Becze Helga -Bernadett

Portugáliába, pontosabban Portóba érkeztem meg egy egyetemi félévre, Erasmus+ mobilitás keretében.

Az utazás már önmagában érdekes volt: Romániából Magyarországra busszal indultunk útnak, de hajnalban már a pesti megállóban fagyoskodtunk, mert túl korán értünk oda, körülbelül 4 órára, és a váróterem csak 7 körül nyitott ki. A repülő csak este indult, így egész nap volt időnk városnézésre: sétálgattunk, kávéztunk, így próbáltuk elütni az időt. 

Végül este felszálltunk a gépre, és éjszaka landoltunk Portóban.

Egy Erasmus-házban szálltunk meg, ahol több egyetemista lakott velünk együtt. Annak ellenére, hogy voltak hátrányai – például a zajos éjszakák vagy a közös konyha miatti viták –, egy nagy előnye volt: olcsó volt. A szobámmal különösebb gond nem volt, kicsi volt ugyan, de minden dolgomnak megvolt a helye.

A ház viszont penészes volt (ami sajnos elég sok portugál lakásra jellemző), és ez egyáltalán nem volt kellemes. Ha most újra választhatnék, inkább többet költenék a lakásra, csak ne kelljen ennyi emberrel egy házban lakni, és jobbak legyenek a körülmények. Ugyanakkor ennek is megvolt az előnye: több pénzt tudtunk utazásokra félretenni.

Az egyetemi időszak egy befogadó héttel indult, amely jól megszervezett volt. Volt egyetemi körbevezetés, ahol megismertük a kampuszt, Porto szívében hajókáztunk a Douro folyón, és átmentünk a híres hat híd alatt, ami nagyon szép látványt nyújtott.

Volt közös vacsora az Erasmus-os diákokkal, ahol tele volt a terem nevetéssel és nemzetközi társasággal, plusz egy külön nap, amikor mindenki hozott valamit a saját országából. Ezek az alkalmak sokat segítettek abban, hogy egy kicsit otthonosabban érezzük magunkat az idegen országban.

A tanítási időszak meglepően lazán indult, feleannyira sem volt megerőltető, mint amire számítottam. Az első két hétben próbáltunk minden órára bemenni, de ez eltartott egy darabig, mert néha egy időpontban két vagy három óránk is lett volna. A tanároktól ekkor tudtuk meg, mi lesz a félév menete, mik az elvárások és hogyan zajlik majd a számonkérés. Mivel itthon turizmus szakon tanulok, Portugáliában is erre jelentkeztem, és igyekeztem olyan tárgyakat választani, amelyek itthon beszámíthatók, hogy ne maradjak le a többiektől.

A kedvenc tárgyam a turizmus földrajz óra volt. A tanárom összeszedett és rendszerezett volt: már az első órán világosan elmondta, mit vár el tőlünk. Egyik órán leckét vettünk és megbeszéltük, a következőn feladatlapot oldottunk belőle, ez így ment körülbelül nyolc héten át. Ezután áttértünk a csoportmunkára: az egyetem turizmus hetére kellett összeállítanunk egy „Urban Hunting Game-et, amely tíz ikonikus portói helyszínt tartalmazott. A játékosoknak rejtvényeket kellett megoldaniuk, hogy eljussanak minden ponthoz. Nagyon kreatív feladat volt, hetekig dolgoztunk rajta, közben ötleteltünk, és a városban „teszteltük” a pályát.

Időközben a tanár elvitt minket a Gerês Nemzeti Parkba is, amelyről végül egy területi diagnózist írtunk. Ő kétnyelvűen magyarázott, angolul és portugálul is, ami nagy segítség volt.

A turisztikai marketing óra tanárnője szintén kétnyelvű volt, kedves és segítőkész, de ez a tárgy már nem nyerte el annyira a tetszésemet. Csapatban kellett létrehozni egy konkrét vállalkozást, és mi főként a marketing részével foglalkoztunk.

Én bevallom, kicsit „immel-ámmal” álltam hozzá, mert nem lelkesített igazán a tantárgy és a feladat. A többi tárgyam viszonylag könnyű volt: nem kérték a jelenlétet, sőt, volt olyan tanár, aki kifejezetten mondta, hogy ne menjünk be, mert nem beszél angolul. Ezeknél a tárgyaknál csak egy nagyobb dolgozatot kellett kidolgoznunk, a tananyagot pedig egy e-learning applikáción keresztül kaptuk meg angolul. Pár tárgynál nem is volt teljesen egyértelmű, hogy valóban csak ennyit kell-e csinálnunk, vagy lesz még valamilyen számonkérés. Ebből a szempontból elég sokáig „ködben” voltunk. Nagyon sok csapatmunkás feladat volt, amiket én a legtöbb esetben távolról kerülök, de itt csak ez volt… Kell ilyen is. Viszont ennek köszönhetően rengeteg szabadidőnk maradt, amit utazással töltöttünk.

