Nagy Nóra-Katinka, Génsebészet szak II. év

Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete, Budapest

Igen, az Erasmus+ egy kiváló esély a fejlődésre nem csak szakmai, de perszonális téren is, tehát én is, mint már sokan előttem csak ajánlani tudom mindenkinek.

Az ösztöndíj egy összegben nagyon jól hangzik, Budapest csodálatos város és ahogy egy barátom mondaná "jól mutat a CV-ben". Többek közt én is e pozitív gondolatokra hivatkozva döntöttem úgy, hogy élek a lehetőséggel. Tehát a legelejéről kezdem, amikor felvetődött a gondolat, hogy az idei szakmai gyakorlatomat külföldön szeretném végezni. Ennek a hátterében leginkább az áll, hogy az első éves szakmai gyakorlatom előtt nem sikerült olyan intézményt találni a lakhelyem közelében, amely alkalmazna és egyben érdemlegesen hozzá tudna járulni a szakmai fejlődésemhez.

A másik tényező, amely szintén kiemelt szereppel bírt, hogy a gyakorlat alatt talán olyan tapasztalatokkal gazdagodhatok, amelyek nem csak az elkövetkező egyetemi éveim, de a szakmai orientációm, a jövőbeli elhelyezkedésem szempontjából is hasznosak lesznek számomra. Az, hogy ketten (igazából hárman: Kinga, akivel együtt dolgoztam és Szidi akivel közösen laktam ) voltunk, gyakran felfoghatatlan jelentőséggel bírt. Meg sem tudom számolni hány nemleges választ kaptunk a pandémia miatt (amely higgyétek el nagyon el tud bizonytalanítani), hogy volt kinek feltegyem az adminisztratív jellegű kérdéseimet úgy hogy előtte nem kellet egy szépen, átláthatóan megfogalmazott, helyesírási hibáktól mentes e-mailt írnom minden esetlegesen felmerülő problémámról, akivel tudtuk lelkesíteni egymást és nem utolsó sorban kevésbé ereztem magam egyedül, amely sok esetben igen kimerítő és kellemetlen lett volna. Idén talán valamivel nehezebb volt az elmúlt évekhez képest, a karantén gondolata, a lezárt határok, a kilátástalanság mind a hangulatomra, mind a fogadó felek hozzáállására nagy hatással volt.

Azt mindenképpen el szeretném mondani, hogy számomra a legnehezebb része nem abban mutatkozott meg, hogy egyedül kell bevásárolnom, megtanulni elindítani a mosógépet, eligazodni a tömegközlekedésben, alkalmazkodni az új helyzetekhez, vagy szakmailag helytállni a gyakorlat során (hála annak a sok laborban eltöltött órának). Az Erasmus nem csak azt a periódust jelenti, amely során ténylegesen a konkrét gyakorlat zajlik, hanem tartalmazza az ezt megelőző pár hetet és azt a rengeteg időt és energiát, amely szükséges, hogy minden időre meglegyen (ez a gyengém, mindig mindenhonnan, mindennel kések, utólag is köszi Kinga) és a hazautazás utáni teendőket is.

Rögtön a pályázat elnyerése után összeállítottunk egy listát, hogy melyek azok az intézmények, melyekben szívesen eltöltenénk azt a két hónapot, majd egy e-mailben megfogalmaztuk azokat a szempontokat, hogy miért is választottuk ezt a lehetőséget és hogy milyen gyakorlati ismereteink vannak, ehhez csatoltuk az önéletrajzot, valamint a motivációs levelet (melyet azt sem tudom hányszor fogalmaztam át), aztán következett az az két hét, amely a leghosszabbnak tűnt. Nem is tudom naponta hányszor néztem meg a bejövő üzeneteimet és reménykedtem, hogy valaki visszaír. Több mint tíz hely közül csak ketten írták, hogy fogadnak hallgatókat és ott is csak limitált számban (a vírus miatt gondolom idén nehezebben ment, de véleményem szerint ne csak egy opció legyen, hiszen elég szűkösek a határidők és olyan is van, hogy már csak a határidő lejárta után jeleznek vissza). A lakáskeresés számomra nem okozott gondot, hiszen az egyik szaktársammal közösen a nagynénim budapesti garzonjában laktunk bérmentve, amit ezúton is köszönök neki, hiszen azzal a személlyel költözhettem össze, akivel nagyon jól megértjük egymást, valamint alig pár percre volt az intézettől, ahol a szakmai gyakorlatot végeztem, amely elég nagy előnyt jelentett.

