Zerkula Andrea, Humánerőforrás szak II. év

Szegedi Tudományegyetem, Szeged 

Magyarország

Az első információkat az Erasmus+ programról már azelőtt megkaptam, mielőtt egyáltalán felvételiztem volna az egyetemre. A barátom nagynénje, aki szintén a Sapientián végzett, ő ajánlotta legelsőként a programot, amikor szó került arról, hogy nyáron felvételizünk az egyetemre, merthogy én is meg a barátom is, Szilárd, felvételiztünk azon a bizonyos nyáron, amikor is, mondhatni, teljesen megváltozott az életünk. És ezt a változást az Erasmus+ program is elősegítette.

Gólyatáborban is, meg már az év elején is mindenkitől hallottam, hogy milyen jó az Erasmus, nem szabad kihagyni, meg kell pályázni, stb. Na akkor döntöttem el, hogy ez kell nekem és megpályázom, mese nincs. Alig vártam, hogy meghírdessék a jelentkezést, jól tanultam, sokat önkénteskedtem első éven, tudtam, hogy mindenképp helyet kell kapnom. Szegedre esett a választás, mivel felsőbb évesektől hallottam, hogy milyen jó ott, és számomra az is fontos volt, hogy a mellett, hogy elszakadok az itthontól, mégis haza utazás szempontból ne legyek a világ másik végén. Szilárd szintén jelentkezett, ő is helyet kapott és így történt, hogy másodév második félévét már a Szegedi Tudományegyetem termeiben kezdtük.

Igazából nem is a termekben, hanem a tanszéken, nemzetközi irodán, tanulmányi osztályon és a város minden szegletén, ahonnan össze kellett gyűjteni a papírokat, aláírásokat, diákigazolványt is készítettünk, meg könyvtárbelépőt, szóval az első hetünk ezzel telt el. Meg kellett szokni, hogy nem futhatok fel a TATI-ra Cecihez egy igazolásért akármikor, hanem mindenkivel mindig egyeztetni kellett, hogy hiába a fogadóóra, de tud-e fogani. A napi rengeteg villamosozás, trolizás mellett még alkalmunk nyílt 15-20 km sétára is, mivel egész jól meg van oldva Szegeden a tömegközlekedés, de vannak hiányosságai. Pozitívan fogtuk fel a sok sétát, mert legalább időközben ismerkedtünk a várossal. Persze legelőször, már a megérkezésünk estéjén felkerestük azokat az épületeket, ahol tanulni fogunk. Igen, nem a Sapienián voltunk már, ahol minden egy helyen van, hanem a különböző karok a központ és a város más-más részein vannak.

Albérletben laktunk, ketten, nagyon rendesek voltak a főbérlők, mindenben igyekeztek segíteni nekünk. Az albérletet egy külvárosi részben találtunk, a tömbház hátánál volt (most is van) egy tó, körülötte padok, szóval nagyon kis hangulatos hely, sokat üldögéltünk esténként a tóparton és oda jártunk futni is.

Miután magunk mögött tudtuk az adminisztrációs feladatokat, cserélgettünk tantárgyakat és összeállt az órarendünk kezdődhetett a tanulás. Az órák érdekesek voltak, nagyon tetszik az az ottani egyetemen, hogy a tantárgyak nagyrésze a mindennapi dolgainkat fogja meg, mint a családszociológia, devianciaszociológia, etika, stb. Az előadások témái nagyon jók voltak, látszott a tanárokon, hogy élvezik, amit csinálnak. Mindig segítőkészek voltak, ha óra után volt kérdésem, vagy bármilyen segítségre is volt szükségem, de sajnos ez a levelezés formájában nem igazán mutatkozott meg, néhány válaszra akár több hetet is vártam. 

Az órarendem olyan szempontból volt érdekes, hogy nem csak másodévesekkel (ahogy kint mondják: másodikosokkal), hanem elsőévesekkel, harmadévesekkel, mesteris hallgatókkal is volt közös órám. Furcsa volt, hogy minden órán más arcokat látok a padokban, az utolsó percig sem sikerült megszokni. Másodévesekkel volt a legtöbb órám, nagyon aranyosak voltak, de úgy igazán összebarátkozni csak egy lánnyal sikerült. Még a félév elején elhívtak a szakestjükre a Jate Klubba, amit két másodéves lány szervezett. Tetszett is meg nem is, hogy az ő szakestjük egy verseny, csapatokat alakítanak ki, minden csapatban van egy tanár és különböző feladatok, feladványok vannak, amit meg kell oldani illetve teljesíteni kell. Jó lett volna, ha az ismerkedős részre nagyobb hangsúlyt fektetnek, de Szegeden más a módi. Néha picit hátrányban éreztem magam, mert nem ismertem még sem Szegedet, sem az egyetemet, meg az ottani életet, de az csapattársaim igyekeztek mindig bevonni a feladványokba, a „tudatlanságom” ellenére is.

A félév nagyon gyorsan elrepült és azon kaptam magam, hogy itt egy beadandó, ott egy vizsga, amott egy bemutató. Egyre gyorsabban pörögtek a vizsgák és egyszerre csak azt vettem észre, hogy Tenzi küldi a haza utazás előtti dokumentumokat. El sem hittem, hogy ilyen hamar elrepült a félév.

