Mezey Anna - Világ- és összehasonlító irodalom-angol nyelv és irodalom szak, II. év

Kodolányi János Főiskola, Budapest

Magyarország

Az első két hétben elsírtam az összes könnyem, fogytam három kilót és megdöntöttem a százméterenkénti eltévedés és az internetért való sorban állás egyéni világcsúcsát. Szintén ekkortájt, az egyetemen, még véletlen se találtam meg időben a termeket, vagy csak úgy az egyetemet.

De aztán olyan észrevétlen simultam bele a Pesti létbe, hogy nem is tudom megmondani, mikor történ az áttörés, mikor már ráérősen kortyolgattam a reggeli kávét az egyetem büféjében, mert tudtam, hogy a spanyoloknál többet úgyse tudok késni. Miután túltettem magam a kezdeti sokkon, már se az eltévedés se az egyetemen teljesen angolul folyó oktatás nem volt gond. A kezdetben még érthetetlen tömegközlekedés a legjobb barátommá szelídült.

Élveztem azt, hogy a hármas metró néha fellángoló szerelvényének kellemes félhomályában, minden szempár mögött egy lehetőség lapul, hogy minden Erasmusos ismerősöm a másodperc törtrésze alatt barátkozik.

Végül egy teljes tanévet töltöttem Budapesten. Láttam a várost megfagyva és elolvadva.

Én magam pedig nem maradtam nyugton egy percet se. Voltam a Gellért hegyen éjjel, voltam a Gellért hegyen nappal, kergettek a hattyúk a Balaton partján, kergettem a galambokat a bazilika előtt. Nézegettem a romkocsmákat, kívülről. Az állatkertben szebbnél szebb állatokat láttam, aludni. Voltam korcsolyázni, termál fürödni, színházba, koncerten, buliban, soha véget nem érő tanórákon, római romoknál, pesti bérházban, budai panelben, ücsörögtem a ‘deákon’, a feneketlen tónál, művész moziban, kétszer, rendes moziban, sokszor, festettem örmény ikont üvegre, turistáskodtam a várnegyedben, beletapostam a rakpart szerelmes porába, elvesztem a blaha-asztória-kálvin háromszögében, érintettem a Duna jegét, és olvadtam rá forró aszfaltra.

Estem kétségbe és szerelembe.

Mutatkoztam be és búcsúztam el.

Ha Budapest nem volt elég, átruccantam Szentendrére, Pécsre, Nagyváradra, Ukrajnába és Csehországba is.

A kolis élet alatt rájöttem, hogy minden ehető, ami nem mozog, de néha az is, ami igen. Mindegy hányszor gyújtod fel a konyhát ha elég gyorsan elmenekülsz a tetthelyről. Az ukrán kattogós minimál és a mainstream pop egymással harmóniában, akkor szól a leghangosabban mikor én aludni akarok, hogy ha a nap be akar sütni, akkor be is fog, főleg ha nincs függönyöd,  hogy a gyors internet nem létszükséglet, de azért jó ha van, hogy minden gondnok vagy süket, vagy fizetik azért, hogy hétvégén kora reggel ütve-fúrva-kiabálva nyírja a füvet és hogy a magánszféra elméletileg jól hangzik, de gyakorlatban nem létezik. No meg azt, hogy szívéhez közel álló barátokra tesz szert az ember. (Ezúton is szeretném megköszönni Ködöböcz Erikának, hogy beköltözött a B410, és megmentett az éhhaláltól testileg, lelkileg, szociálisan; még úgy is, hogy szembemosolyogtam vele az első nap.) A kolis élet nagy tanulsága számomra az, hogy milyen könnyen szokik – kockáztatom - szeret meg az ember bármit és bárkit.

Az egyetemen sok olyan dolgot tanultam, amiről itthon még csak nem is hallottam volna és habár a teljes egészében angol nyelvű órák (meg órák közötti beszélgetések) és az ottani maratoni prezentáció készítések az elején nem kis fejfájást okoztak, a végére már rutin lett a szenvedésből. Tanáraim nagyon segítő készek voltak és mind erasmusos, mind magyar barátaim igyekeztek szeleburdi lelkem egyben tartani. A megajánlott jegyek csodáját meg szívesen hazahoznám magammal.

Összességében annyit: Budapest bemászott a bőröm alá, megmérgezte testem-lelkem és a lényem része lett. Mindig visszavágyom majd oda, de egyelőre, mentem, láttam, éltem, hazajöttem és mesélek.

Szeretnék köszönetet mondani az itthoni szaktársaimnak, hogy tartották bennem a lelket a vizsgaidőszak alatt és jegyzeteik elküldésével megmentettek a tárgyaim elbukásától.

Dégi Zsuzsannának a mindenféle segítségét, valamint külön szeretném megköszönni, Bors Hortenziának, az irántam való türelmét, mert tudom, hogy nehéz eset vagyok!

2017.06.19.