Szabó Henrietta – Könyvelés és gazdálkodási informatika szak, II. év

Budapesti Gazdasági Egyetem

Magyarország

Amikor egyetemista lettem, már a megnyitó napon meséltek nekünk az Erasmus+ mobilitás programról és már akkor foglalkoztatni kezdett a gondolat, hogy milyen lenne, hogyha egyszer külföldön tanulhatnék. Amikor tettre került a sor, kicsit elbizonytalanodtam, de végül sikerült rávennem magam és most így visszatekintve egy percig se bántam meg ezt a döntésemet. Sokat segített ebben az is, hogy szaktársammal Varga Réka-Anettával mindketten a Budapesti Gazdasági Egyetemen tanulhattunk. Egy fontos cél volt számomra a nyelvtanulás, és így habár Budapesten tanultam, mégis a magyar helyett angol nyelven tettem.

A kiköltözést nagy izgalom előzte meg. Több napon át tartó pakolás (aminek az eredménye a túl nagy csomag), félelem, hogy mit felejtek itthon, és még sok hasonló, de mindezekkel ellentétben nagy volt a várakozás is. Ahogy az gondolom legtöbb embernél lenni szokott így utazások előtt sokkal lassabban teltek a napok egészen az indulást megelőző pár óráig, amikor újra a kapkodás vette át a szerepet.

Már út közben maradandó élményeket sikerült szereznünk, amit csak tetőzött a megérkezés, szállás keresés a fogadtatás és az ideiglenes szobánk. Mivel az első nap még nem saját szobába voltunk, így a tervezett pakolás helyett már is városnézéssel kezdhettük a napot. Őszintén be kell vallanom, hogy még életembe nem használtam annyiszor a térképet, mint ez idő alatt. Volt, hogy rá kellett döbbenjünk, hogy a modern technológia is be tud csapni és más útra vezetni, mint ahova mi szerettünk volna eljutni. A közlekedést viszonylag könnyű volt megszokni, mármint azt a részét, hogy mikor-hova-mivel megyünk, kis nehézséget a helyes irány kiválasztása jelentette, de rövid időn belül ráéreztünk erre is.

Eleinte csak a környékünket fedeztük fel. Jó érzés volt, amikor rájöttünk, hogy az alig egy évvel ezelőtti Sapientiás kiránduláson nem is olyan messze voltunk elszállásolva a mostani szállásunktól és így volt  pár olyan hely ami már ismerős volt számunkra.

Következő nap, amikor megkaptuk a saját szobánkat, akkor elindultunk, hogy a takarításhoz szükséges dolgokat beszerezzük. Ekkor egy újabb vicces helyzetbe kerültünk, mert amikor mindent megvásároltunk (felmosó, seprű, veder stb.) és elértünk a villamosig, akkor bejelentették, hogy hatósági intézkedések miatt nem közlekedik a villamos abba az irányba amerre mi kellett volna menjünk, így gyalog indultunk el végig Budapest utcáin a csomagunkkal. Később kiderült, hogy mindez azért volt, mert Putyin épp a városba tartózkodott. De mindezek után sikerült otthoniasabbá varázsolni a szobánkat.

Meglepő volt, hogy habár itthon ingázok az egyetemre, még is fele annyi idő alatt oda érek, mint Budapesten, ahol a szállás is és az egyetem is a városban volt. Minden nap egy órát utaztunk az ismert 4-es 6-os villamossal, metróval és persze a felejthetetlen HÉV-vel.

Az egyetemünk szervezett egy bemutató napot, amikor megmutatták, hogy hogy jutunk el az egyetemre, hol találhatóak a fontos termek, mint például a könyvtár, tanulmányi iroda, tantermek, tornaterem és még sok hasonló. Ez nagyon jól jött nekünk, mert a BGE méretében sokkal nagyobb, mint a Sapientia így még az eltévedés is esélyes lett volna Ekkor még nem is volt olyan ijesztő az egész, viszont amikor első nap elkezdődött az előadás és a tanár sorolta, hogy melyik országból hány diák van ott akkor tűnt fel, hogy franciák, németek, spanyolok és kínaiak csoportosan voltak ellentétbe velünk, mert mi csak hárman voltunk Erdélyből. Amikor az első tanóra lejárt természetesen angol nyelven, akkor gondba estem, hogy hogyan fogok ezzel megbirkózni, de ahogy telt az idő lassan belerázódtam.  Nagyon tetszett az, hogy a tanárok mindig olyan témákat hoztak fel példának amik lekötötték a figyelmünket, mert napjaink történéseivel foglalkoztak. Ezzel ellentétben, eleinte kicsit furcsa volt, hogy a Sapientiás családi hangulattal szemben a BGE-n nem az volt, hogy egy órára járunk és akkor legalább a folyósón köszönünk egymásnak, hanem mindenki úgy ment el egymás mellett mintha ezer idegen lenne vagy soha nem látta volna a másikat, de ezt az idő múlásával megszoktam.

