Hosszú Emese - Szociológia szak, II. év

Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, Budapest

A tavaly nyáron, 2014-ben voltam először szakmai gyakorlaton Budapesten, a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpontban. Nagyon szerettem, úgy a munkakörömet, mint a közösséget, amelyben dolgoztam. Három hónapot töltöttem a gyakorlaton, és fájó szívvel búcsúztam a nyár végén. Akkor még nem is gondoltam, hogy következő évben ismét találkozunk. Mikor hazaértem, kiderült, hogy van rá esély, hogy még egy nyarat ott töltsek. Nem is gondolkodtam, gyorsan kaptam a lehetőségen, hiszen úgy éreztem, hogy még sok mindent tanulhatok és ráadásul nyár végén úgy váltunk el, hogy a feladatunknak nem sikerült teljesen a végére érni.

A munkánk a tavalyhoz képest csak egy lényeges dologban változott, hogy sokkal rutinosabbak, ügyesebbek voltunk, ennek következtében nem az alapok okozták a fejtörést, hanem mélyebben beleláttunk a dolgokba és olyanokon is el tudtunk gondolkodni, ami az elején még megfejthetetlennek tűnt. Olyan dolgokról is volt véleményünk, ami a tavaly még nem is volt teljesen világos. Kicsit úgy érzem, olyan volt, mint mikor tanultam autót vezetni. Az elején még annyira lefoglalt, hogy tudjak kapcsolni, ne álljon meg az autó az útkereszteződés közepén, hogy nem is volt időm a valóban lényeges dolgokra figyelni, mint például, hogy piros a lámpa, de mikor ez már megvan, élvezet vezetni az autót és még a tájat is lehet csodálni. Összességében, nagyon jó volt, hogy még egy nyarat itt töltöttünk. Mintha a tavaly letettük volna egy ház alapjait, és most a falakat is felhúztuk volna. Így lett kerek a történet.

Visszatérve az idén nyárra, a munkaköröm és Budapest is olyan, hogy már csak akkor nem tud új dolgot nyújtani, ha az ember már nem kíváncsi. Én mindig is kíváncsi ember voltam, szóval izgalmakkal és újdonságokkal volt tele ez a két hónap is.

A munkaidőnk nagy részében három többkötetes román lexikonból rögzítettünk és kategorizáltunk adatokat, az Interecho-ssh International Research projek romániai részét megalapozva. Lexikonokból dolgozni számomra nagyon tetsző feladat, hiszen folyamatosan új dolgokról olvastam, rengeteg eddig nem is hallott információ birtokába jutottam. Ezáltal nem vált unalmassá a munka, minden nap szívesen indultam dolgozni.    

Ráadásul munkahelyünk is változott közben, a tavaly én csak az Országos Szécsényi Könyvtárban dolgoztam, az idén az Országos Idegennyelvű Könyvtárban, a Szabó Ervinben és az ELTE Könyvtárában is.

Ezen a nyáron nem volt ritka jelenség, hogy a napi melegrekordok megdőltek, majdnem egész ittlétünk alatt kánikula volt. Ilyen időben nem is igazán képzelhetek el kellemesebb időtöltést magamnak, mint egy hangulatos, hűs könyvtárban olvasni és dolgozni. Számomra ennél már csak egy jobb dolog van: strandolni. Természetesen legtöbbször ez is részét képezte a hétvégi programunknak. A lakásunk közelében volt egy strand, amelynek egyetemistabarát árai vannak, úgyhogy mikor már nem bírtuk elviselni a hőséget, nyugodt lelkiismerettel rohantunk csobbanni. Néha, mikor teljesen szabad volt a szombatunk, leutaztunk a Velencei-tóra. Persze a strandolás mellett próbáltuk az egyéb lehetőségeket is kihasználni.

