Veres Erika

Már akkor amikor bejutottam az egyetemre tudtam, hogy ki szeretnék próbálni minden lehetőséget amit az egyetem felkínál. Így nyilvánvaló volt az is, hogy egyszer mindenképp részt veszek az Erasmus+ programban.

Mivel az eddigi egyetemi éveim során sok barátot szereztem, akik szintén érdeklődtek az Erasmus+ iránt, nem volt kérdés, hogy együtt megyünk oda, ahol minannyian megtaláljuk a saját szakterületünknek megfelelő helyet. Így esett a választásunk Budapestre és bár és is meglepődtem, hogy már a második egyetemi évemben megejtem ezt a várva várt lépésemet, amit későbbre terveztem, de úgy éreztem ez lesz a megfelelő alakalom. Örülök, hogy nem halogattam tovább ezt a tervemet, hiszen megvolt mindenem ahhoz, hogy jól érezzem magam és elsősorban tanuljak: barátok, egy csodás főváros, nyár, családias hangulatú sörfőzde, jófej munkatársak, lehetőségek stb…

Kilencen vágtunk bele ebbe az ígéretesnek mutatkozó nagy kalandba, amelyből heten voltunk az egyetemünk különböző szakjairól és ketten más egyetemről csatlakoztak hozzánk.

Szerencsés helyeztben voltam, hiszen hárman voltunk élelmiszeripari mérnök szakosok és bár mind hárman nem tudtunk egy céghez elhelyezkedni, de ketten lehetőséget kaptunk, hogy a Fehér nyúl sörfőzdében tanuljunk és tevékenykedjünk. Így hát Rusu Ábel társammal közösen érkeztünk a főzdébe, ahol említésre méltó, hogy mekkora segítség és támaszai voltunk egymásnak. 

Válogatásink fontos szempontja az volt, hogy egy kisüzemű helyet válasszunk, hiszen valószínűbbnek tartottunk, hogy így sokkal több mindent fogunk tanulni, mint egy nagyobb vállalatnál. Végül rátaláltunk a Fehér Nyúl kézműves sörfőzdére és szerencsénkre hamar is visszajelzést kaptunk tőlük, hogy szívesen várnak. 

Csodálatra méltó volt számomra, hogy a Fehér Nyúl csapata mennyire összetartó és családias hangulatú közösség. Annak ellenére, hogy mindenkinek más volt a feladata, segítették bármiben egymást. Amellett, hogy munkatársak voltak, egymás legjobb barátaivá is váltak.  Nem mehetek el az mellett sem, hogy bár nyilvánvaló volt a vállalaton belüli hierarchia, mégsem volt senki üzem közben fölé- vagy alárendelve senkinek. Sőt, ha szükség volt rá még a főnök is beállt hordót mosni, ami úgy gondolom tiszteletre méltó. 

Az idő elteltével egyre inkább tudtuk, hogy jól választottunk, hiszen hamar beintegrálódtunk a közösségbe, befogadóak voltak, sőt talán azt is elmondhatom, hogy barátságok is kialakultak. Amellett, hogy a közösségben jól éreztük magunkat, rengeteg mindent tanultunk.

Első nap megismerkedtünk az üzemmel, ismertették a szabályokat és egyéb fontos részletet, majd munkába álltunk. Első nap már megtanultam élesztőt elvenni, valamint a hordómosás velejáróit. Nem titkolom, hogy az elején nagyon féltem attól, hogy esetleg valamit elrontok vagy valami nem úgy sikerül ahogyan azt én szeretném és károkat okozok az üzemnek. A napok elteltével viszont bátrabb voltam, hiszen rengeteg biztatást kaptam. Napról napra többet tanultam a sörfőzéstől kezdve a dobozolásig. Megtanultunk többek között hidegkomlózni, tartályt takarítani, fokolni, roppantani, dobozolni, címkézni, hordót feltölteni stb… Büszkén elmondhatom, hogy annyi mindent tanultam ez alatt a két hónap alatt, hogy leírni is sok lenne, ezért hálás vagyok a kollegáimnak! 

Kiemelném az egyik kedvenc tevékenységemet a Taproomba, ami az ízhibák kóstolása volt. Nagy élmény volt számomra megtanulni a sör ízeinek hibáit, amiknek felfedezésére kifinomult szaglás és ízlelés volt szükséges. Bevallom az elején nem ment a legjobban egy-egy íz megfogalmazása, de a végére egészen jól ment az ízek megkülönböztetése.

Érdekességként megemlítem azt is, hogy mivel kézműves söröket gyártottunk, világossá vált, hogy ezek a sörök jóval eltérnek az alap söröktől, így alig vártam, hogy megkóstolhassam őket. Az első kóstolás után egyik sör sem ízlett, mert szokatlanok voltak. Ma már vicces, hogy mindenik sört megszerettem és nem értem azokat az embereket, akik azt mondják egy-egy sörre, hogy ez nem finom (holott én is ezt mondtam az első kostolásnál).  Minél több mindent tudtam meg róluk és minél többet kóstoltam, annál inkább nőtt a szememben az értékük és annál jobban szerettem meg söreinket.

