Nemes Károly - Közélelmezési és agroturisztikai mérnök-menedzser szak, III. év

Kodolányi János Főiskola, Budapest

Mindig is szerettem volna kipróbálni egy igazi egyetemi várost mint egyetemista. Akárhogy nézzük, Szereda nem ez a kategória, viszont én a szak iránti érdeklődésem miatt jöttem ebbe a kisvárosba. Az Erasmus egy hatalmas lehetőségnek tűnt. Megpályáztam, de az az igazság, hogy az sem tört volna le, ha nem sikerül, viszont azt nem tudtam volna elviselni, hogy azért nem sikerül, mert egyszerűen meg se pályáztam. Szóval leadtam a pályázatot; Hortenzia olvasva a pályázatomat rákérdett, hogy biztos akarok-e menni?! 

(Itt egyúttal megköszönném a magam és a többiek nevében is a sok segítséget, törődést Hortenziának és Cecíliának). Egészen addig, ameddig meg nem nyertem, bizonytalan voltam, de ahogy sikerült, egyre inkább vártam és vártam, és az első ott töltött hetek után már biztos voltam benne: életem egyik legjobb döntése volt!

Hatalmas lehetőség: habár magyar nyelv és kultúra – de sok szinten más, világváros, más egyetemi rendszer, más diákok, magyarok és idegenek.

Megérkezésem után vettem egy kéthetes BKV bérletet, ami - mint kiderült - drágább, mint egy havi diákbérlet (erre figyeljetek, s már előre havi diákot vegyetek, persze ahhoz kell diákigazolvány…).

Budapesten a szállás drága, érdemes a periférián keresgélni, közel a metró állomásokhoz. Nekem szerencsém volt, hisz keresztszüleimen keresztül egy nagyon előnyös albérletet kaptam Kispesten. A Kodolányi János Főiskola enyhe 17 km-re volt, ami bármilyen meglepő, nem nagy távolság Pesten. A lakásomtól az egyetem öt villamosmegálló (42-es), tizenkét megálló a metróval a Határ úttól a Lehel térig (3-as metró), majd újra villamos (13-as). Ez körülbelül ötven perc utazást jelent.

Az első, regisztrációs héten, nem volt minden nap program, így ki is használtuk az alkalmat: régi barátokkal háromnapos túrán vettünk részt a Magas Tátrában (Strba, Szlovákia).

A második héttől felgyorsultak az események, beindult az igazi „Erasmus”. Találkoztam a koordinátorommal, a mentorokkal, Erasmus társakkal, és mivel magyarul tanultam, egyre több magyar diákkal is kapcsolatokat építettem ki. Mivel a Kodolányi kisebb egyetem, így természetesen Erasmusosok is kevesebben voltunk, 47-en. Persze a városban több ezer Erasmusos hallgató tartózkodott. Érdekesek voltak a közös tevékenységek, hisz más-más kultúrával rendelkezünk.

Vicces volt, amikor az Erasmusosok először találkoztak a „kegyetlen” pálinkával. Sokat nevettünk azon is, amikor magyarul próbáltak motyogni; igaz a végére azért már mentek az alapok. A közös bulik, történetek örökre megmaradnak, néhányukkal még ma is beszélek.

Lévén, hogy magyarul tanultam, a magyar diákokkal kötöttem szorosabb kapcsolatot. Első nap, első óra: a tanár azzal kezdett, hogy alkossunk kétfős csapatokat. Picit tartottam ettől, hisz nem ismertem senkit, a csoporttársaim meg már harmadévesek voltak. Szerencsém volt, a mellettem üllő srác rákérdett, társulunk-e. Később kiderült, hogy egész féléves csapat lesz, hisz jó barátok lettünk. Egyik nap meghívott este egy buliba a Ligetbe, ahol a legjobb barátja zenélt. Ez még nem volt érdekes, egész addig, amíg meg nem tudtam, hogy a dj, vagyis Feri, lényegében DjFree. Vagyis ő az az ember, akinek nemrég még a facebook megosztásait néztem. Ricsi lett a legjobb barátom Pesten. 

Ugyanazon az első napon, volt egy kétórás szünetem, így beültem a helyi Kodó Klubba (Hall). Nem ismertem senkit, de észrevettem egy síró lányt. Leültem az egyetlen szabad asztalhoz. Félóra netezés után a lány még mindig sírt. Odamentem, és mint kiderült, a barátja miatt sír. Lassan a sírásból beszélgetés lett. Az is kiderült lesznek közös óráink. A csoportok váltakoznak, voltak közös óráink, hárommal is, de nagyrészt mindegyikben szereztem pár barátot.

Kedvenc kurzusom az Aktuális trendek a turisztikában volt, amelyet próbáltunk gyakorlatban venni: hajóztunk a Dunán, voltunk a zsidó negyedben és a Dohány utcai zsinagógában (Európa második, a világ harmadik legnagyobb zsinagógája), a Terror házban, a Parlamentben. A legjobban viszont a barlang kórház tetszett, amelyet a világháború idején a Vár alatt üzemeltettek, élethűen kialakítva hangeffektekkel, több mint ötven viaszbábuval, eredeti eszközökkel, helikopterrel. 

Az oktatásban furcsa volt a megajánlott jegy fogalma, valamint a jegyek skálája. A félév során folyamatosan kellett beadandókat készítsünk (dolgozatokat leadnunk). Decemberben, amikor egy itthoni barátommal beszéltem, újságolta, hogy nem sikerült a vizsgája, „négyest” kapott. Nem értettem, mondta is, túl sokat voltam Magyarországon.

Szabadidős tevékenységek közt említem meg a két Fradi meccset, és habár a magyar foci nem túl kiemelkedő ebben a sportágban, azért tetszett a mérkőzés.

A Rembrandt kiállítás hangulata is felejthetetlen volt. Ezen kívül, mivel keresztszüleim pestiek, a családlátogatás is megtörtént, illetve kétszer Cegléden és egyszer Dunakeszin is voltam a rokonoknál. 

Az adventi vásár hangulata Bécsben fantasztikus, de meglepő a „pesties” hangulat, olyan gyakran lehet magyar beszédet hallani.

 Gyakorlatilag úgy telt el a félév, hogy próbáltam minden utolsó cseppjét kihasználni; így is csak egy szempillantásnak tűnt. Életem egyik legjobb döntésének tartom, és mindenkinek ajánlani tudom, illetve bárkinek adok szívesen tanácsokat.