Kelemen Ervin - Gazdasági informatika szak, II. év

Szegedi Tudományegyetem, Szeged

Magyarország

Kedves Olvasó!

Az élménybeszámolók nagy része azoknak szól, akiknek még nincs az adott helyről, kultúráról, életvitelről saját élményük, élettapasztalatuk. Én is azon leszek, hogy minél több, számotokra fontos élményről, tapasztalatról beszámoljak. Természetesen mindent nem fogok tudni leírni nektek, de ha szeretnétek, több infót megtudni keressetek bátran, de akár Facebookon is elértek. Idézném a Vajdasági barátaim jelmondatát „Ajde brate” gyerünk, barátom csapjunk bele és ezzel neki is fognék a beszámolónak.

Kezdeném a legelején, amikor elsőéves Sapientia-s hallgató voltam még. Aki ismer, az tudja, hogy barátságos személyiség vagyok, nyitott vagyok az új dolgok felé. Nagyobb évesektől hallottam legelőszőr az Erasmus-ról, és felkeltette az érdeklődést bennem, hogy milyen lehetőségeket rejtegethet. Már maga a név is olyan egyedinek tűnt, egy első éves, még az egyetemi élettel barátkozó hallgató számára. Érdeklődtem, belevágtam, megpályáztam, elnyertem, átéltem, hazajöttem. No, de nem ennyiben merült ki az egész, ez csak az a rész amit mindenki tud.

Két részre osztanám az alábbi élménybeszámolóm.

– Nem, nem azért osztom két részre, mert vannak jó és kevésbé jó élményeim, hanem mert két félévet is töltöttem Erasmus+ mobilitással Szegeden, de előbb a városról szeretnék pár szót szólni. Szegedről legalább annyit érdemes tudni, hogy Magyarország harmadik legnépesebb városa, 165000 ember lakja (2017-es adatok szerint), és mivel egyetemi város, ezért szorgalmi időszakban több mint 30 000 diák sürög-forog éjjel-nappal életre keltve a várost. 

Első félévem valami csodás volt. Pataki Andrea szaktársammal és egyben nagyon jó barátommal éltem át legtöbb pillanatát. Szokták mondani, minden kezdet nehéz, de mi minden nehézséggel megbirkóztunk időben, csak  alkalmazkodás és pozitív gondolkodás kérdése volt az egész. Mikor kiértünk lakásunk sem volt, csak egy sportszálló cím, ahol két éjszakát töltöttünk. 

Ott már megismerkedtünk néhány külföldi Erasmusos hallgatóval, éjszaka 4 órakor mikor felzavartuk jelenlegi spanyol barátomat, hogy nyisson ajtót, fél álmába „Good evening”-et köszönt és mosolygott, viszont reggel 8-ra már tudta magyarul, hogy Szia, Jó reggelt s köszi, ez volt tőlem az útravalója az napra. Két nap után sikerült albérletet intézzünk, ahol egész mobilitásom ideje alatt laktam. 

Első napokban több kilómétert sétáltunk, megismertük a város központi részeit, sétáltunk a Tisza parton, a Dóm téren, elmentünk a Szeged Plázába esernyőt venni, mert úgy megáztunk mint annó a csíksomlyói búcsún. Az egyetemi élet sokban különbözött az itthonitól, pedig az emberek ott is magyar nyelven beszéltek. Informatika karra voltunk regisztrálva, de mi jártunk Gazdaságtudomány karra, ahol angol kurzusaink voltak, ez volt az akkori legjobb és legmerészebb döntésünk mivel fejleszthettük az angol tudásunkat és akkor szembesültem igazán a hétköznapi nyelvtudás fontosságával, továbbá még Juhász Gyula Tanítóképző karon is volt hálózatok kurzusunk, viccesnek hangzik viszont, de csak Andival ketten tudjuk milyen is volt igazából. 

Örülök, hogy az első félévet ketten éltük át. Két és fél hónap eltelt, és én napról napra jobban éreztem magam az új környezetben. Elterveztem, hogy a következő félévemet is Szegeden akarom tölteni. Viszont nem volt olyan egyszerű döntést hozni. Mindennel kellett számoljak, otthon van a családom, a barátnőm, barátaim, rokonaim, ismerőseim, azaz mindenki, aki közel áll hozzám és segítettek a mindennapjaimban. Ezenkívül befolyásoló tényező volt az is, hogy Andi hazamegy félév után, vagyis teljesen egyedül maradok. Mindig is ragaszkodtam az elveimhez, és arra a döntésre jutottam, hogy megpályázom, veszteni valóm nincs. Ezáltal lett a beszámolómnak második fele is.

Második félévem teljesen más volt, mintha egy új helyre mentem volna vissza, nem a város volt új, hanem a mindennapi élet. Meg kellett szokni az egyedüllétet, mivel nem kollégiumban laktam, hanem egy kertes házban, ezért még a szomszédokkal se sűrűn találkoztam, mivel ők nem korosztályom béliek voltak, ezért hiába mentem volna át hozzájuk reggeli kávét inni, ahogy itthon még néhány helyen szokás. No, de engem sem kell félteni, az első félévben szerzett baráti köröm csak egyre bővült, ha nem velük voltam éppen feltaláltam én magam egyedül is. Nem kellett a kanapén hátradőlve sörrel a kezemben át TV-zem a félévet, volt tanulnivaló elég. Ezenkívül vannak nekem hobbijaim, amit napi rendszerességgel űztem, ha épp nem az edzőteremben guggoltam vagy felhúzásokat csináltam, akkor tekertem egyet a Tisza parton, a Körtöltésen vagy Szeged utcáin. 

