Egyed Tamás, Világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom szak, II. év

Universidade de Vigo, Vigo

Spanyolország

Amikor felvételiztem az egyetemre, már tudtam, hogy én jelentkezni fogok az Erasmus programra ugyanis ez a legjobb módja annak, hogy távoli helyekre is eljuss, ahova amúgy nem biztos, hogy mennél nyaralni. Ez járt a fejembe akkor is mikor mondták, hogy lehet jelentkezni: megnézem, melyik a legtávolabbi hely ahova menni lehet, és azt választom. Nézegettem az opciók listáját mikor megláttam, hogy van egy lehetőség Spanyolországban. Nézem a város nevét, Vigo. Hogy mi? Azt se tudtam, hogy eszik-e vagy isszák, egyszóval soha életemben nem hallottam még csak hasonlóról sem. Na, nem baj, gyorsan rákerestem Google Mapsen. Mikor megláttam, hogy az Alanti- óceán partján van, gondoltam, ennél távolabbit úgysem kapok, így megszületett a döntés, Vigoba megyünk. Igen többes szám, mivel a testvérem, Péter is úgy döntött, hogy jelentkezik az Erasmus programra. És milyen jól tettük. Minden papír nagyjából el volt intézve, mikor kapcsolatba léptünk Kovasch Orsolyával, ugyanis mint megtudtuk, ő már volt Vigoban és szerettünk volna egy pár tanácsot kérni, amit meg is kaptunk. Innen is köszi a segítséget. Az ő tanácsára jelentkeztünk az „ESN buddy” programjába, hogy segítséget kapjunk majd a lakáskeresésben, és egyéb esetlegesen felmerülő problémában. És mekkorát csalódtunk, ugyanis gyakorlatilag nem is találkoztunk az illetővel. Hogy rövidre zárjam a lakáskeresés nehézségeit, egy tanulságot szűrtünk le: ilyen helyzetben még itthonról kell lakást foglalni, mindegy mit mondanak vagy ígérnek, hogy majd ők segítenek, biztosabb és megnyugtatóbb, ha tudod, hol fogsz lakni abban a pár hónapban.

Megjegyezendő információ, a leendő Erasmusosok számára, akik Vigoba készülnek: azon a vidéken az angol nyelv korlátozottan használt… és azt hiszem ezzel szépen fejeztem ki magam. Persze az általános emberekről beszélek, az egyetemen nincs probléma. Ennek érdekében jobb legalább egy pár alapvető mondatot megtanulni. A mi esetünkben a lakástulajdonos nem beszélt angolul, mi pedig csak néhány szót tudtunk spanyolul. Azt viszont el kell mondani, hogy a spanyol szavak egy része nagyban hasonlít a románra, ezért volt egy kis előnyünk, illetve az emberek, barátságosak és próbálják elmagyarázni a mondanivalójukat. Amint megvolt a lakás, koncentrálhattunk az egyetemen elvégzendő formalitásokra. Az órák kiválasztása egy bő hétbe beletelt, de a végeredmény többé kevésbé kielégítő volt. Egy dolgot bánok, hogy nem sikerült egy spanyol órát beszorítani az órarendbe. A tanáraink rendesek és segítőkészek voltak, a tantárgyak pedig, egy pár kivételével, érdekesek voltak. A kampuszról, mint épület halmazról egy dolgot szeretnék megemlíteni, nem a legszebb, legalábbis nekem nem tetszett. Valószínűleg a túl sok csupasz beton tehet róla, de ez már csak az én hisztim. A város maga meglepően tiszta és tele van meredek utcákkal. Nem csoda, hiszen az egész város gyakorlatilag két dombra épül. Utólag belegondolva érdemes lett volna megnézni a várost Google Street View-n keresztül is, akkor nem ért volna meglepetésként az a rengeteg meredek utca. Teltek a napok, megismerkedtünk egy pár helybéli diákkal, akik nagyon rendesek voltak, mindenben felajánlották a segítségüket.

Én azzal a céllal vágtam bele az Erasmus programba, hogy számomra eddig ismeretlen helyeket láthassak, éppen ezért nem nagyon törtem össze magam a tanulással. És, hogy dicsérjem is az ESNt, az ő szervezésük által jutottam el Salamancaba, egy gyönyörű egyetemi városba, ahol már a középkorban is létezett egy egyetem, illetve a Cies Szigetre, ami Vigo közelében van, olyannyira, hogy látszik a városból. Ezekre a helyekre szinte zsebpénzért eljutottunk, az ESNnek köszönhetően. Salamancaban három napot töltöttünk, ha jól emlékszem, ahol nappal körbejártuk a város nevezetességeit (pl. a katedrális), éjszaka pedig bulizni voltunk.

