Páll Zelinda - Kommunikáció és PR szak, II. év

Kodolányi János Főiskola

Mióta hazajöttem, mindenki arról érdeklődik, hogy milyen volt „erasmuskának” lenni. Nos röviden: hihetetlen élmény volt. Hosszabban a következőket tudom elmondani:

Először nem igazán szerettem volna itthagyni a jól ismert Sapientiát, míg egyik szaktársam meg nem említette, hogy ő már fél éve minden papírt leadott és a 2014-2015-s tanév második félévét Budapesten tölti. Azonban nem szeretett volna egyedül menni, hiszen egy új város, új, ismeretlen emberek várták. Mivel volt még egy hely az általa kiválasztott Kodolányi János Főiskolán, rávett, hogy tartsak vele. Kevés gondolkodás után belevágtam, mert nagyszerű lehetőségnek gondoltam. Így tehét számomra adott volt az intézmény, ahol fél évet töltöttem el.

Budapest gyönyörű és hatalmas város, tele lehetőségekkel és tudással. Ennek ellenére ajánlott hamar nekilátni a lakáskeresésnek, mert nagyon sok diák jó előre lefoglalja a kollégiumi helyeket, de még az albérleteket is, ahol esetleg egy hely akad még. Szintén a Sapientiáról velünk tartott egy másik lány is, így mi hárman kerestünk szállást. Végül a XIII. kerületben lévő Góliát Hotel mellett döntöttünk, amelynek egy része az ELTE kollégiumaként működik és megfizethető. Az sem volt mellékes szempont, hogy a Kodolányi János Főiskolától gyalog nagyjából tizenöt percre, villamossal pedig tíz percre volt csak. Az egyik emeleten kizárólag Erasmus-os diákok laktak, ami az első napokban furcsa volt. Talán épp annyira, mint nekik az, hogy mi magyarul beszélünk.

A bevezető héten nagyon sok dolog történt, szinte leírhatatlan. Elsősorban volt egy érdekes élményünk: még az első egyetemi nap előtti este elindultunk sétálni. Budapestről nem kell elmondani, hogy hatalmas város, azonban véletlenszerűen épp az általunk választott főiskolához keveredtünk el, mintha valaki azt szerette volna, ha oda megyünk. Ez még többször is előfordult, mikor csak úgy elindultunk valamerre anélkül, hogy tudtuk volna merre tartunk, és megtaláltuk a TV2, az RTL Klub épületét, akaratlanul is felfedeztük a hozzánk legközelebb lévő Margit-szigethez vezető utat, a híres Fröccskocsmát stb.

Az első napunkon egy mentorokból álló csoport várta az Erasmusos diákok érkezését, akik már tudták, hogy ki honnan jön. Ettől függetlenül az első angol nyelvű köszönések elhangzottak, de csak a bemutatkozóig, mikor rájöttek, hogy a csapat két tagja magyar. Persze ezt követően is angolul folyt a társalgás, hiszen a többi diák Törökországból, Lengyelországból, Franciaországból, Kazahsztánból stb. érkezett.

Kezdésképp ismertették, hogy milyen papírmunkát kell elvégezni, előre összeállított KJF-es csomagokat kaptunk, amelyben volt egy kisebb térkép Budapestről, Fitness bérlet, kuponok, bemutató füzet a város látványosságairól, lányárd, írószer stb. A mentoraink nagyon segítőkészek voltak mindenben.

Az ez után következő napokban ismerkedős játékokat játszottunk, megimserkedtünk Budapestel és a főbb látványosságokkal, néhány történelmi érdekességgel. Mindezt a szervezők érdekesen oldották meg, hiszen egyik délután például check point-ot szerveztek a Hősök teréről. Az együtt érkező csapatokat alaposan szétszedték és négy nagy csoportot alakítottak ki, amelyekben az emberek nem igazán ismerték egymást. A játék miatt kénytelenek voltunk beszélgetni egymással, feladatokat megoldani, együtt gondolkodni, ez által pedig megismerkedtünk. A továbbiakban is együtt jártunk kocsmatúrára, buliba és persze a főiskolán is összefutottunk néha. A mentoraink félév közben is szerveztek különböző kirándulásokat, például Szentendréde.

