Biró Ágnes, Fordító és tolmács mesterképzés, II. év

Debreceni Egyetem,

Magyarország

Ez lesz az utolsó sapis Erasmus beszámoló, amit leadok, tehát gyakorlatilag azt írok, amit akarok. Épp ezért, tudod, mi a legnehezebb része az Erasmus tanulmányi/szakmai mobilitásnak? Tévedés, nem a tanulás. Csak a magam nevében beszélek, mert messziről hallani mindenki más lekicsinylését, hogy igen, mert bölcsész vagyok, azaz büfészakos, ahogy páran felvilágosítottak Magyarországon. Ők majd találkoznak egy másik bölcsésszel a nyelvvizsga felkészítőjükön/vizsgájukon, többek között.

De visszatérve: szerintem az a nehéz, hogy megírd a tanulmányi/szakmai mobilitásod végén a beszámolód. Igazából lenyűgöző, hogy két tanulmányi és három szakmai gyakorlat után, azaz, hogy számszerűsítsem a tényeket, durván 10hónap tanulmányi és 6 hónap szakmai mobilitás után is Damoklész kardjaként (bölcsész vagyok, legalább legyen látszatja) lebeg a fejem fölött a beszámoló megírása.

Aki nem akarja végigolvasni a sokadik beszámolómat (meg azt az egyet, amelyiket nem írtam meg – szerintem az lett a legjobb) annak röviden, hogy időt spóroljak: a véleményem az Erasmus programról változatlan: a legjobb dolog, ami egy egyetemistával történhet.

Pontosabban fogalmazva többek közt ilyen is lehet, mert ugye minderre ott a MasterCard. De lesz valami plusz, amit pénzért nem fogsz tudni megvenni. Miről van szó? Érzelgős plot twist következik: élménytapasztalatokról. Így, többes számban. Mert ugye, a mobilitásod végén ott fogsz nyűglődni a géped elött, hogy hihetetlen, annyi minden történt és én ezt most mind írjam le?!Két oldalnál többet lusta vagyok írni, mert nem regényt írok és egyébként is ki fogja azt elolvasni, és két oldalnál kevesebbet meg nem írhatok, mert ugye, azt meg nem fogják elfogadni. És akkor szépen nekilátsz emlékeket szelektálni. Felidézed azt, amikor elmentél kirándulni egy másik városba vagy egy másik országba, az összes késő esti beszélgetést, meg kártyapartit, amit a kinti barátokkal vagy a többi cserediákkal lejátszottatok. Eszedbe jutnak a kaják, amiket ettél, meg a piák, amiket ittál (ilyet nem írunk egy beszámolóba), a vendégeskedések a kint megismert jóbarátoknál, akikkel azóta is tartjátok a kapcsolatot, sőt, szent ígéretet tettetek egymásnak, hogy a nyáron meglátogatjátok egymást.

Ezt így mind végig pörgeted, és látod, hogy túl sok lesz leírni. És akkor még nem is beszéltünk az egyetemről, ahol tanultál, vagy a helyről, ahol a szakmai gyakorlatodat végezted. Megannyi élmény, jó is, meg rossz is (ne szépítsünk, kerül az is, de a végére elfelejtődik) és annyi mindent tudnál mesélni az utánad következőnek, hogy figyelj, én ezt elszúrtam, te ezt ne így csináld… de a végén mindig csak annyit írsz a beszámolódba, hogy ha segítség kell, akkor keressenek meg. És nézed az oldalszámot, és még mindig csak egy oldalnál vagy.

Ezen a ponton a hajad téped és megidézel pár természetfölötti lényt, néhány állatfajtát meg valamelyik szülődet (ilyet sem írunk egy beszámolóba), majd eszedbe jut, hogy még nem is nagyon írtál az egyetemről, ahol tanultál! Világi lustaságom, meg „eltelt időről jót vagy semmit” mottóm megakadályoz, hogy alaposan kifejtsem, de ezúttal megragadnám az alkalmat és közölném minden Fordító- és tolmács mester szakos hallgatóval, hogy ide kell jönni Debrecenbe, a Debreceni Egyetemre. Utólag visszatekintve elképesztő, hogy mennyire kényelmes és gondmentes félévem volt. A tantárgyaim nagy része egyezett az otthoni tantárgyakkal, cserediákként helyet kaptam a Kossuth Kollégiumban, ami mindössze öt percre volt a Debreceni Egyetem főépületétől, ahol az óráim voltak (felbecsülhetetlen!), az ügyintézés pedig világos és hatékony volt, sőt, pár dolgot előre elintéznek, hogy nekünk minél könnyebb legyen. Ezen a ponton megemlíteném Piroska Ágnest, a Debreceni Egyetem Erasmus koordinátorát. Köszönünk mindent!

