Szász Bernadett, Szociológia, II. év

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, Magyarország 

Az Erasmus mobilitási programról legelőször még középiskolás koromban hallottam az unokatestvéreimtől és már akkor elhatároztam, hogy ha egyetemre megyek ezzel a lehetőséggel élni fogok.

Most már elmondhatom azt, hogy az Erasmus mobilitási program által 5 hónapot élhettem Budapesten és tanulhattam az Elte Társadalomtudományi karán, valamint kimondhatatlanul sok élménnyel gazdagodhattam és új barátokat ismerhettem meg.

Szeptember 7-én kora reggel érkeztem a fővárosba, az éjszakai utazás alatt egy percet sem tudtam aludni annyira izgatott voltam.

Az itthoni papírmunka után azt reméltem, hogy amikor kiérek pár papír kitöltése után már minden menni fog zökkenő mentesen. De ahogyan azt mondani szokták „minden kezdet nehéz” így hát az én történetem sem kezdődött probléma mentesen.

Az Elte egyik kollégiumában volt a szállásom, ami kb. 30 percre volt az egyetemtől (átszállás nélkül egy busszal bemehettem az egyetemre).

Első hetekben persze a tömegközlekedés sem ment zökkenőmentesen, például volt eset, hogy kinéztem hányas busszal kell menjek egy adott helyre, aztán felszállás után vártam mikor mondja már azt a leszállót ahol én kell leszálljak, és igen, rájöttem hogy az ellenkező irányba menő buszra szálltam fel.

Visszagondolva ezekre a bakikra, nagyokat nevetek azon, hogy mennyire távol álltak tőlem ezek a helyzetek és mégis rövid időn belül mennyire a mindennapjaim részévé váltak.

A bentlakásba való beköltözéshez és az internet kapcsolathoz szükséges információkért és papírokért is több órás sorokat kellett álljak, mivel abban a periódusban, amikor beköltöztem, több más nemzetiségű diákot is áthelyeztek a kollégiumba (nehezen haladt a sor nyelvi problémák miatt is).

Az egyetemen miután megtanultam azt, hogy bizonyos információkkal kapcsolatban melyik irodából kell segítséget kérjek, azután jött csak a neheze amikor azokat a termeket kellett megkeressem, ahol az óráim zajlottak.

Az egyetem nagyon szép helyen volt Lágymányoson, a Pázmány Péter Sétányon, ami nagyon közel volt a rakparthoz és a Dunához. Az épülettömbök között ahol az óráim zajlottak, egy óriási park volt amit az Egyetemisták parkjának neveztek ez is nagyon szép volt, akárcsak az egyetem épületei.

Mivel egyedül indultam neki ennek az utazásnak, így tartottam attól, hogy majd esetleg nem lesz társ, akivel  elmehetek rendezvényekre, eseményekre és nem lesz kivel eljárjak szórakozóhelyekre, de ez szerencsére nem így alakult. A szobatársaimmal, akik szerbiai magyarok voltak már első perctől remekül kijöttünk, nagyon jól fogadták érkezésem és sok dologban is a segítségemre voltak. E mellett még az egyetemen is megismertem pár új barátot (és egyetemen kívül is).

Ez a rész szóljon azoknak akik félnek és nem mernek nekivágni egy „ekkora” kalandnak.

Mivel én is úgy kezdtem az Erasmusra való jelentkezésem, hogy olvasgattam az már addig feltöltött beszámolókat úgy gondolom, hogy itt a helye pár olyan gondolatnak, ami valós és mégis biztató, bátorító jellegű.

Először is biztos azt gondoljátok, hogy nem vagytok „elég jók” ahhoz, hogy egy ilyen program részesei lehessetek, érveket állítotok fel: nem mehetek ki, mert itthon van a kiskutyám, nem mehetek, mert nem vagyok elég okos stb.

A kíváncsiság kedvéért azért mégis azt ajánlom, hogy próbáljátok megírni a képességeitekhez mérten a lehető legjobban a motivációs levelet és a pályázathoz szükséges papírokat és engedjétek, hogy ezt a kérdést megválaszolják helyettetek mások.

Ha esetleg mégis arra esik a döntés, hogy igenis „elég jók” vagytok és kaptok egy esélyt, hogy mehessetek az általatok kiválasztott városba és egyetemre, akkor ez legyen a kezdeti energiabomba, igen, ti méltók vagytok a kiérdemelt helyre/posztra és ez legyen, amiből erőt gyűjtötök a következő lépésekhez.

Bevallom számomra az első két hét volt, amikor folyton a negatív gondolatok cikáztak a fejemben, miért kellett ez nekem, távol a család, barátok, egyedül kell boldogulni mindenféle téren (megoldani iskolán kívüli feladatokat, iskolában is maximálisan teljesíteni).

Nem szabad hagyni, hogy ez a kezdeti állapot rányomja bélyegét az elkövetkező időszaknak. Mindenkinek nehéz az alkalmazkodás, főleg ha egyszerre több téren is kell valamihez alkalmazkodni, de úgy gondolom, hogy megéri a fáradtságot és majd meg is lesz az eredménye.

És hát ez az eredmény, hogy azok a negatív gondolatok már csak nagyon halványan maradtak meg a fejemben és rengeteg új élménnyel gazdagodhattam, csodálatos új helyszíneket ismerhettem meg (várak, hidak, bevásárló központokJ), tapasztalatot szereztem és tágabb lett a látóköröm. Láttam/megismerhettem más kultúrájú embereket, behatárolhattam magamat és a saját kultúránkat, érzékeltem a tulajdonságokat és tudatosultak bennem dolgok, amelyek nem csak a szakmai tapasztalat szerzésem részei, hanem a nagybetűs élet részei is.

Szóval úgy gondolom, hogy mindenképp élni kell ezzel a lehetőséggel, ami csak úgy az öletekbe pottyan és hagyni kell (Oravecz Nóra szavaival élve) hogy „ az élet erősebbé és bátrabbá tegyen”, hiszen így válhattok eredményes és sikeres emberekké!

2017.02.20.