Urus Tímea- Katalin, Környezetmérnöki szak, III. év

Nyugat- magyarországi Egyetem, Magyarország

Közel 5 hónapot tölthettem el Sopronban a Nyugat- magyarországi egyetemen. Szaktársammal már másodév első felében fontolgattuk az Erasmus+ programba való részvételt. Végül rengeteg beszámolót elolvasva én és a szaktársam Akácsos Beáta- Emese eldöntöttük, hogy a harmadév első félévét Sopronban a Nyugat- magyarországi egyetemen fogjuk elvégezni. Jöhetett a papír munka és a várakozás, hogy végül is mehetünk vagy sem. Mikor megtudtam, hogy igenis elmehetek vegyes érzések voltak bennem. Egyrészt öröm volt bennem, hogy igenis mehetek, másrészt félelem is társult az örömhöz. Így vissza gondolva életem legjobb döntése volt, hogy megpályáztam az Erasmus+ programot, és kiutaztam Sopronba tanulni.

Az, hogy milyen is volt a Nyugat- magyarországi egyetem diákjának lenni, és Sopronban élni egy fél évet? A kérdésre pontos válasz nincsen, hisz csak azt tudja ki ott volt, és tapasztalt. Nagyon messze kerültem az otthonomtól, hisz Sopron azért nem a szomszédban van. Megtapasztalhattam milyen is önállónak lenni. Félelmekkel, és kíváncsisággal érkeztem meg Sopronba. 

Ahogy mondani szokták az emberek Sopron a „kékfrankos fővárosa”. Véleményem szerint inkább a „szelek városa”. Engem személy szerint az óváros fogott meg nagyon. Az utcák csodálatosak, és ahogy sétálsz itt számos kis, de mégis elvarázsoló kávézókat találsz.  Az első sétánkat a szaktársammal sose fogom elfelejteni. Két lány egy idegen városban térkép nélkül elindul várost nézni. Szerencsénkre nagyon barátságos emberek élnek ott, és az ők segítségükkel eligazodtunk ebbe a nem is olyan túl nagy városban.

Az első hét nagyon nehéz volt. Hisz egy új város, új környezet, és új emberek. De szerencsére ketten voltunk az ismeretlennel szemben. Nagyon sokan segítettek a beilleszkedésbe és az eligazodásban, köszönettel tartozunk Gálos Borbálának az egyetem Erasmus+ koordinátorának és a tanároknak. A Nyugat- magyarországi egyetem Erőmérnöki kara egy csodálatos botanikus kertben foglal helyet, ami szerintem ősszel a legszebb. Az egyetemisták nagyon sok hagyománnyal büszkélkedhetnek, ami ennyi idő után is fenntartanak. Sajnos nem vettünk részt a hagyományok őrzésében, de figyelemmel kisrétűk. A kollégiumban a közösség nagyon kedves, és befogadó volt. Sikerült megismerni néhány embert kik szebbé tette az ottlétet, és fájdalmasabbá a búcsúzást. A sok élmény, amit együtt élhetünk át, azt sose felejtem el. Az Erasmus+ programnak köszönhetem, hogy bejárhattam Magyarország egy részét, és még Bécsbe is sikerült eljutni. Ez a pár hónap csak elrepült, és sajnos visszaforgatni az időt már nem lehet. 

Ez a félév nem csak a fárasztó és nehéz tanulásról szólt, hanem az új tapasztalatok és információk beszerzéséről. Az egyetemnek hála nagyon sok gyakorlaton és tanulmányi kiránduláson vehettem részt, ami egyben a tanulásról is szólt, de az ismerkedésről is, és megismerhettem Magyarország néhány vidékét. A tanári kar nagyon segítőkész volt, bármilyen kérdéssel is fordultam hozzájuk ők mindig a rendelkezésemre álltak. Az órák érdekesek, és információban gazdagok voltak. A gyakorlati részre nagyon nagy hangsúlyt fektetnek, ami részemről nagyon pozitív és érdekes volt. A vizsgára való felkészülés picit stresszesebben időszaknak bizonyult. De végül vizsgák is baj nélkül lezajlottak, a tanárok nagyon rugalmasak voltak és türelmesek. 

Mindenkit szeretnék biztatni, hogy igenis vegyen részt az Erasmus+ mobilitási programban. Előre ijesztőnek tűnik, és bevallom nehéz elindulni. De egy felejthetetlen élmény marad egy életen keresztül. Így utólag szeretném, megköszönni a lehetőséget Sapientia EMTE Csíkszeredai karának, és az Erasmus+ mobilitási programnak.

2017.01.30.