Már legelső nap, mikor megérkeztem, sőt talán már a kiutazásom előtt tudtam, hogy minden pozitív élmény mellet ott lesz az a nyomasztó érzés. Hiányzott a család, a kutya, a cica s még a szomszéd néni cicája is. Szeretek otthon lenni, szeretem a jól megszokott életem, de az új élmények nélkül mégis elképzelhetetlen lenne számomra.

A közlekedést és magát a nagyvárosi életet Budapesten nem olyan nehéz megszokni, viszont nekem, aki gyűlöli a nagy tömegeket, a zsúfoltságot, azt, ha tolakodnak, a borzasztó magas hőmérsékletet és azt a hangulatot, ami egy ilyen nagyvárosban található okozta azt, hogy ha tehettem volna az összes időmet a lakásban vagy a laborban töltöm. Ez lényegében így is történt. Persze voltam néhány helyen, a Városliget például egy volt azon helyek közül, melyekre többször is ellátogattunk, voltak kutyák és egyszer egy ló is. A nagy városnézést ezzel az alkalommal próbáltam kihagyni, viszont teljes mértékben nem lehetett, de a Citadella még tizedik alkalommal is Citadella. Néhány kellemetlen körülményt leszámítva a város tényleg csodálatos.

Ami viszont ennek a programnak a legnagyobb előnye az egyértelműen a szakmai tapasztalatszerzés. Én személy szerint rengeteget tanultam és nem csak a mentoromtól Ancsától, hanem talán kivétel nélkül mindenkitől a laborban.

Pár szóban összefoglalva a két hónap alatt annyi protokolt sikerült memorizálnom, amennyit, talán két félév és rengeteg beugró után sem, most már tudom, hogy a DNS izolálásakor nem csak az a fontos, hogy mennyi alkoholt pipettázok az oszlopra, mert vortexelés, fel- le “forgatás” nélkül úgy sem lesz jó a koncentráció sem nano droppal sem qubit-al. A tisztításnál a rózsaszín pöttyire kell az átlátszó viszkózus Sure Clean és az agaróz gélben nem úszkálhatnak fehér kis nem létező fiamentumok se. Ez csak néhány példa, amelyet egy feles után is képes lennék elmagyarázni elméleti háttérrel együtt. Pár hét alatt rengeteget gyakoroltam és az, hogy mindezt önállóan végezhettem nem kis feladatot és élményt nyújtott nekem. Ha egyet kellene kiválasztanom a sok új dolog közül, amit elsajátítottam talán a Sanger-féle lánctermináción alapuló DNS-szekvenálás eredményeinek a kiértékelése kötötte le a figyelmem a leginkább. Mindezek mellett olyan technikákat mutattak be nekünk, mint az NGS vagy a Western Blot, amelyekről tanutunk de addig még nem alkalmazhattunk és amelyek ismerete talán még előnyünkre válhat.

Véleményem szerint az egyetemen töltött négy év az, amikor igazán ki lehet használni az adódó lehetőségeket különösebb kockázat nélkül, hiszen annyi segítséget, amennyit ezen periódus alatt valószínűleg soha nem kapunk. A formanyomtatványokhoz minden leírás adott, valamint az önálló ügyintézés sem teljesen önálló. Utólag visszagondolva, nagyon is szerencsésnek mondhatom magam, mert sikerült erőt vennem magamon, bevállaltam a ” plusz munkát”, ez peddig akármennyire is közhelyesnek hangzik de talán az egyik leghasznosabb döntésem volt.

Végszóként pedig köszönöm mindenkinek, hogy ilyen felejthetetlen két hónapot tudhatok magam mögött. Külön köszönet az igazgatónőnek, amiért fogadott minket és esélyt adott nekünk, valamint a titkárnőnek, aki rögtön válaszolt az e-mailekre, ezzel sokszor megkönnyítve az adminisztratív jellegű teendőinket és a határidők szabta korlátokat és nem utolsó sorban az Erasmus+ koordinátorunknak, aki kellő türelemmel viszonyult hozzánk.

2020.10.09.