Élményteli momentum volt az is, amikor a fehérvári főzdébe látogattunk el dobozolni. Mivel a fehérvári főzde egy bérelt helyiség volt, ezért oda ritkábban kellett járni a kollégáimnak, de abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy egy alkalommal minket küldtek oda, így azzal a főzdével is megismerkedhettünk. Igaz, hogy sok volt a teendő és rendkívül elfáradtunk nap végére, de a jó társaság kárpótolta ezt.

Úgy gondolom, hogy ez a két hónap a tapasztalatszerzés hónapjai voltak, hiszen kipróbálhattam magam pultosként is. A Fehér nyúl főzdéje, mint ahogy fentebb is említettem, Taproomként is működik, így minden pénteken és szombaton, de volt hogy szerdán és csütörtökön is érkeztek érdeklődők a főzdébe. A szerdai és csütörtöki napokon inkább privát, előre egyeztetett programok zajlottak, mint például üzemlátogatás, ahová különböző csoportok érkeztek megismerni a főzdét, söröket kóstolni és bepillantani a kézműves sörök világába. A pénteki és szombati napok rendelkezésre álltak mindenkinek, akik hűsűlni akartak egy jó „nyulas” sör mellett a nyári délutánon. És hogy milyen volt a pultba? Igen, fárasztó. Viszont nagyon jól éreztem magam, hiszen öröm volt számomra, hogy annak a sok kíváncsi embernek én tudtam mesélni azokról a termékekről, amelyeket mi készítettünk napról napra. Ezeken az eseményeken is rengeteg embert megismertem és sok tapasztalatot szereztem ilyen téren is.

Rendkívüli örömmel töltött el minket amikor a főzde egyik alapító tagja meginvitált minket egy ma már szokássá vált eseményükre, a csapatépítőre. Nem volt kérdés, hogy részt veszünk ezen a két napos eseményen, hiszen megtiszteltetés volt, hogy egy ilyen összeszokott csapat köreibe hív.  A csapatépítő Biatorbágyon volt, ahol közösen főztünk sört, sokat beszélgettünk, megismertük azokat „nyulas” munkatársakat is, akikkel nem találkozhattunk az üzemben, közösen készítettünk ennivalót és persze a medencés party sem maradt ki. Mindezen programok mellett a csapatépítő pillanatait szebbé tette Sanyi, aki az egyik alapítótag tacskó kutyája volt. Sanyi is a csapat része, mindenki szereti, minden programban ő is részt vett (medencézett is), de a kedvenc programja mégis az volt amikor dobáltuk neki a labdáját. A csapatban köztudott tény, hogy Sanyi sosem unja meg a labdadobálást és erre mindig is figyeltünk, hogy Sanyi sose unatkozzon.

Sándornak (ha már komolyabb dolgokat is említek) saját söre is volt, a Purple Meme, amelynek címéjén maga Sándor szerepelt.

A csapatépítőnek köszönhetően, kapcsolataink kollegáinkkal egyre jobbak lettek és úgy éreztük teljesen befogadtak a csapatba, amiért örökké hálásak leszünk.

A hétköznapi munka mellett, barátaimmal törekedtünk arra, hogy szabadidőnkben minél több helyet meglátogassunk Budapesten, így minden hétvégére kijelöltünk egy- két helyet ahová elmegyünk.  A nyár folyamán tehát meglátogattuk a Szent István Bazilikát, a Gellért-hegyet, Citadellát, voltunk kültéri moziba, ellátogattunk a Tropikáriumba, Füvészkertbe, Állatkertbe, a Csodák palotájába stb.

 Kedvenc helyeink közé tartoztak a Margit- sziget, ahová több este is ellátogattunk, a Normafa, a Rakpart és természetesen a strandolás sem maradt ki. Egyik este még a hajókázást is kipróbáltuk, amely szívmelengető érzéssel töltött el: a naplemente közepette sodródni a Duna vizén.

Úgy gondolom, hogy csodás élményekbe volt részünk, amit felsorolni rengeteg időbe telne. Ez a sok hely, amit felsoroltam, csak töredéke azoknak a helyeknek ahová eljuthattunk és azoknak a csodás pillanatoknak, amit megélhettünk. 

Összegzésként elmondhatom, hogy az Erasmus+ egy jó döntés volt számomra, ami egy életrevaló élményt, sok tudást, barátokat és rengeteg tapasztalatot adott. Itt megtanultam, milyen a zajos, nagy városi élet, tele izgalmakkal, ez által jobban tudom értékelni az itthoni csendes környezetet.

Szeretném biztatni minden olyan társamat, akinek, ha csak egy percig is eszébe jutott az Erasmus+ gondolata, hogy vágjon bele és használja ki ammennyire lehet, mert ezzel csak nyerni tud.