Pünkösti Ilka-Mónika

Az alapképzés elvégzése után - amely alatt már részt vettem egy Erasmus+ szakmai gyakorlaton - úgy éreztem, hiba lenne kihagyni a lehetőséget, hogy a mesterképzés során a tanulmányi mobilitásban is kipróbáljam magam.  A tervemben hamar partnerre találtam, és tudtam, hogy Edicivel tökéletes támaszai leszünk egymásnak.

Fogadó intézménynek a Pécsi Tudományegyetemet választottuk, hiszen az online felületek alapján színvonalasnak tűnt, és a város sem volt teljesen ismeretlen, mert korábban többször jártam a környéken.

A megfelelő albérlet megtalálása nem ment könnyen, de végül, egy kétnapos utazás után február elsején sikerült elfoglalnunk egy otthonos lakást, egy diákok számára tökéletes környéken. Az első bevásárlás és közös főzés után már sejtettük, hogy hamar hozzá fogunk szokni az új környezethez, és már csak azon izgultunk, hogy mi vár ránk az egyetemen.

Az első hét egy úgynevezett orientációs hét volt, amikor a külföldről érkező hallgatók megismerkednek egymással, az épülettel, a tanuláshoz szükséges felületekkel, alkalmazásokkal, és az ESN (Erasmus Student Network) szervezettel.

Amikor legelőször leszálltunk a városi buszról, az alábbi felirat fogadott a megállóban, mi pedig hittünk a jelekben, és szerre beigazolódott, hogy nekünk is szükségünk volt a városra. 

Az mellékes, hogy a hazaút során véletlenül rossz irányba buszoztunk..., végülis meg akartuk nézni a város minden részét. 

A következő napon már nem tévedtünk el, úticélunk az ikonikus TV torony volt. 

Aztán sorra mentünk moziba, kávézni, találkozni gyerekkori ismerősökkel, futni, és túrázni is. Utóbbira mikor elindultunk, nem számítottunk arra, hogy megfelelő felszerelés hiányában hóban fogunk csúszkálni, és, hogy teljesen átfagyva esszük meg a gondosan pakolt szalonnát egy kápolna tornyában, de a kilátás a Zsongor-kőről mindenért kárpótolt. 

Eközben elkezdődött a félév. Az első óráink után rájöttünk, hogy nem egy összeszokott közösségbe kell beilleszkednünk, hiszen nagyjából senki nem ismerte egymást; több évfolyamról és több szakról különböző hallgatók voltak a különböző tárgyakon. Ez, azért egy kis családias hangulatú egyetemről érkezve kicsit furcsa volt. Pozitívan tapasztaltuk a tanárok és ügyintézők segítőkészségét, szaktársaink viszont csak idővel lettek nyitottabbak az ismerkedésre. Ezt elősegítette, hogy szinte minden órán rövid kis csapatfeladatokat kaptunk, és sokat kellett beszélnünk egymás előtt. Eleinte tehát csak a megoldásra koncentráltunk, de 1-2 hónap elteltével már jól elbeszélgettünk egyébről is. 

Rengeteg hasznos ismerettel gazdagodtunk, pl. angol kifejezésekben, coaching szemléletben, és esettanulmányokon keresztül nemzetközi vezetők sikereiben. Jellemzően hangsúlyt fektettek a gyakorlati tapasztalatszerzésre is, ugyanis például a Fenntartható HR keretében ellátogattunk a Körber Hungária üzemébe, majd a félév során alkalmazottak/csapatvezetők jöttek hozzánk előadást tartani, végül egy projektfeladatot kellett elkészítenünk és bemutatnunk, melyben a mi ötleteinkre voltak kíváncsiak. A Projektmenedzsment tárgy teljesítéséhez pedig hozzátartozott, hogy egy kozármislenyi városfejlesztési projektet dolgozzunk ki. Ebben turisztikai ismereteinket is kamatoztathattuk, hiszen egy fesztivál tervezetét választottuk, amit később a vezetőség előtt mutattunk be, és részletes, releváns visszajelzéseket kaptunk. Ahogy már említettem, a félév végére sikerült kicsit közelebb kerülni egymáshoz, így a szaktársainkkal közösen ünnepeltük a sikeres vizsgaidőszakot. 

Amikor Erasmusra pályáztunk, még kissé tartottunk attól, hogy egy új oktatási környezetben, másfajta oktatási és számonkérési módszerek mellett esetleg hátrányban érezzük magunkat, de szerintem egész jól helyt álltunk, sőt, pedagógiai gyakorlatunkhoz is hozzátehet, hogy új módszerekkel találkoztunk.

