Nagy Kinga,Génsebészet szak I. év

Magyar Tudományos Akadémia Enzimológia Intézet, Budapest

Magyarország

Mikor kiderült, hogy mehetek nyári szakmai gyakorlatra, a boldogságom határtalan volt. Már hónapok óta tervezgettem, hogy milyen vagány lesz az egész nyarat Budapesten tölteni, szakmai tapasztalatokkal bővülni, felfedezni a várost, stb. A Magyar Tudományos Akadémia Enzimológia Intézetében fogadtak engem és másodéves génsebészet szakos barátnőmet, így ketten csatlakoztunk a Welker kutatócsoporthoz két hónapra. A csoportvezető nagyon segítőkésznek és lelkesnek tűnt már az első perctől, mindketten kaptunk magunk mellé egy-egy, úgymond „mentort”, akikkel dolgozhattunk, akik kiadták a feladatainkat és megmutatták, hogy pontosan mit és hogyan csináljunk.

Megérkezésünk után az első pár nap szabad volt, így volt időnk nekivágni és felfedezni a várost. 

Első nap ismerkednünk kellett a tömegközlekedéssel, mivel elég messze laktunk a belvárostól, de nem nagyon okozott problémát, használtuk az internet által nyújtott segítséget. Ezeken a szabad napokon próbáltuk a teljes napot kitölteni programokkal, látnivalókkal, mert nem tudtuk, hogy miután neki fogunk dolgozni, mennyire lesz időnk és mennyire leszünk kifáradva. A Margit-sziget már első héttől törzshelyünkké vált, majdnem minden este ott tárgyaltuk ki az aktuális nap eseményeit, vagy egyszerűen csak gyönyörködtünk az elénk táruló gyönyörű Budapest-tájképben.

Természetesen nem hagyhattuk ki a Dunán való hajókázást sem, a Budai Vár és a Parlament látogatás ugyancsak alap programnak számított. Esténként szerettünk kiülni a Szabadság-hídra a többi erasmusos diákkal, megosztani egymással az élményeket.

A mindennapok csak úgy teltek, észre sem vettük, hogy telik az idő. Próbáltunk minden napot maximálisan kihasználni, feltöltődni Budapesttel, kipróbálni mindent, amit nyújtani tud. Augusztusban nyilván a Sziget fesztivál sem maradhatott el. Az egyik barátnőmmel napijegyet vettünk, első sorba gyúrakodtunk és végigbuliztuk a kedvenc együttesünk koncertjét. A Sziget valóban egy olyan fesztivál, amely hatalmas élményt és feltöltődést jelent, azon kívül, hogy természetesen nem maradhat el a hatalmas tömeg, agyontaposás, külföldi idegenekkel való egzisztenciális témák megvitatása, majd örök barátság fogadása.

Nyilván sokszor éreztük magunkat kicsit kívülállónak egy ekkora városban, szerencsére a sok külföldi turista mellett azért nem volt nehéz integrálódni. Akkor jöttünk rá, mennyire nagy örömet okoz, mikor meglátunk a villamoson egy lányt, aki a táskájából kiveszi a Perla Harghitei mentes vizét, vagy amikor meghalljuk a „pityóka”, „laska” szavakat. Augusztusban az unokatestvérem meglátogatott két hétre, hozott nekem egy kis otthon-érzést, amire azért valljuk be, nagy szükségem volt. Természetesen két hónap Budapest óriási élmény és kikapcsolódás, de azért majdnem minden nap társult hozzá egy kis honvágy, amit nehéz volt leküzdeni. Ilyenkor jön rá az ember, hogy lehet akármennyire szép is egy idegen város/kultúra, a honvágy mindig haza húz. Abban volt szerencsém, hogy Budapesten azért voltak ismerőseim, az egyik legjobb barátnőm is ott lakik, így mindig volt, akivel egyet kimenni a városba, vagy csak kiülni a Duna partra és magunkba szívni a látványt. Ellátogattunk a Holokauszt Emlékközpontba is, megrendítő és nagyon elgondolkodtató kiállítások voltak. Részletesen bemutatták az akkori életet, az emberek sorsát, az emberekkel való bánásmódot, ami elég elkeserítő volt, de összességében nagyon tetszett a kiállítás és úgy érzem méltó emléket állítottak az áldozatok számára.

