Nagy Blanka, Génsebészet III. év

Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, Budapest - Magyarország

Elsőévesként, mikor meghallottam, hogy az egyik szaktársam megy Magyarországra szakmai gyakorlatra, egyedül, el voltam képedve a bátorságán, és habár csak elméletben, de emeltem kalapom előtte. Másodévesként úgyszintén voltak szaktársaim, akik kihasználva a lehetőséget, szakmai tapasztalatot szerezni Magyarországra utaztak. Irigyeltem őket és leginkább a bátorságukat. Harmadévesként elkezdünk beszélgetni a szaktársammal az Erasmus+ nyújtotta lehetőségekről, és hogy itt az ideje, hogy mi is kipróbáljuk, hiszen nem leszünk többé sem egyetemisták, és végképp nem harmadévesek. Sokáig gondolkodtunk azon, hogy menjünk, vagy ne menjünk és bevallom, voltak olyan pillanatok, amikor eldöntöttem, hogy nem megyek, de visszagondolva a nyárra, ez lett volna életem egyik legrosszabb döntése.

Rendben, eldöntöttük, hogy megyünk, de most jött igazán a neheze, megyünk, de hova? Mint, ahogy ilyenkor minden diák, aki ebben a cipőben jár, szerre írja a leveleket a laboroknak, intézeteknek, hogy lenne-e hely a laborban egy plusz személynek, aki tanulni szeretne. Így voltam ezzel én is és mivel a kártyapakliban vannak olyan kártyák, hogy visszautasítanak, mert nincs kapacitásuk „idegeneket” fogadni vagy már beteltek a helyek, amelyek a hozzám hasonló diákoknak vannak fenntartva, szerencsétlenségemre megkaptam ezeket a kártyalapokat. Köszönhetően a szaktársamnak, akinek volt ismeretsége egy kutatóintézetnél elküldte a levelet, amelyre már utolsó esélyként gondoltunk, de a kártyapakli jó kártyákat is tartalmaz és most megkaptunk egyet, így mindketten bekerültünk a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetbe.

Ez idáig sem volt zökkenőmentes eljutni, de ekkor kezdődött a legnagyobb baj, jelen volt ez a fránya Covid19, amely miatt a kiutazásunk nem volt biztos. Hallottunk ilyet is és olyat is és nem tudtuk eldönteni, hogy akkor csomagolhatunk vagy nem, de szerencsénkre minden megoldódott és indulhatunk élményeket és tapasztalatot szerezni.

Budapestre a busz nagyon korán megérkezett, ezért a buszmegállóban töltöttünk el kb. egy órát, hogy ezután taxiba ülhessünk és elmehessünk a szállásra, amelyet itthonról nem kevés keresgetés után találtunk meg, de úgy gondolom, hogy ennél jobbat nem is találhattunk volna, hiszen városközpontban helyezkedett el. A szállás ajtajában állva jöttünk rá, hogy nem tudunk bemenni az épületbe, mivel az ajtó csak kóddal nyílik. Szuper, gondoltam magamban, hiszen ki fog hajnali hat órakor kijönni az épületből, hogy bemehessünk. Szerencsénkre egy arra járó fiatal tudott egy kódot, amellyel bejutottunk az épületbe, de ez még nem volt nagy haladat, hiszen a csomagokkal álltunk az előtérben és vártunk valakire, aki megmutatja a szobánkat.

Érkezésünk napján szabadok voltunk, így elindultunk felfedezni a várost és legfőképp azt, hogy másnap reggel hova kell menjünk, azaz az Intézet a város melyik szegletében lehet. Nem volt nehéz megtalálni, hiszen metróval a helyszínre érkeztünk.

Az Intézetben nagy szeretettel fogadtak, mindenki rettentően kedves volt és nem voltam egyedül, akit be kellett avassanak az ottani munkafolyamatokba, hiszen ott volt egy mesterszakos hallgató, egy ottani egyetemről, így ketten, felpártolva egymást, tanultunk bele az ott zajló munkába. Nagy örömömre, nem egy kísérlet kellős közepébe csöppentem bele, hanem részt vehettem a munka megtervezésében is, így képet kaptam arról, hogy mennyire bonyolult és nehéz megszervezni egy kísérletet, sokszor nehezebb, mint maga a kísérlet megvalósítása. De ha már ennyiszer említettem a „kísérlet” szót, írjak róla egy pár szót. A Lactobacillus és a Lactobacillus vakcina hatását vizsgáltuk hím egereken, stresszelt körülmények között. Ennek célja, hogy megismerjük a vakcina és az élő Lactobacillus hatása közötti hasonlóságokat, illetve különbségeket. A kezelés egy egész hónapon át tartott és minden egyes nap stresszelni kellett az egereket különféle körülmények között, hogy az egerek ne szokjanak hozzá egyik fajta srtesszhelyzethez sem, mivel akkor a kísérlet nem ért volna el megfelelő eredményt. A hónapos kísérlet lejárta után, annak érdekében, hogy megvizsgálhassák a vakcina és az élő Lactobacillus eredményeit, szükség volt az egerek egyes belső szerveire, amelyek vizsgálata megfelelő képet nyújt ezek hatásáról. 

Be kell ismerjem, hogy a kísérleti munka kezdete előtt biztos voltam benne, hogy én az egerek közelébe sem juthatok, esetleg távolról nézhetem, hogy hogyan zajlik velük a munka, hiszen az ilyen helyeken szigorú szabályok vannak, amelyeket pontosan be kell tartani és nem szabad szemet húnyni felettük, mert az az egerek életébe kerülhet, de mindennek az ellentéte valósult meg, hiszen már az első kísérleti napon testközelbe kerülhettem velük. Nyilvánvalóan steril ruházatban és kesztyűben, de ott voltam, amit még álmomban sem gondoltam volna. Viszont azt sem gondoltam volna, hogy merek majd velük dolgozni. Nem mintha féltem volna tőlük, de ilyen tapasztalatom még nem volt és tartottam tőle egy kicsit, hogy hogyan fogok tudni dolgozni velük. Magamon is meglepődtem, hogy milyen könnyedén tudtam alkalmazkodni a munkakörülményekhez és habár az elején sajnáltam őket, hogy injekciót adnak egy ilyen pici élőlénynek, a vége felé még én is kipróbálhattam elaltatni egy egeret és nem is voltfélelmetes.

A kísérleti munka lejárta alatt és utána is besegítettem a csoport többi tagjának is, így volt lehetőségem aggyal dolgozni, továbbá real-time PCR-rel, táplevesek és táptalajok főzésével valamint ezek leoltásával.

A sok munka ellenére jutott szabad idő is, amit arra fordítottunk, hogy felfedeztük Budapest szépségeit és nevezetességeit, több alkalommal is ellátogattunk a Margit-szigetre és a Mátyás-templomhoz, valamint voltunk kirándulni a csoportokkal, egyik alkalommal egy erdei túrán vettünk részt, a másik alkalommal pedig egy búcsúbulit tartottak nekem, amikor ugyanis kenuzni voltunk.

Mindenkit csak arra tudok buzdítani, hogy minél hamarabb éljen az Erasmus+ adta lehetőségekkel, hogy minél többet tudjon tanulni és világot látni.

2020.10.09.