az épületben és kérdezősködtem össze-vissza, hogy hol találhatom az x y termet. Nagyon segítőkészek voltak, és örömmel láttak egy erdélyi eltévedt kislányt. Elég jó órarendem volt, csak hétfőtől szerdáig voltak óráim, így akadt időm utazgatni, felfedezni, amit ki is használtam.

Ami már az érkezésem hétvégéjén feltűnt az az, hogy nagyon nem járnak emberek az utcán, alig lehet látni egy-kettőt, legyen az hétfő reggel vagy szombat este. A szobatársam el is mondta, hogy ott eléggé antiszociálisak az emberek és nem nagyon járnak ki. De, ahogy közeledett a nyár, meglepően sokan voltak, sőt egy-két turistacsoport is előbukkant. Komárno híres az Európa udvarról, ahol különböző stílusú épületek találhatók, és az erődről.

Az első (1-2) hónap elég nehéz volt, nem nagyon ment a barátkozás a szaktársakkal. Csak mentem órára és jöttem. Igazából később megtudtam, hogy sokan azt sem tudták, hogy Erasmusos vagyok, mert annyira kevesen mennek oda; azt hitték, hogy egy nagyobb/kisebb évfolyamról vettem fel a közös órákat. A félév végére szerencsére többet sikerült kommunikálnom. ( Megemlíteném most, hogy a két kedvenc órám a robotika és a német óra volt (ahol mindig nagyon jó hangulat volt)). Egy dolog lepett meg nagyon az elején, amikor megtudtam, hogy ott hogyan osztályoznak: A, B, C, D, E és FX. Az FX a bukás. Szerintem még mindig nem szoktam ezt meg. Az óráim eléggé különböztek az otthoni óráktól, amire az elején nem számítottam.

Odaérkezésem második hetén talán volt egy kvíz est, amire szívesen mentem volna, de nem ismertem senkit és nem volt kivel, így írtam az eseményhez, hátha valaki befogad vagy keres még embert. Találtam is egy nagyon jó kis csapatot, akikkel büszkén őriztük az utolsó helyünket minden egyes kvíz esten. Jó volt. Még megismerkedtem egy nagyon rendes, jó fej és aranyos baráti társasággal, akikkel néha kimentem a városba vagy például koncertre a magyar Komáromba, komáromi napokkor. Örülök, hogy megismertem őket.

Igaz, hogy ismerkedtem - nem a legtöbbet, de azért igen - de szerintem ez az egész dolog nekem arra volt jó, hogy jobban megismerjem önmagam, önállósodjak és feltaláljam magam ismeretlen helyeken úgy, hogy senkit sem ismerek és úgymond csak magamra számíthatok. Igazából nem bántam, mert szeretek egyedül utazni. És így is tettem.  Az első hetekben inkább Budapestre jártam fel hétvégenként, de aztán növeltem a távolságot. Vagy olyan is volt, hogy átsétáltam a másik Komáromba a naplementében a hídon. Gyönyörű volt. Komáromban elképesztő volt minden egyes naplemente. Az első úti célom Pozsony volt. Csodás „kis” város. Imádtam. A legtávolabbi utam Németországba, Stuttgartba vezetett, igazából egy koncert miatt. Az egyik kedvenc bandám, Annen May Kentereit csodálatos koncertjét volt szerencsém látni, és első sorból élvezni. Stuttgartban is tetszett, még akkor is, ha fél napig kerestem a központját. A hazafele út picit „viccesre” sikerült, mert nem akart jönni a FlixBus. A megállóban összeismerkedtem két magyar lánnyal, mert ők is azzal mentek haza. Ők mesélték, hogy már egyszer megjárták, hogy nem jött egyáltalán busz, így picit elkezdtünk félni, hogy mi lesz. De ez a „szerencsétlen” helyzet mégis jól alakult, hiszen már nyomorunkban, megfagyva csak röhögni tudtunk, és valamiért mégis boldogak voltunk. Szerencsére 2 órás késéssel, de megjött a busz és lassacskán visszaértem Pozsonyba, ami egy csomóponttá vált a számomra, mindenhova onnan indultam. Ekkor vésődött valami– szerintem örökké – a fejembe; a szlovák vonattársaság neve: Železničnáspoločnosť Slovensko. Ezt nagyjából percenként négyszer mondták be. Jó volt. Hazatérésem és a vizsgaidőszak előtt az egyik lehető legjobb döntést hoztam, elutaztam a csodás Szlovéniába, Bledbe, ahol sikerült feltöltődnöm a természetben, a természethez közel. Mesebeli egy hely. Tökéletes lezárás volt.

Így összességében természetesen örülök, hogy megpályáztam az Erasmust, hiszen megtapasztaltam milyen egy teljesen más országban élni fél évig. És ami picit fura, vagy hihetetlen, hogy most már arra a kérdésre, hogy „Éltél már külföldön/más országban?” ott van a válasz, hogy „Igen, Szlovákiában”. Nyelvi nehézségeim nem nagyon voltak, hiszen Komárnoban sok magyar van és az oktatás is magyarul történt, más helyen meg angolul beszéltem. Egy dolgot viszont megtapasztaltam, hogy nem igazán szeretik a magyarokat.  Sok olyan eset van, hogy egy bizonyos személy tud magyarul, te beszélsz hozzá magyarul, ő meg mondja szlovákul a magáét, és látja, hogy nem érted, de folytatja, vagy nagy nehezen megszólal magyarul a végén. Ez sokszor megtörtént velem a vonaton és elég rossz érzés volt. Kiutazásom előtt nagyon motivált voltam, hogy megtanulok szlovákul, de lassan rájöttem, hogy ez lehetetlen lesz. (például: fagyi – ZMRZLINA. ain’tnobodygottimeforthat...) Igaz van kis hasonlóság a románhoz, de összesességében nagyon nehéz nyelv, szóval sajnos el kellett engedjem, de azért egy-két alap kifejezés rám ragadt. Jó volt ez a tanulmányi mobilitási program, hogy jobban megismerjem magam, feltaláljam magam, és hogy világot lássak. Azt sajnos nem igazán tudom mondani, hogy megtanultam beosztani a pénzem, úgy néz ki ez nálam lehetetlen. (Persze azért kisebb-nagyobb sikerrel mégis összejött).  Szlovákiáról meg annyit mondanék még el, hogy a „körülményekhez” otthon már hozzászoktam. Nem egy szuperfejlett ország, mint például Németország, de mindenképpen igyekszik, sőt, azért jobb a helyzet, mint Romániában (igaz kis részét láttam Szlovákiának). De már a vonatok állapota is óriási különbség. Ahol én laktam ott nem igazán voltak hegyek, amiket nagyon hiányoltam, hiszen itthon bármerre nézek, körbevesznek a gyönyörű hegyek.

Annyit tudok mondani így a végén, hogy MENJETEK, ha adódik lehetőség. Ne féljetek belevágni. Menjetek egyedül, vagy barátokkal, mert nem fogjátok megbánni. Budai-Bedő Helga voltam, másodéves gazdasági informatikus hallgató.

2019.06.26.