Bokor Andrea

Utólag visszagondolva nagyon örülök, hogy végül leadtam a jelentkezésem, mert máshogy nem lett volna alkalmam egy ehhez hasonló élményt átélni. A procedúra elején volt némi komplikáció úgy a munkahely kereséssel, mint a szállás kereséssel kapcsolatban.

Az utolsó pillanatban sikerült csak megtalálnom a fogadó intézetemet, a budapesti Duna Vitex Kft-t, a szakkoordinátorom és egy végzős diák segítségével, akiknek nem tudom ezt eléggé megköszönni. Miután ez meg volt, végre lehetett foglalkozni a szállás kereséssel, ami éppen annyira nehéz feladat volt, amennyire mindenki elmondta. Egy adott pillanatban már az egész család nekem kereste a szállást, az összes bevethető eszközzel és ismerőssel felvértezve – sikerrel, ugyanis egyik kint élő unokatestvérem kedvesen felajánlotta, hogy lakjak nála a két hónap alatt. De miután ezek megoldódtak minden ment, mint a karikacsapás, a Sapi adminisztratív felelőse sokat segített a gördülékeny ügyintézésben, úgyhogy kettőt pislogtam és máris ott találtam magam Budapest szívében.

A lakásunk a 9. kerületben volt, a munkahelyem pedig a 22.-ben, ezért naponta elég sokat kellett tömegközlekedjek, de nagyon élveztem. Átélhettem így a nagyvárosi élet igazi esszenciáját és olyan környékeket láttam, amit egy átlag turista nem. Szabadidőmben sokat jártam a várost, ekkor is főleg tömegközlekedést használtam, de emellett még sokat sétáltam is. Kiderült számomra, hogy egész ügyesen tájékozódok, amely megfejtés után még szívesebben voltam kint az utcán, a nagy meleg ellenére is. Nagy távokat sétáltam, de a fülemben szóló zene és a környezetem csodálása közben ez sosem tűnt fel, sosem éreztem tehernek.

Szeretek olvasni és könyveket venni, ezért már itthon kitűztem magamnak a célt, hogy annyi antikváriumot látogassak meg, amíg Budapesten vagyok, amennyit csak tudok. Tulajdonképpen a városnézős túrák nagyrészt egy-egy antikvárium felkutatása közben jöttek létre. Ezek mellett még voltam moziban, találkoztam a kint élő barátaimmal és annak ellenére, hogy nem nagyon akartam elhagyni Budapestet, egyszer sikerült eljutni Vácra is, ahol egy fotó kiállítás és városnézés volt a cél.

Összességében jó volt huzamosabb ideig egy külföldi városban élni. Az Erasmus-ra jelentkezésem második oka volt ez, hogy kipróbálhassam, milyen is hosszabb ideig távol lenni az otthontól. A fő oka azonban amiért jelentkeztem az természetesen a munka volt. Meg akartam tapasztalni és ki akartam próbálni magam egy külföldi munkahelyen és ennél jobb alkalom nem is adódhatott volna ennek érdekében.

Már egy ideje nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lehet egy Hr-es munkája a gyakorlatban, mert hiába tanulunk különféle elméleteket, azért a gyakorlat mégis kicsit másabb, mégis valóságosabbnak érződik. És az én tapasztalataim nagyon pozitívak ezzel kapcsolatban, ami nem kis részben a támogató, befogadó és fejlesztő környezetnek köszönhető, amibe belecsöppentem a Duna Vitex-nél.

A Duna Vitex-ről röviden érdemes tudni, hogy egy német cég leány vállalata, amely csiszolóanyag konfekcionálással foglalkozik. Körülbelül 130 dolgozót tudhat magáénak a cég, amelynek nagyrésze fizikai dolgozó. Mind szakmai, mind pedig emberi szempontból újdonság volt ez számomra, mivel úgy érzem, hogy az egyetemen tanultak inkább a szellemi munkásokra vannak asszociálva, illetve a környezetemben sem találkozok gyakran hasonló fizikai munkásokkal.

Én nagyjából hat emberrel találkoztam rendszeresen, de ezek közül főleg hárommal dolgoztam együtt. Kivétel nélkül mindannyian idősebbek voltak nálam, fejenként annyi tapasztalattal, amennyi idős vagyok én most (20 év). Úgyhogy elmondhatjuk, hogy jó kezekbe kerültem.

A Duna Vitex gazdasági osztályán dolgoztam és betekintést nyerhettem a toborzás, az employer-branding és a bérszámfejtés folyamataiba is.

