Vizi Rebeka, Kommunikáció és PR, II. év

Budapesti Gazdasági Egyetem, Budapest, Magyarország

Ez az egész kicsit olyan, mint a filmekben. Ülök a vonaton kissé kábán egy átbulizott éjszaka után és élménybeszámolót írok arról hogy milyen is volt fél évig egy nagyvárosban élni.

Ez egy kerek sztori kell legyen szóval a legelején kezdem. 

Amikor egyetemista lettem tudtam hogy Erasmusozni fogok. Azt hogy mikor, hová, kivel még nem, csak a lényeget tudtam, hogy megyek. A Budapesti Gazdasági Egyetemre esett a választásom.  Már az elején a sok papírmunkánál azt gondoltam "csak ezen legyek túl". De ahogy túljutottam rajta jött a következő dolog , ilyen volt például az összepakolás is. Aztán túlkellett lenni a kiutazáson, meg hogy találd meg a kolit ahol fogsz lakni illetve még azelőtt igazodj el, hogy melyik metróval menny oda és szállj át jó helyen mind ezt éjszaka 12-kor ,úgy, hogy  a Budapesti helyismeretem kimerült abban, hogy vannak kerületek meg Parlament, Lánc-híd, Szent István Bazilika, Hősök tere meg amiket az ember általában egy általános iskolás kirándulás alkalmával megnéz. Ha lehetséges lehetne egy statisztikát készíteni az első hónapan legtöbbet használt alkalmazásaimról akkor bizton állíthatom nem a Facebook volt. A Google Maps volt a legjobb barátom szóval könnyen megtudtam, hogy minden egyes nap több mint (csak) egy órát fogok utazni az egyetemig: hármas metró, kettes metró, onnan busz (276E), majd gyaloglás. De túllettem ezen is akárcsak az első tanórákon is, szóval elindult a mókuskerék. Magyarul tanultam szóval kissé nehezebb volt, mivel minden évfolyammal volt órám. Angolul más lett volna sokkal, de hát így kellett lennie, ezt választottam. Az egyetem ugyanolyan mint itthon csak talán az épület kissé "hivatalosabb"  (kész labirintus) valamint egy két ezer hallgatóval többen tanulnak. Eleinte kis szorgos voltam, főztem, pontos, figyelmes voltam, de aztán jött a sok késés valamint a Maggi zacskós leves minden variációja.

Élveztem minden percét az egésznek, ahogy "lekéstem"a metrót, hogy úgy jártam a Duna-plázába mintha a sarki boltba ugrottam volna le, ahogy a koliban öt szobával arrébb bömböl a zene, azt hogy tőlem, hangsúlyozom TŐLEM, kértek eligazítást a külföldiek, és még talán azt is ahogy az ultra hiperszuper hármas metró két megálló közt hirtelen fékezve megállt, és az embernek az a "na és most mind meghalunk"érzése támadt.

Minden alkalmat megragadtam, hogy a belvárosba menjek és bejárjam azokat a helyeket amik teljesen normálisak egy Pesti fiatal számára. Gondolok itt a Margit-szigetre, a Deák térre, a Blahára és a Városligetre vagy egy kis esti sétára a Duna-parton. Imádtam plázákban  járkálni, nézelődni és vásárolgatni.

Nem volt azért teljesen felhőtlen minden, voltak kisebb nagyobb nehézségek, de közel sem olyan vészesek amilyennek képzeltem. Volt olyan, hogy nem tudtam időben leszállni a buszról és tovább vitt, vagy, hogy eltévedtem Újpest egy két útvesztőjében. De legalább annyival több helyen jártam.  

Az elején mindenki kissé tart az egésztől. Természetes hiszen ez egy fél évig tartó új élet volt. Több száz kilóméterre a családtól, barátoktól, akikkel csak a skype tart össze, megkellett tanulnom kollégiumban élni szobatársakkal, egyedül intézni a saját dolgaimat, egyszóval a saját életemet kellett alakítgatnom. Úgy érzem, hogy ha az emberben megvan az a bizonyos székely leleményesség, akkor tud a saját sorsának kovácsa lenni bárhol a világban, így történt, hogy Bécsben szilveszterezhettem például.

Mielőtt kiköltöztem folyamatosan kaptam mindenkitől az atyai és anyai intelmeket, hogy bizony vigyázzak, meg hogy megfogok változni, meg hogy mennyivel másabbak ott az emberek. Megismertem, hogy  igen is kedvesek a pestiek meg azt, hogy mennyivel nagyobb tempóval élik az életüket, de arra is rájöttem, hogy én mennyire szeretem itthon. Úgy gondolom nagyon sokat adott  hozzám ez a félév, közvetlenebb lettem, szélesebb látókörű és úgy érzem, hogy ezután nagyobb bátorsággal vagyok képes belevágni az új és ismeretlen dolgokba.

2017.02.13.