Persze, nem csak az egyetemből állt az életünk, igyekeztünk minél inkább megismerni a várost. Többször is voltunk a vadasparkban, egyszerűen imádtam azt a helyet, a sok kis állattal, főleg az örök kedvenc szurikátákkal (többször is megkérdeztem, de nem engedték, hogy haza vigyek egyet). Részt vettünk egy Dóm látogatáson is, ahol bemutatták röviden, hogy miket is ábrázolnak a falon lévő festmények, az a másfél óra örök élmény marad.

Nem voltunk restek dolgozni se, amikor az időnk és erőnk engedte diákmunkát vállaltunk, aminek a fizetését mozijegyre meg nachosra költöttük, de összespóroltunk egy balatoni kirándulást is. Addig még soha nem voltam a Balatonon (valahogy a Fekete-tenger mindig jobban vonzott) és tudtam, hogy a közeljövőben nem is leszek olyan közel a Balatonhoz, mint akkor ott Szegeden így hát autóba ültünk és felfedeztük a magyar tengert. Visszafele pedig megálltunk egy kis állatkertben is, ahol lehetőségünk nyílt tevegelni, ami szintén nagy élmény volt. 

Amióta az eszem tudom, mindig is imádtam utazni, és ezt az énem ott is kibontakozott. Nem szeretek a házban sokat ülni, ott is törekedtem arra, hogy minél több időt a szabadban töltsek, akár a Dugonics téren, egy padon, akár a Borfesztiválon egy pohár bor mellett, akár egy cukrászda teraszán szűrcsölgetve egy hideg limonádét. Szeged nagyon gazdag szabadidős programok terén, rengeteg jó kávézó meg cukrászda meg, a Jateban nagyon jó bulik van, szóval nem lehetett unatkozni. Szegeden vettem részt életem első futóversenyén, Szilárd buzdítására. Igaz, csak családi távot futottam, a bokám miatt nem mertem hosszabb távot futni, de óriási élmény volt megérkezni a Dóm térre, ahol mindenki tapsolt, várták, hogy mindenki célba érjen és a végén egy gyönyörű kerámia érmet akasztottak a nyakamba.

Hogy miért is mentem el itthonról? Imádom a Sapin, ez tény, de vágytam egy más életre, egy más városra, más élményekre, más emberekre. Szükségem volt arra, hogy kicsit megtanuljak önállóan élni és megtapasztaljam azt, hogy milyen, amikor csak magamra számíthatok. Persze Szilárd mindig hatalmas támasz volt nekem, ő vigasztalt mindig, amikor kicsit is utolért a honvágy. Igen, volt néha ilyen, főleg amikor a főzni kellett, mert édesanyám nem pakolta az asztalra elém a jobbnál jobb étkeket.

Nagyon sokszor megkérdezték tőlem kint, hogy ajánlanám-e másnak az Erasmust. A válaszom a lehető leghatározottabb igen volt, mivel úgy érzem, az ember egy ilyen program által tudja kipróbálni a legjobban magát és feszegetni a saját határait, több száz kilométerre a biztonságot nyújtó család oltalmazása nélkül. Az Erasmus+ lehetőséget adott arra, hogy megtegyem első lépéseimet az önállósodás és a függetlenedés fele, hogy megismerjem jobban saját magam és a barátom is, mivel ez a kapcsolatunknak is jó próba volt, szerencsére pozitív irányba.

Végül szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki egy kicsit is segített elindulni és véghez vinni, hogy én Szegeden tanulhassak egy félévet. Köszönöm az itthoni tanáraimnak és a Szegedi Tudományegyetem tanárainak is, hogy megértőek voltak és mindenben segítettek engem. Köszönöm mindenkinek a türelmét és segítőkészségét, akik az adminisztráció káoszát segítettek eltűntetni, a szakkoordinátoromnak, Bálint Blankának a segítségét, Bors Hortenzia és Katona Péter munkáját, Szilárdnak, a rengeteg segítségét és hogy mindig hűségesen készítette az útvonaltervet nekem mindenhová, hogy ne tévedjek el. És végül, de nem utolsó sorban köszönet a szüleimek a támogatásért, akik jobbnál jobb ételekkel pakoltak fel, köszönet a sok jó szóért és főként köszönet anyukámnak, aki fáradhatatlanul diktálta és magyarázta nekem mindig annak az ételnek a receptjét, amit éppen el akartam készíteni.

Nagyon jó volt Szegeden, örök élmény marad az Erasmus+ program által kínált lehetőség, de jó ismét itthon látni az ismerős arcokat, jó barátokat, a hegyeket és a székelyruhákat.

Kérlek téged, aki szántál időt arra, hogy végig olvasd az élményeim, írj egy levelet Tenzinek, hogy küldjön át minden infót a programról.  Kezd el összegyűjteni a bátorságod és vágj bele ebbe az élménybe, mert ha te nem teszed meg, akkor megteszi más, és olyan élményekről meg tapasztalatokról maradsz le, amit még álmodban sem gondoltál volna, nem mellesleg majd a diplomán is szépen fog virítani, hogy te nem csak a Sapientián, hanem a Szegedi Tudományegyetemen, vagy akármelyik másik egyetemen is tanultál.

2019.07.02.