Az egész történetnek van egy finom iróniája, ugyanis amikor itthon tanultuk a toborzást, egyszerűen eldöntöttem, hogy „ha lehet én ezt sosem fogom csinálni”, mivel eléggé megfoghatatlannak és behatárolhatatlannak éreztem. Az irónia ott bújik meg, hogy az ott töltött idő nagy részét toborzási feladatokkal töltöttem el és nagyon szerettem. Láttam egy-egy jelentkező teljes munkába állási folyamatát, az önéletrajz beérkezésétől kezdve, a személyes interjún át a munkába állás pillanatáig. Így, hogy egy konkrét példát láttam magam előtt, a jelentkezők szűréséről, az interjú lefolytatásának folyamatáról, az információk ismertetéséről és összességében az emberekkel való kommunikációról, rájöttem, hogy nem is olyan borzasztó ez a munka. Amellett, hogy fizikailag megtapasztaltam az ott élő on-boarding folyamatot, még sok információt kaptam magától a toborzásért felelős kollégától is. Sokat dolgoztunk egy irodában és ha bármilyen szakmai kérdés eszembe jutott, azt feltettem neki, ő pedig mindre válaszolt, mesélt a saját tapasztalatairól is és tanácsot is adott, hogy mikre figyeljek, ha a szakmában dolgozok majd. Ez nem csak rá volt igaz, a másik két kolléga is kivette a részét a tanításomból, ők is válaszoltak minden felmerülő kérdésemre és készséggel megmutattak mindent, ami a saját munkakörükbe beletartozott.

Betekintést nyerhettem a bérszámfejtés folyamatába, láttam, hogy mennyi mindentől függ az ott dolgozók havi bére, és mivel a szellemi- és fizikai munkások különböző típusú bért kaptak, láthattam a kettő kiszámolásában levő különbségeket is. Tanultam egy kicsit távpénz kiszámításról (főleg azt, hogy milyen bonyolult), a szabadságolás és a betegszabadság rendszerbe viteléről, illetve az ott működő beléptető rendszerről is.

A cégnél létező módszerek egy részét, amelyekkel vonzóbbá teszik a munkahelyet a dolgozók számára, én is tapasztaltam, mint például a nagy melegben a fagyi osztást vagy hogy biztosítanak kulacsot a mindenki számára, a kiszáradás megelőzése érdekében. Más részéről csak hallottam, mint például a karácsonyi buliról; a bónuszokról, amiket a régi dolgozók kapnak; vagy a gyümölcsnapról, amikor egy asztalra gyümölcsök vannak kitéve és mindenki azt vesz el és annyit amennyit szeretne. De ezeken kívül hallottam még tervekről is, amik mind a dolgozóknak nehézségeket okozó problémák megoldása érdekében születnének.

Amíg ott voltam rendeztem, és újra fűztem a dolgozók orvosi bizonylatait, a munkaszerződéseiket, a cég szállítással kapcsolatos papírjait. Besegítettem a csapatépítő szervezésének ötletelésében; írtam elutasító email-eket; excel-be vittem fel a kilépettek adatait; állítottam ki üzemorvosi beutalókat; írtam álláshirdetést; szűrtem és kerestem az előző évek önéletrajzai között a megadott szempontok alapján; részt vettem a behívott jelöltekkel történő interjúkon, a jelöltek üzemi körbevezetésén és a végső döntés meghozatalán is, továbbá a cég épületének iratraktáraként funkcionáló pince átrendezésében is. Az utóbbi programban az egész gazdasági osztály részt vett.

Az ott eltöltött két hónap alatt, amellett, hogy sok mindent láttam, tapasztaltam és tanultam, rá is jöttem néhány dologra. Rájöttem, hogy az egyetemen, amit tanulunk az mennyire általános, hogy minden szervezet és szervezeti kultúra más, ahogy a szokásaik is egyediek; ami működhet az egyiknél az nem biztos, hogy fog a másiknál, és a munkatempó sem mindig egyezik meg még az azonos szektorú cégek között sem. Az igazság az, hogy ezeket az egyetemen is elmondták, de így első kézből tapasztalni sokkal emlékezetesebb és jelentősebb volt.

 Az ott töltött idő saját magammal kapcsolatban is ráébresztett dolgokra. Sok emberrel találkoztam, sokuk történetét hallottam és rájöttem, hogy mennyivel szerencsésebb életem van, mint sokaknak és mennyivel nehezebb is lehetne. Ugyanakkor arra is rájöttem, hogy mennyi mindent nem tudok és ezeket tapasztalat hiánya miatt nem tudom.

Úgy, hogy majdnem az egész nyarat gyakorlattal töltöttem és még ezt sem éreztem elég időnek ahhoz, hogy mindent kipróbáljak vagy megtapasztaljak, el nem tudom képzelni, hogy a kötelező gyakorlat nagyjából 3 hete mire lehet elég.

Nagyon jó élmény volt számomra ez a lehetőség, szerencsés vagyok, hogy egy ilyen jó és építő munkaközösségnek lehettem a részese, és örülök, hogy megismerhettem a munkatársaimat, illetve nagyon hálás vagyok nekik azért a sok segítségért és tapasztalatért, amit kaptam tőlük.