Összegezve a Budapesttel kapcsolatos gondolataimat, azt mondhatom, hogy személy szerint egy két hét bőven elég lenne nekem, azaz idő elég, hogy mindent megnézzen és megcsodáljon az ember, magába szívja a főváros szellemét, viszont mint ott élő és dolgozó embernek elég nehéz és megterhelő elviselni a nagy tömeget, a kínzóan meleg időt és zsúfolt tömegközlekedést, a sok várakozást a villamosra/hévre/buszra. Nyilván a negatív élmények is szükségesek, de mint kisvárosi diák, nehéz volt megszokni és akklimatizálódni.

A szakmai része volt az, ami nekem a legjobban tetszett az egész két hónap alatt. Mint fennebb már említettem, a Magyar Tudományos Akadémia Welker csoportjánál dolgoztunk. A mentorom mindenben segítőkész, türelmes volt velem. Mivel még csak első évet végeztem, ezért a tudásom nem volt túl bőséges, de ez egyáltalán nem számított problémának. Segítettem neki az egyik projektjében, mielőtt nekifogtunk mindig részletesen elmagyarázta, hogy pontosan mit fogunk csinálni, mit miért csinálunk, előbb az elméleti háttér kellett teljesen érthető legyen ahhoz, hogy utána a gyakorlati lépéseket is megfelelően el tudjam sajátítani. Megtanultam használni a pipettát, Q5 PCR-t és tesztemésztést összerakni, transzformálni, minilizátumot és minipreparátumot készíteni, agaróz gélt önteni, DNS-t futtatni agaróz gélen, DNS-t izolálni, majd tisztítani(Nucleospin) és koncentrációt mérni (Nanodrop technika). Rengeteg műszert, technikát, „trükköt” megtanultam használni, talán mondhatjuk, hogy minden lényeges dolgot, amit majd másodéven fogok tanulni. Óriási élményt adott, hogy hasznosnak érezhettem magam, hiszen ugyanazt csináltam, mint az ott dolgozók. Mindenki kedves és befogadó volt velünk, nem éreztük kívülállónak magunkat soha, a hangulat mindig kellemes volt. A csoport összes tagjával jó viszonyt ápoltunk, főleg az ott dolgozó kisegítő asszisztensekkel, velünk egyidősek voltak, minden nap velük bandáztunk mikor éppen várni kellett, hogy a DNS lefusson, vagy az inkubálás lejárjon. Összebarátkoztunk velük és sokszor segítettünk is nekik az ők munkájukban. Két hónapig úgy éreztük, hogy mi is annak a kutató csoportnak a tagjai vagyunk. Voltak keményebb hetek, voltak lazább hetek, mikor csak pár nap kellett bemenni, de voltak olyanok is, amikor minden nap, akár még nyolc óránál is többet bent voltunk és dolgoztunk. De soha nem éreztem annyira fáradtnak magam, mert élveztem és szerettem, amit csináltunk, minden reggel izgatottan mentem be az MTA-hoz, mert tudtam, hogy aznap is rengeteg új dolgot tanulok, vagy gyakorlom az addig elsajátított technikákat. 

Az utolsó pár nap, mikor realizáltam, hogy hamarosan megyünk haza, elég elkeserítő volt. Tudtam, hogy hiányozni fog, hogy minden reggel felüljek a hévre, majd a villamosra és bemenjek az MTA-hoz. A két hónap alatt eléggé hozzám nőtt, és tényleg nagyon megszerettem ott lenni, dolgozni. Szerintem, ha lesz lehetőségem, még máskor is vissza fogok menni, vagy erasmusos szakmai gyakorlaton belül, vagy csak egy látogatás alkalmával.

Zárásként annyit tudok mondani, hogy örökre szóló élményt nyújtott ez a két hónapos szakmai gyakorlat, egy percét sem bántam meg, annak ellenére, hogy maga a fővárosi élet nem igazán fogott meg engem. Hálás vagyok az egyetemnek és az Erasmus+-nak is, amiért lehetőséget kaptam, hogy tudásomat és képességeimet gyarapítsam egy másik országban. Ezen kívül hálás vagyok a Magyar Tudományos Akadémia Enzimológia Intézetének is, amiért fogadtak engem és rengeteg új élménnyel és tudással láttak el. Mindenkinek csak ajánlani tudom az Erasmus+ által nyújtott lehetőségeket, ki kell próbálni és át kell élni, mert felejthetetlen emlékekkel gazdagít, ami természetesen a személyes élményeken kívül a szakmai önéletrajzon is nagyot dob.

2019.11.11.