Nagy Nóra-Katinka, Génsebészet, III. év

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, Magyarország

A nevem Nagy Nóra-Katinka, harmadéves génsebészet szakos hallgató a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karán. Jelenleg már a második Erasmus+  mobilitásom végén vagyok, és ha minden jól sikerül pár nap múlva kezdem meg az idei szakmai gyakorlatomat szintén e mobilitás keretében, tehát lassan kihasználtam az összes lehetőséget, melyet ez a program kínált. Azt el kell mondanom, hogy én sokat köszönhetek a kíváncsiságomnak, hiszen első alkalommal leginkább ez motivált, viszont idén már teljesen más céllal vágtam neki, mivel úgy tapasztalom, hogy a szakmai fejlődéshez akarat kell. Akarat és kitartás. Tehát ez volt az oka annak, hogy idén is élek a lehetőséggel.

Először is szeretném elmondani a negatív tapasztalataimat, nem elbátorításként, inkább csak a mérlegelés elősegítésének érdekében. Véleményem szerint mindenre fel kell készülni, úgy a legjobb, mint a legrosszabb végkifejletre, én személy szerint mindkettőt megtapasztaltam. Mikor már arra gondoltam, hogy ennél rosszabb nem lehet, vagy amikor már kezdtem feladni és utolsó percben sikerült megoldani. Sajnos, mint mindenki más ebben a félévben én is megtapasztaltam a karantén "előnyeit", a kontakt oktatás, a személyes kapcsolatok kialakulásának hiányát, a nehézkes ügyintézés szépségeit. Hozzászokni egy új egyetemi rendszerhez ebben a kialakult pandémiás helyzetben nem csak a hazai oktatásban részesülőknek, de számunkra Erasmusos diákoknak sem ment zökkenőmentesen. Rengeteg online felületet (Canvas, Teams, Clasroom, Neptun, Moodle, Zoom) kellet napi szinten követnünk, hogy ne maradjunk le a fontos információkról. Az adminisztráció sem a megszokott módon zajlott, az ügyfélfogadás sajnos az egész egyetem területén szünetelt, ebből kifolyólag az eredeti aláírások megszerzése sem ment egyszerűen. Azt hiszem egész életem során sem sikerült összesen annyi e-mailt megírnom, mint most a pár hónap mobilitásom alatt. A járvány okozta korlátozások miatt sok előre kigondolt tervem nem valósíthattam meg, nem csak a kirándulások, mint például a Tropicarium meglátogatása, de a szakmai fejlődésem sem úgy alakult, ahogyan azt terveztem. Nekünk például az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen nem voltak sajnos gyakorlati óráink.

Mindezek ellenére rengeteg új tapasztalatot szerezhettem, nem csak a tanulmányaim terén, hiszen az, hogy angolul tanultam, hallgattam az óráimat sokat segített a szókincsem fejlesztésében, hanem véleményem szerint sokat fejlődött a személyiségem is. Sokkal bátrabb és céltudatosabb lettem. Minden mobilitásom után egyre inkább úgy gondolom, hogy minden új élmény, élethelyzet önmagunk hasznára válik és véleményem szerint az egyetemen töltött négy év az, amikor igazán ki lehet használni az adódó lehetőségeket különösebb kockázat nélkül.

Viszont azt szeretném elmondani, hogy aki egyszer úgy dönt, hogy belevág, valószínűleg nem egy megpróbáltatással fog szembenézni, a határidők betartása sok esetben gondot okoz, hiszen több dokumentum beszerzése is szükséges és sok esetben várni kell a visszajelzésre, amely nem ki stresszel jár.

Ebben a félévben próbáltam úgy megoldani a tárgyfelvételt, hogy mindent teljesíteni tudjak. A járvány talán egyetlen pozitív oldala az volt, hogy nem csak kinti, de néhány otthoni, Sapientiás tárgyat is tudtam teljesíteni, tehát eleget tudtam tenni annak az elvárásomnak, hogy nem marad el sok vizsgám utolsó évre. Ezt úgy sikerült megoldanunk, hogy felvettem néhány tárgyat negyedévről, tehát végül ugyanannyi órám lesz, mintha nem utaztam volna ki mobilitásra. Sajnos a mi tantervünk nem nagyon illeszkedett a kinti alapképzéses tantervhez és idéntől nem lehetett mesteris tárgyakat felvenni.

Az órákkal kapcsolatban csak annyit tudnék mondani, hogy az egyetem hírnevéhez hűen hozták azt a színvonalat, amelyet én is elvártam. Azokon a gyakorlati órákon, melyeken sajnos nem vehettünk részt személyesen az oktatók mindig megoldották, hogy mi is kivegyük a részünket, projekteket, beszámolókat készítettünk.

A budapesti élettel kapcsolatosan röviden csak annyit szeretnék mondani, hogy idén, az online oktatás miatt csak egyetlen egyszer voltam bent az egyetemen, tehát a napjaim nagy részét a lakásban töltöttem. Néha ellátogattunk az ismerőseimhez, vagy megnéztünk néhány szabadtéri látványosságot, de nekem sokkal monotonabb volt ez a félév, mint a szakmai gyakorlatos mobilitásom. Sajnos idén, a járványhelyzet szigorú betartása végett elmaradtak az egyetem által szervezett “összerázó” programok is, így a nemzetközi szaktársainkkal sem sikerült szorosabb kapcsolatot kialakítanunk.

Összességében viszont, azt azért elmondhatom, hogy én sokat köszönhetek az Erasmus+ programnak, úgy gondolom, hogy azok a diákok, akik azért választják ezt a mobilitást, hogy tapasztalatot szerezzenek és fejlődjenek, azok bizonyosan elérik majd ezeket a célkitűzéseiket.

Tehát én is mint már sokan előttem csak ajánlani tudom nektek, akik most olvassátok a beszámolómat, hogy próbáljátok ki ti is az Erasmus+ mobilitási programot, hiszen rengeteg új élmény és tapasztalat vár rátok általa.

Végszóként pedig ismételten meg szeretném köszönni mindenkinek, aki támogatott. Különköszönet a nagynénémnek és a családjának, hiszen felajánlották a lakásukat nekem és egy szaktársamnak és nem utolsó sorban az Erasmus+ koordinátoromnak, aki kellő türelemmel viszonyult hozzám.

2021.10.25.