Egyed Péter, Világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom szak, II. év

Universidade de Vigo, Vigo

Spanyolország

Jó messze van. Azt hiszem, ez volt az első gondolatom, legalább is ezt sikerült előbányásznom abból a szürkeségből, ami az emlékeimet behálózza, mert bizony alig emlékszem a jelentkezésemre. Nem tudom, tudjátok-e milyen az, amikor elkap a sodrás és csak visz? Na, pont ilyen volt az a hónapom is, mert „amikor a vihar tombol, az nem az, ami jó”, szólal meg bennem Cipő köztársasága. És tényleg, messze-messze innen található Vigo városa Spanyolországban…

Bevallom, nem csak a tanulás, hanem az élmény szerzés, az új megtapasztalása miatt is jelentkeztem az Erasmus programra, ami igencsak ellentmond annak, aki vagyok. Legalább is ezt hittem, még akkor. A jelentkezésben nagy segítségemre volt testvérem, akivel együtt vettünk részt ebben a programban. Célunk a „minél messzebb” volt és mindegy volt, hogy az ország neve Spanyolország-e, vagy nem. Persze csak egy félévre jelentkeztünk, nem kell túlzásba esni. Valamint azt is bevallom, hogy rengeteget izgultam. Sokat. Előtte, közben meg utána is. De csak haladjunk szépen sorjában.

A legkönnyebb, de talán legfárasztóbb része az egésznek az utazás. Mikor már ott vagy egy bőrönddel a kezedben és táskákkal a hátadon a repülőtér előtt, na, akkor jön az izgalmas rész és egyben az első fontos tapasztalat is. Ugyanis, Spanyolország ezen a gyönyörű és viszonylag ismeretlen részén az angol nyelv nem használatos. Te azonban tudtad, hogy Spanyolhonba jössz és felkészültél az ilyen helyzetekre, máris kérdezted spanyolul az éppen szivarját elszívó, spanyol buszsofőrtől, hogy… csak, szeretnéd! Örültem, hogy eltudtuk magyarázni valahogy, hogy be szeretnénk menni a városba. Ezután már csak állandó lakhelyet találni volt vicces, hogy ne kelljen fizetni a szállodai szoba ijesztő árát. Szerencsénkre sikerült egy spanyol család, spanyol vendéglője feletti szobát bérelnünk. Vigo városa viszont valamelyest vígasztalt, éjjeli-nappali, gyönyörű látványával.

Az egyetem hatalmas és egészen lenyűgöző, körülbelül negyedórányi buszozásra a lakásunktól. Az első megálló a filológia-szak épületeinél található, ahol le is szálltunk minden nap, de mint kiderült, még három-négy megálló van más, különböző szakok épületeinél is. 

Az órák megnyugtatásunkra angolul folytak. Körülbelül egy hét alatt sikerült kiválasztanunk, hogy milyen kurzusokon is szeretnénk részt venni, az itteni időbeosztáshoz viszont hozzá kellett szoknunk. Megtapasztaltuk, milyen az, ha körülbelül egy perced van az egyik teremből átérni a másik terembe, amely történetesen egy másik épületben van. Az oktatók azonban mindenben segítőkészek voltak, így nem volt különösebb gondunk. Egyetlen dolog, amit bánok, hogy nem tudtunk részt venni a „Spanyol nyelv kezdőknek” kurzuson, a különböző kurzusok órarendi összeférhetetlensége miatt. De kárpótol az, hogy úgy érzem nagyot fejlődtem az angol nyelv használatában ezen fél év alatt.

Az első hónap gyorsan elrohant az új lakás, új egyetem, új emberek kavalkádjában és az ESN (Erasmus Student Network) által szervezett programokkal. Segítségükkel meglátogattuk Salamanca városát. Valamint ellátogathattunk a közelben lévő kis szigetekre, az „Isla Ciés-re”.

A következő két hónap nem volt túl mozgalmas, javarészt tanulással, egyetemre járással telt el. Sok érdekes dologról tanulhattam, egyebek mellett sikerült olyan tantárgyakat kiválasztanom, melyek remekül kiegészítették és bővítették az itthoni tanulmányaimat. A másik előnye a hangsúlyosabb egyetemre járásomnak, mert tényleg többet töltöttem el ott, mint amennyit indulásomkor terveztem, hogy jó barátokra tehettem szert. Segítségükkel sikerült eljutnom Ourense, az arany és termál-fürdő városába, és Santiago de Compostela-ba is. 

Külön meg kell említenem a kedves spanyol családot, ahol öt hónapon keresztül laktunk. Nagyon barátságosak és őszintén vendégszeretőek voltak, mint, amúgy, minden spanyol ember a megfigyeléseim alapján. Érdekes volt megtapasztalni, hogyan él egy itteni, más kultúrával rendelkező család, bár az ottan időrendet kicsit nehézkes volt megszoknom. Úgy döntöttünk, hogy a karácsonyt és az újévet is itt töltjük, így még jobban a család „tagjává” válhattunk, karácsonykor languszta evéssel, újévkor pedig szőlő evéssel avattatunk be a spanyolok életébe. Tudnivaló, mondom így utólag, hogy a spanyol lét és kultúra mélyen összekapcsolódik az ételekkel és azok elfogyasztásával. Nem hagyhattunk úgy el egy házat, hogy valamiből nem ettünk volna egy keveset. Még a kávézókban vagy kocsmákban is, a kávéd vagy éppen söröd mellé jár egy kis pincho, legyen az tortilla vagy porras, tostada vagy éppen bica.

Az újév azonban megint Cipőt juttatta eszembe. Kezdtem várni és kérni, hogy „hozd el azt a napot, amikor nem megyek már tovább.” Úgy éreztem, hogy telítődtem az új élményekkel és kedves emlékekkel, a telefonom memóriája pedig képekkel. Úgy éreztem, most már ideje hazatérni. Spanyolországtól Ávila városában búcsúztam el, ahogy egy kedves barátunktól is. Megint vágytam máshova egy helyre messze-messze innen.