Itt ismerkedtem meg rengeteg diákkal a világ minden tájáról. Voltak ott Taiwanból, Portugáliából, Franciaországból, Dániából, az Egyesült Királyságból és még sorolhatnám. Hazafele megálltunk a Zamorai várnál, illetve egy tónál, aminek elfelejtettem a nevét. A lényeg, hogy szép volt. A sziget pedig hihetetlen, és ámulatba ejtő. A tudat, ahogy bámultuk a messzi óceánt, aminek a túlsó felén már Amerika fekszik. Percekig szóhoz sem jutottunk. A növényzet is gyönyörű volt, főleg azok a furcsa fák nyűgöztek le, amelyek mintha a nagy melegbe ledobták volna a kérgüket. A szigeten mártóztam meg először az óceánba, de csak a lábam, mivel hihetetlenül hideg volt. Pár perc után a lábaim szó szerint elzsibbadtak. Olyan érzésem volt, mintha gyermekkorom kedvenc könyvének, A rejtelmes szigetnek a helyszínét jártam volna be, és mint kiderült nem is álltam messze az igazságtól, mivel találtunk egy táblát, amin azt írja, hogy Jules Verne talán ezekről a szigetekről mintázta a Rejtelmes Szigetet. 

A következő néhány hónap eseménytelenül zajlott, egészen a karácsonyi szünetig, amikor ugyanis nem tudtunk hazajönni, így a lakás tulajdonosaival töltöttük az ünnepeket. Ekkor ettem először polipot illetve garnélát, illetve bementünk a városba, hogy részt vegyünk a karácsonyi fények felkapcsolásánál. Ez az esemény olyan érzés volt, mintha a New Yorki ünnepen vettünk volna részt, csak ez valamivel kisebb. Ezután készültünk a vizsgákra, mert akárhogy nézzük, volt egy-két olyan vizsga, amire jobban fel kellett készülnünk, illetve tervezgettük a haza utat. Miután sikeresen levizsgáztunk, meglátogattuk egy barátunkat, aki Ourenseben lakott. A város, ami híres a nyilvános termálvizéről, illetve az egyeteméről. Hihetetlen volt látni, ahogy az alig 5 fokban felnőttek és gyerekek egyaránt fürödtek a gőzölgő vízben. Nem csoda, mert mint kiderült, a víz laza 50 fokos volt. Mikor hazamentünk, egy másik helyi barátunkkal meggyeztünk, hogy elbuszozunk Santiago de Compostelaba, ugyanis tudtuk, hogy nem jöhetünk úgy haza, ha azt nem látogattuk meg, mivel csak kb. 1 órányira van Vigo városától. A katedrális, mivel az szinte minden városban van, itt is lenyűgöző volt, bár belülről épp felújítás alatt állt, így az embernek olyan érzése volt, mint egy sátorban.

Miután sikerült elintéznünk a szükséges papírokat a hazaúthoz, egy barátunk kocsival elvitt Ávilába, ahol töltöttünk négy napot, körbejárva a várost, illetve a környéket.

Ávila városáról tudni kell, hogy 1100 méter magasan fekszik, így havat is láttunk, az évben először. Nem utolsó sorba az óvárost körbeveszi egy nagyon jó állapotban lévő fal is, aminek egy hosszú részén végig lehet sétálni. Kóstoltunk Yemast, ami egy helyi édesség, a tojás sárgájából készítenek a helyi apácák, ugyanis igen, itt is van egy katedrális a minimum 10 templom mellett. Innen aztán meglátogattuk Segovia városát, ami szintén híres a várról, ami itt található, egy katedrálisról illetve egy római kori vízvezetékről, aminek egy része már szinte kétezer éve áll és épségben van. Magasabb, mint hittem. Az utolsó nap Ávilából vonattal mentünk Madridba, majd onnan haza.

Összefoglalásképp, örülök, hogy bevállaltam ezt a kalandot, és ismét megcsinálnám minden negatívumával és pozitívumával, ha lehetne. Hihetetlen élmény volt számomra és sokat fejlődtem több téren is, illetve alkalmam volt használni az angol nyelvtudásom, ami szerintem javult e pár hónap alatt. Üzenet a leendő Erasmusosoknak: ne féljetek, mert nagyon megéri, és ne felejtsetek szállást foglalni még indulás előtt.

2020.03.20.