Kádár Hanna

A nevem Kádár Hanna, másodéves hallgató vagyok a Sapietia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, ahol világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom szakon tanulok. A 2024-25-ös tanév második félévében Erasmus mobilitáson vettem részt, így lehetőségem nyílt egy általam választott országban tanulni és tapasztalni.

A programra való jelentkezés előtt, mély elgondolkodásom után, arra jutottam, élni szeretnék a lehetőséggel. Egy olyan országot és várost választottam, ami közel állt a szívemhez, valamint tudtam, hogy a felsőoktatásban tudnék újat tanuli. Így február 9-én Magyarországra utaztam, azol belül is Budapestre, hogy az évem első pár hónapját ott töltsem, a Károli Gáspár Református Egyetemen.

Megérkezésem után, már a tákékoztató héten egy nagyon kedves csapat fogadott, az egyetem vezetősége valamint Erasmus koordinátora, akik készen álltak minden segítséget megadni számunkra, bármilyen gondba is ütközünk. Meglepődésemre rengeteg diák volt, akik más országokból érkeztek, de velük is csak pozítiv tapasztalatom volt, hiszen mindenki nagyon nyitott és kedves volt.  Óriási plusz volt számomra például az is, hogy az egyetem kihelyezett mellénk egy úgynevezett „Buddy”-t, egy ott tanuló, magyar diákot, aki segített nekünk mindenben, ő volt az első személy, akihez fordúlhattunk. Már a kiutazás előtt felvették a diákokkal a kapcsolatot, ezzel pedig elérték, hogy az érkezéskor egy kissé úgy éreztem, hogy nem egy teljesen új és idegen helyre jövök. Kaptam segítséget a közlekedést illetően, tanácsokat mindennel kapcsolatban, hogy könnyebb legyen a beilleszkedés.

Az ott töltött pár hónap alatt az Óbuda Diák Hostel-ben szálltam meg. Ezt a kollégiumot az egyetem ajánlotta fel a diákok számára, és bár az egyetem épületétől ez elég messze helyezkedett el, miután megszoktam a tömegközlekedést, ez nem volt gond. A kollégiumban nagyjából csak hozzám hasonló diákok laktak, akik szintén Erasmus, vagy hasonló programokban vettek részt. Mivel az időm talán legtöbb részét itt töltöttem, itt ismerkedtem meg más diákokkal, akik más országokból jöttek, más kultúrával rendelkeztek, és nekük hála sok új dolgot megismertem és megtanultam. A szobatársam is egy nagyon kedves török lány volt, akivel nagyon jó kapcsolatot ápolok azóta is.

A tájékoztató hét után megkezdődött az igazi tanulás. Az első pár napban egy kicsit tartottam ettől, mivel minden teljesen új volt. Meglepetésemre azonban minden tanár és diák – legyen magyar, vagy külföldi – nagy nyitottsággal és kíváncsisággal fogadott, páran kérték, hogy meséljek az országomról, vagy arról, milyen otthon az oktatás.

A neptun rendszerét használtuk a tárgyfelvételre, valamint kaptunk egy hetet, a tájékoztató hét után, mikor bemehettünk bármilyen órára, hogy lássuk, megfelelő-e számunkra. Szerencsére, korábban kaptunk a tárgyakról egy szép leírást, ezért a választottaimmal ebből a szempontból nem volt gond, viszont valamilyen hiba miatt, terveztem felvenni olyan tárgyat, ami nem indult abban a félévben, ezzel pedig csak ott szembesültem. Egy másik tárgy esetén, megtelt a létszám, ezért újat kellett választanom, viszont ez nem okozott gondot, mivel könnyen találtam hasonlót, amin részt tudtam venni.

Az Erasmus programmal érkező diákok számára elérhető tárgyakat megtaláltuk az egyetem főoldalán, viszont magyar diákként, lehetőséget kaptam arra, hogy magyar nyelvű tárgyakat is tanuljak a félévben, ezért a tárgyaim közt szerepelhetett a Világirodalom is. Ez a tárgy teljesen hasonló volt, mint otthon, műveket elemeztünk, melyekről aztán vitákat, beszélgetéseket folytattunk.