Olvasni is volt időm reggelente, egy csésze kávé táraságában, a napi pozitív gondolatok, bölcs szavak mindig jól jöttek. Kint létem alatt kétszer is voltam Budapesten, ezenkívül eljutottam Pécsre, ahol korábban még nem voltam de pár óra séta alatt nagyon megtetszett a város. Tetszett azért is, mert voltak dombok - olyan otthoni feelinget éreztem.

Még jártam Hódmezővásárhelyen is, amit Szegeden mindenki Vásárhelynek nevez, és amíg nem volt tiszta a fejemben, hogy miről is van szó párszor megkérdeztem az embereket: „Tényleg voltál Erdélyben? És milyen volt? Én is erdélyi vagyok!”. Szerencsém volt, hogy odatettem hova valósi vagyok, mert egyből vették a lapot, elmagyarázták, hogy Hódmezővásárhelyről volt szó, de nem nevettek ki, inkább rákérdeztek, hogy találkoztam-e már medvével szabadban, ha már erdélyi vagyok? – Mivel ők sem kacagtak ki, ezért én sem tettem, elmeséltem nekik a kedvenc medvés történetemet, amit a Szent Anna-tónál lévő parkoló őr adott jó tanácsként nekünk: „Vigyázzatok a medvékkel, este 7 után ne etessétek”. Ebből leszűrték a lényeget, s megjegyezték, milyen „ízesen” beszélek, aztán mosolyogva továbbálltak. Sok ehhez hasonló helyzetben volt részem, mint például minden szombaton délelőtt jött a tejet szállító kocsi és mint itthon a cirkuszi hangos bemondókkal, ők is minden 2 percben playback-el eresztették a „boci-boci tarka”-t. Aztán éltem át biztosítékot kiütős villámcsapásos időket is, amikor minden áramforrás elment úgy belecsapott a ház vas tetőtéri ablakába, se Wi-Fi, se telefon s a biztosítékos doboz kint volt a ház másik sarkában, no de az se lett volna gond, csak furdalt a lelkiismeret hogy a projekttel nem haladok, így hát eshetett, szikrázhatott, döröghetett a fejem fölött, én a biztosítékot vissza kellett kapcsoljam, mert a Szent István tér modellezés magától nem lett volna meg. Részt vettem még a 2017-es kajak-kenu világkupán is, ami május végén volt megszervezve, külföldön megismert, itthoni barátaim társaságában.

Mielőtt köszönetet mondanék, el szeretném mondani nektek tanulmányi mobilitást pályázók, hogy az Erasmus+ mobilitás egy nagy lehetőség a karrieretek építésében. Az angol nyelvtudás fontos még Magyarországon is, ha már tanulmányi mobilitásról beszélünk, ne ijedjetek meg, ha tanulni kell, de a legfontosabb: számoljatok azzal is, hogy édesanyátok főztjét, zakuszkát, hecserli dzsemet, az otthoni szalonnát, házi túrót s azt a finom töltelékes káposztát a Spárban nem árulják.

Elsősorban köszönetet szeretnék mondani az Erasmus+ bizottságnak, az itthoni valamint a külföldi koordinátoraimnak, tanáraimnak, akik segítettek, irányítottak és tanítottak a két félév során. Ezen kívül köszönöm a családi támogatást a szüleimnek, testvéremnek és nagymamámnak, köszönöm a barátnőmnek, hogy kitartott mindvégig mellettem, segített és támogatott szavaival, köszönöm a kint létem alatt megismert barátaimnak a társaságot, házibulikat, szülinapokat, edzéseket, esti beszélgetéseket, élményeket, soha nem felejtelek el titeket és az évek során remélem még mindannyitokkal fogok találkozni. Külön köszönöm Igor hogy mindvégig jó barátom voltál, köszönöm az itthoni barátaimnak is a támogatást rátok mindig is szükségem lesz, bárhol leszek a világban. Köszönöm a lakást bérbeadó tulajomnak és családjának a helyet és a kedvességüket. Köszönöm a Pálfy utcának, a Dóm térnek, a Belvárosi hídnak, a Borfesztnek, a Szegedi Paprikafesztiválnak, a TIK-nek, a Szegedi Tudományegyetemnek, a Tiszának, a Fit World Fitness-nek, a Wentworth sorozatnak, Ami igazán fontos (Hyrum W. Smith) című könyvnek, a Pick-nek, a Spárnak, a 20-as busznak, a 2-es villamosnak, az ellenőröknek, akik megbüntettek, és nem utolsó sorban a Jó Istennek, mert soha nem kellett egyedül éreznem magam! Vagyis mindenkinek, hogy átélhettem ezeket az élményeket! 

2017.06.23.