Mezey Anna-Nóra, Fordító és Tolmács mesterképzés I. év

Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda, Budapest 

Magyarország

Mivel a tanulmányi mobilitási időszakomat kimerítettem amennyire diákként csak lehetséges, ezért a szakmai mobilitás lehetőségét is kiaknáztam. Most, post-erasmus depressziótól szenvedve elmesélem milyen is volt a nyaram.

A két hónapos Erasmus+ szakmai mobilitásom színhelyéül az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda budapesti székhelyét választottam. A tavaszi félévet szintén Erasmus+ program keretén belül az ELTE Fordító és Tolmács mesterszakán töltöttem, s ezalatt az idő alatt döntöttem úgy, hogy budapesti irodánál szeretném elvégezni a szakmai gyakorlatomat. Már előzőleg is hallottam az OFFI gyakornoki programjáról, hiszen otthoni Erasmus koordinátorom is említette, valamit két ismerősöm már itt töltötte a mobilitását. Mindenképp ki akartam magam próbálni végre a “munka mezején” és az is fontos volt számomra, hogy a fővárosban lehessek, hiszen a nagyvárosi zsongás és a pörgős mindennapok ritmusa közel áll a szívemhez. A kötelező pályázási és formanyomtatvány töltögetési időszak után másodmagammal zöld utat kaptunk a gyakorlatunk elvégzéséhez.

Szóval így történt, hogy még le se szálltunk a vonatról a tanulmányi mobilitásunk végén, már a kezünkben volt a visszafelé jegy Budapestre. A régi lakásunkból röpke öt fordulóval sikerült a fél év alatt összekuporgatott életünket az új “édes otthonukba” átköltöztetni. 

Érdemes megjegyezni, hosszú keresgélés után, profikat megszégyenítő érzékkel találtuk meg a lehető legszörnyűbb lakást, ahol az elromlott lámpa sejtelmes fényében legalább maratonit panaszkodhattunk a többi ott lakóval. Igazán közösségkovácsoló élmény volt. A fürdőszoba mennyezetéről csöpögő víz volt a zenei aláfestés a reggeli fogmosáshoz. A szobában lévő plusz 30 fokos átlaghőmérséklet megspórolta nekünk a szauna bérletet.Viszont minden hibája ellenére, a lakás földrajzilag és tömegközlekedésileg a lehető legjobb helyen feküdt.

Kis otthonunk kontrasztjaként az OFFI gyönyörű épülete olyan munkakörnyezetet biztosított számunkra, amelyben csak reménykedni mertünk mikor megfogant a fejünkben a szakmai gyakorlat gondolata. Az itt eltöltött két hónap alatt megtapasztalhattuk, hogy milyen a korrektorok élete, belepillanthattunk a projektmenedzserek szerteágazó munkájába, a hatósági osztályon foglalkozhattunk rengeteg nemrégiben elkészített fordítással, belekóstolhattunk terminológiai feladatokba, egy napot tölthettünk a szignáló irodában és két hét alatt a fordítás terén is kipróbálhattuk a tudásunkat. Rájöttünk, nem föltétlen kell beszéld az adott nyelvet ahhoz, hogy korrektúrázz egy okiratot, egyes fordítandó anyagon több a pecsét mint az írott szó, valami oknál fogva minden második magyar Las Vegasban köt házasságot. Valamint egy fordító,‒ ha életben akar maradni ‒ minimum hat dologhoz kellértsen, egyszerre és hogy mindenki munkája fontos és értékes egy irodán belül. Visszagondolva hiányozni fog a harmadik emeleti eldugott kis szoba, ahol a nyaram nagy részét töltöttem. 

De nem csak munkából állt az egész nap, minden nap jutott nekünk egy mosoly vagy néhány kedves szó az itt dolgozóktól, amiért hálásak vagyunk. A lehető legjobb helyen tapasztalhattuk meg az irodai létet. A kötelező napi teendők mellett jutott időnk bőven egyébre is, főleg a fél év alatt szerzett barátságaink ápolására.

Mivel nem tudtam most sem egy helyben maradni, ezért elutaztam Siófokra, ahol bőrig áztam, sajnos nem a Balatonban. Voltam fesztiválozni, a magyar ugar összes éhes szúnyogja szívhatta a véremet. Kipróbáltuk a tihanyi vízhangot, ami már nem működik, szerencsére a levendula sör és a kilátás kárpótolt. Többet jártam színházba, mint ami egészséges lenne, függő lettem. Azt hittük, tévedésből megittuk egy híres ember borát, aztán mégse. Megnéztük az augusztus 20-i tűzijátékot, videón. Próbáltunk hullócsillagokat számolni a fényszennyezés ellenére, hamvában holt ötlet volt. Láttam cápát. Vettek nekem egy cápát. Megtaláltuk a kedvenc PONTOON-kat a Duna parton. Olcsó bort ittunk drága pohárból. Végignéztük, ahogy egy barátunk ki- több meg elköltözik. Voltunk egy gyönyörű esküvőn.Hajnalig maradtunk a rendőrkapitányságon, mert pechesek, de főleg becsületesek vagyunk. Ültünk a szentendrei szabad strandon, ott is élve faltak fel a szúnyogok. Sajnáltuk a pénzt ételre. Sajnáltuk a pénzt lakbérre. Kifizettük. Nem sajnáltuk a pénzt ruhákra. Néha 10 kilométert sétáltunk. Megérte. Beleivódtunk a nagyvárosba.

A legfontosabb mozzanat pedig, jégszívem s minden igyekezetem ellenére szerelmes lettem. Hónapok óta tart, úgy tűnik maradandó.

Valószínűleg ez volt az utolsó Erasmusom, így hát tényleg mindent köszönök:órákig tartó beszélgetést, a normális főtt ételt, mozijegyet, lesi fotókat, a bizalmat, a kecske plüssmacit,a mikor szükség volt rá, mentori útmutatást, szülői támogatást, indokolatlanul hosszú sétákat, egy nehezen kimondott szót, a titkos kis tereket, ölelést mikor kellett, orvosi segítséget, apró kedvességeket, izsópot, pandás videókat.

Mint az eddigi összes mobilitásom után, most is csak azt tudom mondani, hogy mindenki menjen, lásson, jöjjön vissza, amíg teheti.

Szebb lesz tőle az élet. 

2019.10.09.