Pár hónap után le tudtam vonni a következtetést, miszerint az ottani oktatás, különbözik a számomra megszokottól. A nyelvi készségek és képességek fejlesztésére, a módszerek, feladatok hasonlóak voltak, mégis azt éreztem, az órák  nagyrésze nem ismeretközlő céllal épült fel. A „Language practice” nevű órán például nagyon fontos volt az aktív részvétel, de más órán is sokszor meg kellett osztanunk véleményünket, az oktatók ösztönöztek arra, hogy kritikusan gondolkodjunk az óra témájáról. A tananyag feldolgozása minden órán projektalapú volt, így azt érezhettük, nem csak tudást kapunk, de lehetőséget is arra, hogy saját gondolatainkat formáljuk. Ezek által egyszerre éreztem az oktatást emberközelinek, és távolinak: távolinak éreztem, mert a környezet, az elvárások, a tanárok és diákok is újak voltak, közben pedig közel kerülhettem a rengeteg aktív óra miatt.

A kedvenc tárgyam a „Practice of teaching English” volt, amelyet az otthoni Pedagógia tárgy miatt választottam. Azért szerettem erre az órára járni, mert inspriráló volt, interaktív, minősítést is a féléves munkánkra kaptunk. Óráról-órára feladatokat kaptunk, melyek elvégzésével pontokat gyüjthettünk.  A legtöbb ilyen pontot érő feladat volt a „Micro-teaching”, ami szerintem egy szuper ötlet arra, hogy fejlődhessünk, gyakorlati szempontból leginkább. Ebben a feladatban ugyanis egy 20 perces kis tanítást kellett lebonyolítani, használva az elhangzott tananyagot, vagy korábbi tapasztalatainkat. Én is kipróbáltam magam, nagyon jó tapasztalat volt, valamint visszajelzésekkel is gazdagodtam.

Összességében, az oktatás terén láttam, hogy az irodalom- és nyelvészeti tárgyak jól kiegészítették egymát az otthoni egyetemen szerzett tudásomat, de megimerhettem másabb nézőpontokat és megközelítéseket. Az új ismeretek nemcsak szakmióai fejlődésemet segítették, hanem motivációt is adtak ahhoz, hogy mélyebben foglalkozzak irodalmi témákkal.

Az egyetem vezetősége folyamatos programokat szervezett a diákok számára, még a tájékoztató hét után is. Voltak különböző túrák, kisebb kirándulások vagy játékestek a kollégiumban, de ugyanakkor a városban történő nagy eseményekre is felhívták a figyelmet. Pár programon volt is lehetőségem részt venni, valamint az egyetemen kívüli programokat is megtekintettem.

Mivel a város csodaszép, megszámolhatatlan sétára indultam az ott szerzett barátaimmal, új helyeket és új dolgokat próbáltunk ki. Egy ilyen séta alkalmával akartam felkeresni a Hanna utcát – mivel Erasmus kooridnátorom irodájában láttam, mások is felkeresték a saját nevük utcáját -  viszont csak a Kádár utcáig jutottam. Emellett ellátogattunk múzeumokba, könyvtárakba, vagy éppen csak felszálltunk egy buszra, hogy felfedezzünk egy újabb városrészt.  Rendeztünk emellett „vacsoraesteket”, ahol együtt főztünk, hogy mindenki megismerje a másik kultúráját. 

Nem csak a nyelvi tudásomat tudtam fejleszteni a pár hónap alatt, de olyan dolgokat is megtanultam, amelyeket nem is gondoltam volna. Egy kedves barátom például horgolni tanított, amit azóta is nagy örömmel csinálok, így mindig emlékezni fogok arra a kedves lányra, aki türelemmel tanított engem.

Összességében, mindent megkaptam és elértem, amit szerettem volna. Ellátogattam egy másik országba, ami már a hazautazásom előtt szinte a második otthonom lett, megismertem új embereket, feszegettem a határaimat és kiléptem a konfortzónámból. Nem kellett szorongnom, mert tudtam, van kihez fordulnom, mindenki ott segít ahol tud.

A felsorolt pár tevékenység, amit csináltam, csak a töredéke volt annak a pár hónapnak, amit eltölthettem „Európa szívében”, de mindezek összessége vezetted ehhez a hálához, amit érzek. Belevágni abba, amit én is átéltem, lehet, hogy elsőre rémisztőnek tűnik, – jómagam is ezt tapasztaltam – de vissztekintve, rosszabb lett volna kihagyni. Rengeteg emléket hoztam haza magammal. Olyanokat, amelyeket sosem felejtek, de olyanokat is, amelyekből tanultam. Ha mégegyszer a döntés előtt állnék, hogy részt vegyek-e egy ilyen kalandban, akkor sem csinálnám másképp.