Len Henrietta, Élelmiszeripari mérnök szak, II. év

Debreceni Egyetem, Debrecen

Magyarország

Len Henrietta vagyok a csíkszeredai Sapientia élelmiszermérnök másodéves hallgatója. Az Erasmus+ mobilititási programról már nagyon sokat hallottam több helyről is, mint például egyetemi nyíltnapokon, tv, internet, de ami leginkább engem is ösztönzött arra, hogy én is részt vegyek ebben a programban az a rengetek pozitív élmény, amiket a legjobb barátnőim meséltek, amikor ők is részt vettek a tanulmányi mobilitáson. 

Ekkor döntöttem el, hogy igen részese szeretnék lenni egy ilyen programnak, hiszen midig is nyitott voltam az új dolgokra, szeretem túl szárnyalni magam és legfőbbképpen új dolgokat tanulni, amiket majd az egyetem után bátran felhasználok vagy akár a hátra lévő egyetemi éveimben kamatoztathatok. Így 2019-es évben mikor meg hirdették a program feltételeit én rögtön neki is láttam a kért papírok elintézését és sikeresen meg is kaptam a támogatást.

Nem szerettem volna nagyon messze utazni és feltétel volt számomra, hogy magyarul tanuljak, így a lehetséges három ajánlatból a Debreceni Egyetemet választottam. Szerettem volna mindig is egy olyan színvonalas, nagy egyetemen tanulni, mint a debreceni, nem hiába, hiszen, ha bárkinek is megemlíti, az ember minden hol ismerik, ugyanis az ország harmadik legjobb felsőoktatási intézménye.

Gyorsan eltelt a nyár és a következő lépés pillanatok alatt már az volt, hogy költözni kell, hiszen perceken belül kezdődik az egyetem. Fél évet tanultam az egyetemen, ami csodásan telt, minden remek volt. Visszagondolva az első napra mikor bele vágtam a kalandba kicsit féltem, hogy milyen nehéz lesz, de ez a félelmem tova is szállt mikor rájöttem, hogy milyen sok és fantasztikus ember vesz körül, akikre támaszkodhattam, mert a legkisebb ügyintézésben is a segítségemre álltak és pillanatok alatt meg is oldódott minden. Nem kellett sehol sorba álljak vagy napokig várjak, hogy nekem meg legyen egy aláírás, ami fontos például a mobilitás végén, perceken belül kézbe kaptam minden olyan dokumentumot, ami szükséges volt, bármikor bárhol fordulhattam a koordinátoraimhoz mert ők készen álltak mindenre.

Ugyan ezt a sok pozitív dolgot elmondhatom a tanaraimról is, akik lépten nyomom arra törekedtek, hogy semmivel se legyek kivételesebb, mint a többi diák. Eleinte eléggé fura volt nekem, hogy egyszerre három évfolyammal is kellett járnom órára, nem tudtam megismerni az embereket, de ez hamar elmúlt, mert egy héten belül mar szereztem is rengeteg barátot, akik elláttak jobbnál jobb tanácsokkal, mint például melyik tanár mit nem szeret, vagy mit szeret, mire legyek figyelmes, ha az adott tanár vagy tanárnő órájára járok.

Az órarendemre azt mondhatom, hogy eléggé laza volt, mert nem volt sok órám, de viszont annak ellenére, hogy nem volt sok órám pont a legnehezebbeket sikerült összeszednem, mint például szerves kémia, élelmiszer művelettan, élelmiszerbiztonság alapjai, élelmiszer analitika, élelmiszeripari gépészeti alapismeretek, tejipari technológiák.

A tanárok szaktudása minden egyes tárgyból kifogástalan volt, bármiről kérdeztünk nyíltan és érdeklődést felkeltően válaszolták meg, nem ütköztek keresztkérdésbe, amire esetleg ne tudták volna a választ. Minden tanár szemében ott volt az a csillogás, amit a diákok látni akarnak, hogy igen is érdekes ez a tantárgy és ha bár annyira nem is kelti fel az érdeklődést a diákban a tantárgy leírás, ezt a tanár meg változtatja mert annyira jó kedvvel és interaktívan átadja a tudását, hogy élvezet hallgatni a diák számára. Ettől eltekintve nem lesz könnyebb a tárgy, vagy nem kell majd kevesebbet tanulni vizsga időszakban, de azt el tudom mondani, hogy másképp fog neki a diák vizsgára készülni, ha érdekes számara az anyag.

Jó volt nagyon az, hogy a campuson minden egy helyen volt, nem kellett órákat gyalogolni, buszozni ahhoz, hogy időben el érjünk órára. A bentlakásomtól a ,,Veres Péter Kollégiumtól”,szó szerint minden három percre volt. Kiválóan felszeret laborok vártak minden nap, óráról órára, a campuson meg található sportpálya, sportcsarnok, sőt meg egy gyönyörű szép botanikus kert is meg az egyetemi szórakozó hely a ,,Kazánház”, ahol jobbnál jobb bulik voltak és napközben meg nagyon finom kávé várta az egyetemistákat egy-egy nehéz óra után. A campus környékén minden meg található volt, nem távolabb, mint 500 méterre üzletek, fitneszterem, villamos és buszmegálló.

Sajnos amit, hiányoltam a fél év alatt, hogy mivel magyarul tanultam, így csak a magyar diákokkal találkoztam a legtöbbet és így nem volt alkalmam, hogy a külföldi diákokat is megismerjem és barátságot kössünk, ritkán találkoztam velük, igazából mondhatom azt, hogy csak a konyhában mikor úgy alakult, hogy egyszerre főztünk. Próbáltam barátkozni velük, érdeklődtem, hogy honnan jöttek, mit tanulnak és hogy ők is az Erasmus program keretén belül jöttek Debrecenbe, vagy egy más programban vesznek részt, vagy esetleg a teljes egyetemet ott végzik. Többen érkeztek Kínából vagy Japánból, de egy fiút is megismertem, hát a rendes nevét nem jegyeztem meg, mert azt mondta, hogy hívjuk csak Sanyikának, ő Nigériából érkezett és végig a debreceni egyetem tanulója két éve van itt és már nagyon ügyesen beszél magyarul.

Na de ha Erasmusos diákokat nem is sikerült megismerjek, annál több magyar barátság kötődött, a szobatársaimnak köszönhetően kialakult egy nagyon jó kis csapatunk, akikkel mindnet együtt csináltunk, legyen az főzés, vásárlás, város nézés, bulizás, vagy ha úgy alakult akkor csak laza Unó estet tartottunk egy szobába összeülve nyolcan-kilencen. Elmondhatom, hogy hazajövetelkor tőlük volt a legnehezebb elszakadni, mert annyira egy hangulatos, mindig jó kedvű csapat lett, akikkel sohasem lehetett unatkozni és mindig került program, nagyon fog hiányozni az együtt töltött idő és legjobban maga az emberek hiányoznak.

Köszönöm Erasmus, köszönöm Debrecen ezt a csodás félévet és a sok fantasztikus embert, akik jobbá tették az ottlétem.

,,A tanulás nem más, mint annak felfedezése, hogy valami lehetséges.,,

Fritz Perls

2020.03.04.