Porto gyönyörű város, tele dombokkal és lépcsőkkel: készüljön fel rá bárki, aki odamegy, mert rengeteget lehet gyalogolni!

A tömegközlekedés viszont nagyon jó: metró és busz sűrűn jár a városrészek között, és 23 év alatti diákoknak ingyenes. Ezt kihasználva kiváltottuk a bérletkártyákat, és sokszor csak felültünk egy járműre, egy random megállónál leszálltunk, körülnéztünk, majd mentünk tovább. A város gyalog is jól bejárható, bár eleinte óriásinak tűnt. Alig 20 percnyi buszozással elértük az óceánt is. Még soha nem jártam óceán közelében, így ez is egy újabb „kipipált” élmény lett. Fürödni már nem tudtunk benne, mert ahhoz az időszakban túl hideg volt, viszont rengetegen szörföztek, a nagy hullámok miatt. Én ezt nem próbáltam ki, mert nem tudok úszni, de biztosan hatalmas élmény lehet.

Körülbelül 40 percre volt Valongo, ami tele volt túraútvonalakkal, oda is jó volt egyszer elmenni és kilépni a városi közegből.

Lisszabonba is elmentünk egy napra, de az a város nem fogott meg annyira: nagy, zsúfolt, sok furcsa alakkal, és igazán csak néhány helyszín tetszett. Barcelona viszont lenyűgözött: egy nap alatt megnéztük a híresebb látnivalókat, majd repültünk is vissza Portóba.

A megélhetés Portóban alapvetően rendben volt, de jóval drágább, mint Romániában: étel, lakhatás, minden. Összességében az Erasmus sokat adott nekem. Nem volt tökéletes, de tele volt élménnyel és tanulsággal. Az itthoni egyetemi oktatás színvonala szerintem magasabb, többet ad, és a diákok is mások: nagyobb itt a tisztelet és az odafigyelés. Portót eleinte nem szerettem, de a végére a szívemhez nőtt. Már nem kellett a Google Maps, tudtam, ha el akarok jutni A-ból B-be, akkor merre kell mennem, melyik járattal érek oda a leggyorsabban. Amíg idegen egy hely, addig tartózkodó az ember, aztán idővel otthonossá válik… Így voltam én Portóval.

Angolul már azelőtt is tudtam, de sokat segített, hogy kint csak ezen a nyelven működött a kommunikáció a mindennapokban. Portugálul nem tanultam meg, amint meghallottam, hogyan beszélnek, nem is vált célommá. A portugál nép (és a nyelv) számomra furcsa. Gyakran pontatlanok, sokat és rendszeresen késnek, nem stresszelnek annyira, teljesen másképp élik meg a mindennapjaikat, mint nálunk. Nagyon sok étterem délután, 2 óra körül egyszerűen bezár, és csak este 7 körül nyit ki újra. Ez meglepett, mert többször volt, hogy mentünk volna valahova, és zárt ajtó fogadott.​​

A személyes fejlődés terén elsősorban a türelmet emelném ki, amire ott nagy szükség volt. El kellett fogadnom, hogy minden kultúra és minden ember más. Most már sokkal jobban értékelem az otthoni városomat, a családot és barátokat, valamint az egyetemet is.

Ha teheti az ember, úgy gondolom érdemes kipróbálni az Erasmust: teljesen kiránt az itthoni egyetemi közegből, és egy rövidebb időre változást hoz. Az ember személyiségben is fejlődik, és jobban megismeri önmagát különböző élethelyzetekben. Legalább egy baráttal érdemes belevágni, mert sokat számít, ha van melletted valaki, akivel jót is és rosszat is tapasztalsz. Egyedül soha ne járd az utcákat éjjel, akkor mutatkozik meg a sötétebb oldala (szó szerint) a városnak. Az angol nyelvtől nem kell félni, nem beszéli mindenki tökéletesen, de mindenki próbálkozik, és ez a lényeg. Előre részletesen megtervezni, hogy mit fogsz majd csinálni, amikor kiérkezel a mobilitásra, szinte fölösleges. A legjobb tervek spontán születnek, és sokkal jobban telnek, mint azok, amelyeket hosszasan szervez az ember, és végül mégsem úgy sikerülnek.