A magyarországi rendszerben ugyebár 1-től 5-ig lehetett jegyeket kapni és ez így előre könnyebbnek tűnik, mint itthon, de ez még sincs így mivel ott a 60% felel meg a 2-esnek. Így történt az, hogy amikor megkaptam az első megajánlott jegyemet és elújságoltam, hogy 5-öst kaptam akkor megkérdezték az itthoniak, hogy miért örvendek ennek annyira és hogy miért nem akarok javítani?!

Így visszatekintve úgy gondolom, hogy fontos, hogy olyan egyetemet kell választani, ahol minél több tantárgyat elismernek, mivel amikor lejártak a BGE-n a vizsgáim, akkor nem a szokásos jól megérdemelt vakáció következett, hanem a hazautazás és itthon kezdődött elölről az egész. Bevallom nem volt könnyű mivel egész félévben nem vettünk részt azokon az órákon és mégis teljesíteni kellett belőle, de a legtöbb tanár megértő volt és amelyik tantárgyat csak lehetett azt elfogadták.

Na de természetesen nem csak az egyetemen töltöttem az időt az ottlétem alatt, hanem rengeteget kirándultam és próbáltam felfedezni a város minden pontját. Mindig is tetszett nekem Budapest, elragadott a maga szépségével és csodáival így boldog voltam, hogy felfedezhettem. Sétálhattam a Duna parton, a Margit szigeten, Hősök terén, Gellért hegyen, a Halászbástyánál és még sok csodálatos helyen . Sokszor láttam a Parlamentet és a Budai várat, ahogy este meg volt világítva, de azt elmondhatom, hogy akárhányszor járhattam ott, soha nem tudtam betelni a látvánnyal.

Indulás előtt már voltak terveim, hogy miket szeretnék megnézni, hova szeretnék eljutni, épp ezért készítettem egy bakancslistát, amit két pont kivételével véghez is vittem. De úgy gondolom, hogy ez a két dolog is a sok szép emlékkel együtt épp elég okot szolgáltat arra, hogy még vissza térjek a csodálatos Budapestre, hogyha csak rövidebb időre is. Az első rakparti sétánk során felfedeztem az egyik padon a következő idézetet: “Ha örökké nem is élhetünk, azért életre szóló pillanatokat szerezhetünk.“ és úgy gondolom, hogy ez a kijelentés megfelelően jellemzi az elmúlt fél évemet, mivel biztosan állítom, hogy életre szóló pillanatokat éltem át. Épp ezért is, aki egy kicsit is fontolgatja, hogy részt vegyen az Erasmus+ programon, azt csak bátorítani tudom. Kezdetben lehet, hogy az a bizonyos félsz ott van benned, de az nem baj, higgy magadban mert meg tudod csinálni!

Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki ebben az időszakban is mellettem állt, hitt bennem és bátorított engem. Köszönöm a lehetőséget az egyetemnek, Bors Hortenzia Erasmus koordinátornak a sok segítségét, édesanyámnak, családomnak és barátaimnak a sok bíztatást és kedves szavakat. Ugyanakkor köszönettel tartozok Varga Réka-Anettának, akivel ezt a félévet közösen tölthettük el és sok szép közös élménnyel gazdagodhattunk, valamint mindenkinek, aki a segítségemre volt az ottlétem alatt tapasztalataival és jó tanácsaival. Végezetül az itthoni szaktársaimnak is szeretnék köszönetet mondani, akik a hazaérkezésem után óriási segítséget jelentettek a vizsgák sikeres teljesítéséhez időt és energiát nem sajnálva.

2017.07.12.