A kurzusokról mindössze annyit, hogy egy teljesen más szemszögből kóstolhattam bele a szakma rejtelmeibe. A Debreceni Egyetemen ugyanis a gyakorlati oktatás mellett az elméleti oktatásra is komoly hangsúlyt fektetnek. Mielőtt az előbbi mondatom félreérthetővé válna, kiemelten leszögezném, hogy természetesen ez a Sapientia Egyetem mesterképzésén is pontosan ugyan így zajlik, azonban feltételezem, hogy ezek az arányok minden évben változnak, ugyanúgy, mint az itthoni mesterképzésen, és én mindössze egy olyan félévben mentem ki Debrecenbe, amikor a tananyag részét hangsúlyosan az elméleti rész tette ki. Ez nem azt jelenti, hogy elhanyagoltuk volna a tolmácsolást, mindössze arról van szó, hogy rengeteget fordítottunk különböző típusú és stílusú szövegeket az elméleti anyag mellett, ami bizonyos szempontból kihívást jelentett nekem. Csak, hogy egy példát mondjak: nekem rengeteg fejtörést okoztak a jogi szövegek, míg az újságcikkek fordítását sokkal könnyebben megemésztettem. Ezen a ponton megemlíteném, hogy akit kicsit is érdekel az újságírás világa, annak melegen ajánlom, hogy felvegye Tóthné dr. Espák Gabriella tanárnő‘Translating News’ kurzusát, amit én őszintén megvallva merő kíváncsiságból választottam (értsd: kellett a kredit), de az egyik legjobb és leghasznosabb választásomnak bizonyult, valamint nagyon élveztem minden percét.

Az ilyen szerencsés egymásra találások persze nem mindig jönnek össze, azonban mi rengeteg segítséget kaptunk egy volt Fordító- és tolmács mesterszakos hallgatótól, Xantus Endrétől, aki a 2016/2017-es tanév első félévét töltötte a Debreceni Egyetemen. Endre nemcsak ténylegesen kitaposta azt a bizonyos Erasmus-os utat két évvel előttünk, hanem rengeteg jó tanácsot adott nekünk és mindig a segítségünkre volt bármilyen ügyben fordultunk hozzá. Engem többek között az ő beszámolója győzött meg, hogy nagyon is érdemes ezt a nívós és nagy múltú egyetemet a tanulmányi mobilitásunk székhelyéül választani és tényleg nem tudom eleget hangsúlyozni, milyen sokat számított, hogy ő már elvégezte a munka oroszlánrészt (az a bizonyos papírmunka). Ezúton is köszönöm neki, hogy a segítségünkre volt, csakúgy, mint dr. Szaffkó Péter, dr. Csatár Péter Dezső és dr. Katschthaler Karl tanár uraknak, akik szintén rengeteget segítettek abban, hogy a tanulmányi mobilitásunk minél zökkenőmentesebben teljen.

Mindezek mellett, mint mindig, köszönetet szeretnék mondani Bors Hortenzia Erasmus koordinátornak, aki nélkül ez nem sikerülhetett volna, s aki már-már végtelen türelemmel rendelkezik (felbecsülhetetlen), valamint a Sapientia EMTE minden munkatársának, aki lehetővé tette a kiutazásomat vagy épp jó tanáccsal látott el, mert nekik köszönhetem ezt a csodálatos fél évet, amit Debrecenben tölthettem, hála a nagyon jól koordinált és rugalmas szervezésnek köszönhetően.

Én, ahogy eddig is minden beszámolómban, az Erasmus programot csak ajánlani tudom. Semmi újat nem tudok hozzátenni, mert a véleményem nem változott, továbbra is vitán felül az egyik legjobb dolognak tartom, ami egy egyetemistával történhet. Aki teheti, vágjon bele, mert ez egy hatalmas lehetőség és fennáll a veszélye, hogy életre szóló élményekkel gazdagodik a program végére. Az én Erasmus mobilitásom ebben a formában itt véget ért, de tervezem, hogy még kihasználom a lehetőséget – más forrásokon keresztül.

2019.02.27.