Az oktatásban, bár találok különbségeket, a Sapientiát és a Kodolányit is jónak látom. Budapest talán annyiban különbözött, hogy kevesebb elméletet kérnek, de azt megkövetelik. Sok a gyakorlati óra, ahol kiscsoportos foglalkozások alatt tanítják meg a Kommunikáció szakos hallgatóknak, hogy hogyan beszéljenek emberek között és hogyan a rádió mikrofonja mögött, hogyan oldjanak meg kommunikációs problémákat, milyennek kell lennie egy tanulmánynak vagy egy jó prezentációnak, kérdőívnek, kutatásnak stb.

Mivel én Erasmus-os diákként egyedi órarend szerint tanultam, így három évfolyammal, ezen belül pedig két szakkal jártam egyazon tanórákra. Emiatt több embert ismertem meg mind tanárok, mind hallgatók személyében. Mindannyian sok szeretettel köszöntöttek és azonnal befogadtak maguk közé. A tanárok is érdeklődéssel fordultak felénk és sokat kérdezősködtek a Sapientiáról, Erdélyről, a tanulmányainkról. Nagyon segítőkészek voltak minden adandó kérdésnél és feladatnál. Úgy gondolom, sikerült maradandó kapcsolatokat kialakítani velük, hiszen már most visszavárnak a főiskolára. Emellett számomra egy különleges lehetőség is adódott, hiszen egyik tanárom, Dr. Sós Péter János, aki a Magyar PR Szövetség tagja és a PR Akadémia egyik szervezője, meghívott a II. PR Akadémiára, mint előadót. Kommunikáció és PR szakos hallgatóként nagy megtiszteltetés volt részt venni ezen az eseményen, mint a legfiatalabb előadó és olyan emberekkel találkozni, akik megalapozták a PR-t Magyarországon.

Az Erasmus során persze nem csak tanultunk és egyetemre jártunk, hanem megismerkedtünk Budapesttel is. Erre a legjobb mód sokszor az volt, hogy eltévedtünk. Persze sosem vesztünk el teljesen, hiszen hála az internetnek és a GPS-nek, mindig tudjuk hol vagyunk. Azonban tény, hogy néha el kell indulni úgy is, hogy nem tudjuk az utat. Ilyen alkalom volt az is, mikor pesti ismerősökkel mentünk el sétálni és keresni egy kávézót. Rájöttünk, hogy a kollégiumtól nem is olyan messze van egy nagyon otthonos kis hely. Szintén ilyen eset folytán lyukadtunk ki a Fröccskocsmánál, amire rá sem ismertünk addig, amíg jobban szét nem néztünk és meg nem láttuk Tibi atya arcát mindenhol. Emellett ellátogattunk a Tropikáriumba és az állatkertbe, a budai vár és a Halászbástya pedig eddig és ez után is a kedvenc helyem lesz. Folyamatosan zajlik ott az élet, főváros lévén. Mindig találni lehet valamilyen újdonságot: egy új helyet, egy koncertet, fesztivált, könyvbemutatókat, egy új filmet a mozikban vagy épp rájönni arra, hogy a diákbérlettel bármikor hajókázhatsz a Dunán.

Az utolsó napjainkban mindent újból megpróbáltunk körbejárni. Nem csak az emberektől, de a várostól is elbúcsúztunk, és amilyen nehéz volt elmenni oda, annyira nehezen is hagytuk el. A Kodolányi János Főiskolán pedig, ahogyan az náluk lassan hagyománnyá válik, ott hagytuk a kézlenyomatunkat, ami mindig ott fog várni az ismerősökkel együtt, ha visszalátogatunk.

Az Erasmus+ programot mindenkinek csak ajánlani tudom! Vannak nehéz helyzetek, amelyek kényelmetlenek lehetnek, de miután megoldottuk őket, csak nevetni tudunk rajtuk és rájövünk, hogy képesek vagyunk megállni a lábunkon. Remek lehetőség nem csak új emberek és helyek, de önmagunk megismerésére is. Sok újdonsággal találkoztam, megszerettem olyasmiket, amit addig alig ismertem.