Pista Mónika, Kommunikáció és közkapcsolatok mesterképzés, II.év

Debreceni Egyetem,

Magyarország

„Merj belerepülni az ismeretlenbe!”- olvastam az Erasmus+ program felhívó szövegét. Felírtam egy cetlire és az asztalomra ragasztottam, hogy naponta láthassam. A napok egyre fogytak, a jelentkezéshez pedig össze kellett volna gyűjtenem az irataimat, én azonban nem jutottam még elhatározásra. Féltem. Féltem attól, hogy nem sikerül elintéznem a papírokat, hogy egyedül kell utaznom, hogy megérkezem és valami nem lesz rendben, hogy ismeretlen városba érkezem és eltévedek, hogy a roaming szolgáltatás mégsem fog működni és én telefon nélkül maradok egy idegen városban. Féltem, hogy angolul kell mindenkivel beszélnem, és hogy nem tudom megértetni majd magam, hogy nem leszek szimpatikus mások számára, hogy rosszul fog telni a kint töltött idő, hogy rossz szobatársat kapok, hogy nem tudom majd az egyetemen kérteket teljesíteni, stb. Mindentől féltem. De belerepültem az ismeretlenbe. 

A Debreceni Egyetemet választottam tanulásom helyszínéül, egyrészt azért, mert megfogott a város, és az egyetem főépületének szépsége, másrészt azért, mert magyar nyelven tanulhattam – annyira bátor ugyanis még nem voltam, hogy Magyarországnál távolabbi helyszínen gondolkodjak. Bár igaz, hogy csupán két tantárgyat tudtam megfeleltetni az itthoniaknak, de a kommunikáció- és médiatudomány mesterképzési szaktantárgylistája jónak ígérkezett, és ez felcsigázta az érdeklődésemet. Még az elutazásom előtt felvette velem a kapcsolatot a buddy-m (akkor még nem tudtam, hogy ez a szerepkör miben áll, most már tudom: a személy, aki mindenben segít neked – és tényleg, tényleg mindenben!), aki rengeteg hasznos információval szolgált.

Szeptember másodikán érkeztem Debrecenbe, jóval a többiek előtt – a szobatársam is csak egy héttel később jött meg, így első este igazán egyedül éreztem magam, és azon gondolkodtam, jó ötlet volt-e belevágni az ismeretlenbe, egyedül. Azonban nem volt időm sokáig szomorkodni, mivel elérkezett a negyedike, kezdtek megérkezni az Erasmus hallgatók, és az ESN (az Erasmusos diákokkal foglalkozó szervezet) egymás után szervezte nekünk a jobbnál-jobb programokat. Így vettem részt az összerázó, ismerkedő estén, karaoke party-n, különböző kocsmajátékokon, fogadó vacsorán, ahol magyar specialitásokat kóstoltunk, stb., és így ismertem meg számtalan más nemzetiségű embert. Egy idő után pedig, ezekkel a személyekkel nem csupán a programok keretében találkoztunk, hanem azokon kívül is. Születésnapokat ünnepeltünk, palacsinta-estet tartottunk, közösen főztünk, reggelente együtt kávéztunk, stb. Én pedig közben szépen lassan levetettem a gátlásaimat, és egyre inkább élveztem azt, hogy mindenkivel angolul kell szóba elegyednem.

Az angoltudásom fejlődéséhez nagyban hozzásegített, hogy egy orosz anyanyelvű, örmény származású szobatársat kaptam magam mellé, így a helyzet rákényszerített arra, hogy angolul társalogjunk.

Ami az oktatást illeti, pozitív tapasztalatban volt részem, mivel az óráim nagyon gyakorlatiasak voltak. Kutatásokat végeztünk, több rendezvényt szerveztünk meg, lehetőségem nyílt az egyetem népszerűsítésére is, ráadásul az adatbázis-kezelést is elsajátítottam egy tantárgyam keretében – amire itthon valószínűleg soha nem került volna sor. Rendkívül jó tanárokat ismertem meg, akik érdeklődéssel fordultak felém, és mindenben a segítségemre voltak. Ami pedig a csoporttársaimat illeti, két évfolyamon is voltak óráim (MA 1, MA 2), az elsőéves társaimmal pedig igazán jó kapcsolatom alakult ki, így félév végén egy bowling estet is szerveztünk, ahol egy - mindegyikük által aláírt - képeslap formájában búcsúztak el tőlem.

Összességében, ennek a fél évnek köszönhetem azt, hogy most már, ha útbaigazítást kér egy külföldi személy, nem azt felelem, hogy „bocsi, nem vagyok idevalósi”, vagy, hogy „nem beszélek angolul”, hanem próbálok a segítségére lenni. Ugyanakkor önállóbb lettem, motiváltabb és lelkesebb, és nemcsak rengeteg tapasztalattal és élménnyel érkeztem haza, de sok új baráttal is gazdagodtam.

Így utólag csak annyi cseng le bennem, hogy bánom. Bánom, hogy eddig gyáva voltam és nem vágtam bele egy ilyen kalandba.

2018.01.31.