Szerencsénkre sikerült úgy összeegyeztetni a kinti tárgyakat az itthoniakkal, hogy ne legyen zsúfolt az órarendünk. Még pluszban felvettük a Kult-kreditet, amelynek teljesítéséhez különböző kulturális helyszínek és események meglátogatása szükséges. Így több múzeumban, kiállításon, mozifilmen, komolyzenei koncerten, a városházán, és színházban is voltunk, nemmellesleg ingyen. 

Az ESN programjain szintén örömmel vettünk részt, ilyen például a kéthetente megrendezett Country Presentation, ahol a különböző országokat egy prezentáció, esetleg zenés-táncos előadás segítségével bemutatják, majd kvízkérdések következnek, és az ország jellegzetes ételeinek kóstolása, zárásként pedig buli. Már az első bulin meghívást kaptunk egy másik eseményre, ami a vászontáska festés volt, így ezt sem utasítottuk vissza. Emellett az ESN-nek köszönhetően ellátogattunk az Abaligeti-barlangba, táncoktatásra, tehetségkutatóra, és nemzetközi diákokkal tudtunk kapcsolatot építeni. 

Márciusban megnéztük Szigetvárat, és a Nemzeti Ünnepre is kimentünk. Majd meglátogattak kedves párjaink, és nekik is megmutattuk kedvenc helyeinket.

Áprilisban előszöris egy utazással megünnepeltük a szülinapomat. Edici megmutatta a virágba borult Siófokot és látnivalóit. A hullámzó Balatont nézve pedig méginkább vártuk a nyarat. 

Ebben a hónapban kevésbé voltunk aktívak a pécsi diákéletben, ekkor az OTDK-ra koncentráltunk, hiszen kettőn is részt vettünk, így előbb Nagykőrösre, majd Miskolcra utaztunk; mindkét helyről különdíjjal és persze pozitív tapasztalatokkal tértünk haza. 

Tudtuk, hogy levezetésképp vár ránk a PEN Fesztivál, ahol 3 napig felejthetetlen koncertélményekben volt részünk. Emellett még néhányszor belecsöppentünk a pécsi éjszakába. Legemlékezetesebb, hogy egyszer az Estből hazaérve kizárt minket a bejárati ajtó, így több, mint két órát a lépcsőn töltöttünk… de annak ellenére, hogy másnap délig beadandót kellett írnom, ezt is jó hangulattal kezeltük. Ezért a mentalitásért nem tudok elég hálás lenni Edicinek. 

Az ő szülinapját Budapesten ünnepeltük, ahol szintén próbáltunk megnézni minden látnivalót is. Egy kedves volt szaktársunk várt minket, mi pedig a többnyire rossz idő ellenére, jó sok kilométerrel a lábunkban, boldogan csodáltuk a fővárost, és még szavazni is elmentünk a Román Nagykövetséghez. 

Mindeközben sikerült a vizsgaidőszakon is túllendülni. Ígyhát, amikor üresnek láttuk a naptárunk, tíz perc alatt megvolt a programtervezés. Ellátogattunk az állatkertbe, és macskás kávézóba, a Székesegyház tornyába, Orfűre, a Flóra-pihenőre, Villányba, majd méltó lezárásként a Széchenyi térre és a Tettyére, amelyek addigra a szívünkhöz nőttek. 

Kánikulában, már előre sejtve, milyen izomlázunk lesz a cipekedéstől, de szívünkben élményekkel tele, útnak indultunk a már-már életstílusunkká vált buszozásra. Ha egyet tanácsolhatok: (azon kívül, hogy minden lehetőséget ragadj meg) SOHA ne vigyél ennyi csomagot. 

Tudom, elcsépelt a "felejthetetlen élmény", a "határok feszegetése", ésatöbbi, de tényleg elmondhatom, hogy ide bármikor visszamennék.

Hálás vagyok a hozzám közel állóknak, hogy mindig meghallgatták mi történik velem, a családomnak, hogy az itthoni ízekről gondoskodtak kb. egy fél disznó és sok-sok tészta kiküldésével, Tenzinek, aki végtelen türelemmel kezelte az értetlenkedéseink, és legfőképp Edicinek, aki nélkül biztosan nem éreztem volna ilyen jól magam. Köszi, hogy együtt az összes házimunka buli volt, hogy habár a reggelit sokszor átaludtam, de az éjjeli zsíroskenyérpartyn mindig számíthattunk egymásra, hogy nem unatkoztunk sem buszon, sem vonaton, sem gyalog, hogy együtt stresszeltél velem a határidőkön, és együtt örültél velem a napsütésnek; hogy együtt fejlesztettük magunk, és fedeztük fel ezt a csodálatos várost.