Szavuj Ágnes-Bernadett, Kommunikáció és PR II. év

Budapest Metropolitan Egyetem, Budapest 

Magyarország

Életem legrövidebb, mégis legszebb hónapja. Miért kezdem így a beszámolómat, sajnos a járvány miatt talán a Sapientia legrövidebb tejesített erasmus programját éltem meg. Február 12- én pakolások és izgulások között várva az indulást ültem az ágyon és kérdések merültek fel bennem. Vajon milyen lesz az egyetem? Be tudok majd illeszkedni? Fogok nyelvi vagy tanulási akadályokba ütközni? Milyen lesz ennyi kultúrával és ennyi féle emberrel együtt tanulni majd? Milyen lesz a bentlakás, könnyen fogok alkalmazkodni? És még más millió kérdés, amire kerestem a választ de tudtam míg nem leszek Budapesten addig csak a remény és az optimizmusommal leszek, és válaszokat nem kapok.

Útközben izgatottan terveztem, hogy milyen lesz a kint létem, miket szeretnék véghezvinni az erasmus program mellett, mikor nézem meg a látványosságokat, és mindent terveztem, hogy használjam ki teljesen a szabadidőmet, és a programot. Megérkeztem Budapestre, beköltöztem a bentlakásba és elkezdtem berendezkedni a szobába. Hétfőn kezdődött az egyetem, így volt egy hétvégém előre felfedezni Budapestet.

Hétfőn, az egyetem első napján egy szemináriummal kezdtük, ahol bemutatták a félév során elvárt követelményeket és a kötelező eseményeket. Kicsit elszomorodtam a hétfői nap után, mert úgy éreztem, hogy nem fogok tudni megbirkózni az egyetemen a nehézségekkel.

A keddi napon már reménytelibben zárult, ugyanis nagyon támogtóak voltak a szaktársak, és emiatt könnyebb volt felzárkózni közéjük. Teltek múltak a napok és kezdtem megszokni a Budapesti életet, az egyetemi órákat, és a szaktársakat. Egyre jobban kezdtem beszélni a nyelvet is, és megérteni a szaktársaimat, mivel az akcentusok miatt ez egy nehézség volt számomra. A bentlakásban lettek új barátok, akikkel az estéket átbeszéltük, és barátokra leltünk egymásban. Így lett egy vietnámi és egy arab barátom, akikkel így erasmus után is tartjuk a kapcsolatot. Amikor igazán belerázódtam az egyetemi életbe, és Budapesti életbe, akkor kezdődött felbukkani a járvány Magyarországon is. Az első esetek után még  egy hétig jártunk egyetemre, mikor jött a Kormányrendelet és küldték az emailt, hogy bezárják az egyetemet és online oktatás lesz. A hírek után a biztonságom érdekében haza jöttem, de csak hátizsákkal mondván, maximum egy hét és megyek vissza folytatom az oktatást úgy ahogy eddig, sőt a repülőjegyem is megvolt a vissza utazásra.

Haza repültem, és egyre csak roszabbodni kezdett a helyzet, az elején még semmi biztosat se lehetett tudni, hogy lehet online folytatni az oktatást, vagy nem, mivel haza jöttünk. Napról- napra jöttek a változtatások emailben, amikben egyik a másik információt cáfolt. Körülbelül 4 hétig folyamatos jojó effektus volt a programon belül, ugyanis senki nem tudott semmi biztosat, és mindenki értetlenül állt, hogy mikor lesz ennek vége, pontosan mi is ez, hogyan fogja befolyásolni a programot. Nagy volt a pánik mind a programmal kapcsolatosan, mind a járvánnyal kapcsolatosan, és ami a legfrusztrálóbb volt számomra ez a bizonytalanság, hogy napról napra jöttek az új információk. Azért, hogy ne maradjak le egyszerre jártam az itthoni és az erasmus programon felvett óráimat, de aztán egy emailben közölt információ miatt hagytam az ottani órákat, mert azt közölték, hogy semmilyen esetben nem folytathatom, aztán pár hét elteltével mégis csak lehetett folytatni.

Nagyon szokatlan volt elsőre, és nehéz, mivel új volt senkinek nem volt tapasztalat az online oktatással kapcsolatosan, sok technikai program is fellépett, hiszen mindenkinél nem ugyanolyan az internet és a használt eszköz. A nehézségek ellenére elég hamar belerázódtunk és megszoktuk, alkalmazkodtunk a helyzethez, most már csak az idő jelentette a problémát ugyanis volt két nap a hétből, amikor egymásra csúsztak az órák és egyszerre kellett hallgatni a két különböző nyelvű órát, viszont szerencsére a helyzetre való tekintettel  nagyon megértőek voltak a tanárok. Az első hónap után már bátrabban mertem beszélni, jobban próbálkoztam kifejezni magam, ha olykor nem is helyesen, de nem adtam fel, és mivel online volt így kicsit könnyebb is volt a kommunikáció, és gyorsan segítséghez is lehetett fordulni.

Tapasztalataim, tanultak az erasmus során elég szerteágazó, és pozitívak. Ugyanis nagyrészt online tanításban vettem részt, így erről van tapasztalatom, ami pozitív. Az erasmus által nagyon sokat tanulhattam még így online formában is kultúrákról, kultúrákban az alkudozásról, világszinten milyen helyzetek uralkodnak, és nem mellesleg az angol tudásom is fejlődött, biztos vagyok benne, ha a járvány miatt nem kellett volna online térre váltsunk, akkor sokkal többet fejlődtem volna, de így is többet hoztam haza, mint amivel elmentem. A tantárgyak keretén belül is próbáltam aktivizálni, nem csak egy csendes hallgató lenni, ami a hasznomra is vált, mert vizsgákon már felismertek és kedvesen fogadtak. Pozitív benyomásnak könyveltem el, hogy egyik tárgyat tanító tanárnő a vizsga végezetével kinyilvánította, hogy örvendett, hogy megismert, sajnálja, hogy ez a helyzet így alakult és őszintén reméli, hogy még találkozni fogunk, ha Budapesten járok. Ezek olyan tapasztalatok, és szavak, ami számomra felbecsülhetetlen, hisz több száz diákot tanít különböző kultúrákból, és mégis így búcsúzott.

Összeségében hálás vagyok, hogy éltem és kaptam ezt a lehetőséget, ha még a Covid közbe is szólt egy életre szóló élmény marad, amelyet majd az unokáknak mesélni fogok, hogy milyen erasmus- os diák voltam én, és mindenkit csak biztatok és bátorítok, hogy éljen és használjon ki minden olyan lehetőséget amivel tanulhat, de az erasmus programot főleg.

2020.07.21.