Majdani szociológusokként nem szalaszthattuk el a lehetőséget, hogy a manapság az egész világot foglalkoztató melegházasság és bevándorlás téma kapcsán is körbenézzünk Budapesten, hiszen mindenhol komoly fejtörést okoz az embereknek, hogy mi is lenne a helyes és a jó megoldás, de nálunk, Székelyföldön ezekről a problémákról csak a híradóból, internetről informálódunk. Sokszor nem is hiteles forrásból. Részt vettem a Budapest Prideon, az előzetes elképzeléseim miatt egy kicsit tartottam a dologtól, mert nagyon sok rosszat lehet mindenhol róla olvasni, úgy az ellenzőket, mint a résztvevőket is nagyon rossz színben tűntetik fel. Utólag elmondhatom, hogy két okból is megérte elmenni a felvonulásra: nagyon kellemes volt a hangulat és nagyon jól éreztük magunkat, másodszor pedig, mert így első sorból megfigyelhettük, hogyan zajlik le egy ilyen esemény. Bár az ellenkampány részéről volt némi hangosabb és agresszívebb fellépés, de távolról sem volt olyan komoly a helyzet, mint amire én felkészültem. Lehet, hogy ez a rendfenntartó erőknek köszönhető, de nem történt semmi probléma. A felvonulók pedig – róluk előzőleg azt olvastam, hogy erkölcstelenek és az átlag polgárt megbotránkoztató a viselkedésük –, barátságos, boldog emberek, akik azon kívül, hogy több mint húszezren összegyűltek, semmi egyéb feltűnő, vagy botrányos viselkedést nem mutattak és nem is viseltek. Bár,ezután sem tudnám megmondani, hogy kinek van igaza, kinek nincs, talán mindenkinek, csak szerre, de úgyis megérte, hogy részt vettem a Prideon, mert amúgy sem hittem soha az alaptalan híreknek, de így legalább saját magam láthattam a dolgokat.

A másik, aktuális dolog a bevándorlók kérdése. Míg Csíkszeredában nem érezni, hogy mi a helyzet, Budapesten nagyon sok bevándorló utazik keresztül. Többször is kijártam a Keleti pályaudvarhoz, először utazási szándékkal, de utána visszajártam csak azért, hogy megnézzem, mi történik a környéken. Szomorú és hátborzongató látvány a sok kétségbeesett ember, amint a jobb élet, menekülés reményében elindultak otthonról és ott ragadtak a pályaudvaron, lakás és sokszor élelem nélkül. Gyakran láttam segítőkész embereket és ellenzőket is, és én nem tudom eldönteni, hogy kinek van igaza, de megrettentem attól, hogy elméletileg a civilizált Európában valaki azért akar rendőrt hívni, mert egy emberbarát vizet oszt a szomjazóknak, de nincs rá engedélye. Ez tényleg egy nagyon komplex helyzet és nehéz jó döntést hozni, örülök is, hogy ez nem az én tisztem, de ha tehetném, azt tanácsolnám, hogy akinek a hatásköre ezekben a kérdésekben dönteni, mindenkép időzzön el néhány órát a menekülttáborokban és utána könnyebben tudna olyan döntést hozni, hogy mindenkinek a lehető legjobb legyen.

Még egy elgondolkodtató élményem, mikor elmentünk a Láthatatlan Kiállításra, amely során egy nem látó idegenvezető irányításával körbejártunk egy teljesen sötét amerikai lakást imitáló helyiséget.

Néha szoktam segíteni a nem látóknak fel- és leszállni a villamosra, fura érzés volt, hogy most én tartottam neki a kezem, hogy segítsen a küszöbön átjutni és nem orra esni. Emellett még sokat tanultam arról is, hogy hogyan tudok még hatékonyabban segíteni nekik. Volt ezelőtt már olyan eset az életemben, amikor azért nem mertem odamenni, segíteni valakinek, mert nem is tudtam, hogy hogyan közelítsek, és ezzel nem csak én, hanem sokan így vagyunk. Az ilyen és hasonló helyzetekre adtak nagyon jó tanácsot, hogy mikor, hogyan lehet segíteni úgy, hogy közben őt se ijeszd meg, vagy kényszerítsd rá a segítséged.   

Mindezek mellett számos egyéb helyen és programon is részt vettem. Van, ami sosem maradhat ki: színház, mozi, grillezés, kirándulás, fesztivál. Bár szívesen részt vettem volna a Sziget fesztiválon, de egy kicsit borsosnak tartottam az árát. Ám kárpótoltam magam az EFOTT fesztivállal, ahol három napot töltöttem és nagyon jól éreztem magam, sok olyan koncerten vettem részt, amelyeken eddig még sosem voltam. Hazafele pedig megálltunk Tabajdon, a mezítlábas parkban, ahol különböző kőzeteken, járófelületeken lehet sétálgatni. Nemcsak izgalmas, de állítólag nagyon egészséges is, ráadásul a park maga is gyönyörű. Még egy felejthetetlen emlék, amiből nagyon sok volt a nyáron, úgy érzem minden perce hasznos és tartalmas volt.

Köszönettel tartozom ezért a Sapientia EMTE-nek, és az Erasmus mobilitási programnak, hogy biztosították a lehetőséget, hogy részt vegyek szakmai gyakorlaton.

Köszönettel tartozom Nagy Péter Tibor professzor úrnak, hogy ott lehettem gyakornok, és a türelméért, hogy irányította a munkámat és bármiben szükségem volt a segítségére, mindig készségesen és megértően viszonyult hozzám.

2016.03.30.